|
a 1 Mózes 12,1 és a Jelenések 21, 10-27
versei alapján
ALAPIGE:
„És mondá az Úr Ábrahámnak: Eredj ki a te földedből!”
Az a beszéd, amit Isten Ábrahámnak mondott, héberül: leh leha, ami
szó szerint annyit jelent: menj a saját hasznodért, vagy önmagadnak,
önmagad felé. Ez azonban mégsem a modern, vagy posztmodern kor
értelmezése szerinti önmegvalósítás parancsa! Nem az öncélú karrierépítés
és a bármi áron való önérvényesítés jelszava, hanem a mennyei Atya
hívása, mégpedig a Fiú Istenhez. Nincs az embernek nemesebb haszna
vagy érdeke, minthogy megérkezzen hozzá, akinek akaratából teremtetett,
és akire nézve nevet kapott a létezők és élők seregei között. Eme elindulás
nélkül az ember nem tudja meghatározni, hogy valójában kicsoda is volna
az a bizonyos önmaga. A mennyei Atya azért küld és hív a Fiához, hogy
megtudd ki vagy önmagadban. Isten azért küldte el egyszülött Fiát, hogy
te a vele való közösségben igazán önmagad lehess. E nélkül a közösség
nélkül soha nem tudod meg, hogy ki is vagy valójában.
A zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja erről az igéről, hogy
Ábrahám Hit által engedelmeskedett, amikor elhívatott, hogy menjen ki
arra a helyre, amelyet örökölendő fog, és kiment, pedig nem tudta, hogy
hová fog menni.
Továbbá Ábrahám hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben,
sátorokban lakott Izsákkal és Jákobbal, ugyanazon ígéretnek örökös
társaival, mert ő az alapokkal bíró várost várta, melynek építője és
alkotója az Isten. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az
ígéreteket, hanem [csak] távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást
tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert akik így szólnak,
nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. És hogyha eszükbe jutott volna az,
amelyből kijöttek, volt volna idejük a visszatérésre. Így azonban jobb
után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyelli őket az
Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert készített nékik várost.
2012 első Úr napi istentiszteletén nekünk szól az Úr hívása, illetve
kiküldése, pontosan úgy, ahogy négy évezreddel ezelőtt Ábrahámnak. Ha
hiszünk, akkor mi is kimegyünk az ismeretlenbe, ahogy Ő tette. Ha azonban
jobban megvizsgáljuk az ismeretlent az számunkra nem egészen az,
mert az, aki elküld, ugyan Ő az, aki hív és az út végén vár bennünket.
Krisztus, akinek teremtő szavára egy nap mindnyájan elindultunk,
minden útunkban előttünk jár, és vár ránk a célban.
Miért van szükségünk az élet eme nagy elindulására és vándorlására?
Csernobili Nachum rabbi Ábrahám jellemének kiművelésével magyarázta
ezt. Ő azt tanította, hogy «Ábrahám atyánk a hitben, vagy a hit által
buzgott a szeretetben, amit a vendégfogadásban is gyakorolt. Az 1 Mózes
18,1-ben azt olvassuk, hogy amikor azon a fájdalmas operáción ment
keresztül, mert Istennek engedelmeskedve körülmetélkedett, mégis a sátra
bejáratánál ült, nehogy elszalasszon valakit, akit meg kell vendégelnie.»
De Ábrahám szeretete nem volt hibátlan mindaddig, amíg ő is utassá
nem vált. Ahhoz, hogy jó gazda legyen, ő is át kellett menjen az utasok,
a hazát kereső vándorok nyomorúságain.
Isten tökéletesen ismerte az emberi életet, de csak Isteni látószögből.
Ezért szólt így: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? A zsoltár szerint
akkor a Fiú így válaszolt: „Íme jövök; a könyvtekercsben írva van
felőlem, hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te
törvényed keblem közepette van. Vígan hirdetem az igazságosságot a
nagy gyülekezetben; íme, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!
Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és
segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy
gyülekezetben. Te, Uram, ne tartsd vissza tőlem irgalmadat; kegyelmed
és igazságod mindig megóvnak engem.” Fiú tehát örömmel válaszolta az
Atyának, hogy „leh lehá”, azaz, hogy elmegyek a saját magam és szerelmetes
népem, mátkám érdekébe. Az Isten szabadításában bízva megyek,
mint eljövendő Bírója az emberiségnek, de előbb élni fogom az ő
örömüket és bánatukat. Élni fogom a te emberi életed is. Így jutott teljességre
a Fiú Istensége, hogy emberi formát öltött magára.
Elfelejthetetlenné tette ez által önmagában, azt az emberi tapasztalatot,
amit te érzel és tapasztalsz. Így ismerte meg az emberi életet a maga
valóságában így lett ő Nagy Főpap, hogy hozzánk hasonlóan, „megkísértetett
mindenekben, kivéve a bűnt.” (Zsidók 4,15).
Mi már tudjuk, hogy Isten Fia is vándorként jött közénk. Ahhoz
tehát, hogy felismerjük Őt életünk vándorlásában, az Ő hívása és elküldése
bennünket is vándorokká tett, mégpedig nem csupán a megszületésünk,
hanem a hit által is. Nincs senki az egyházban, aki ne az örök
várost kereső vándorként találkozott volna Krisztussal. Vajon az előttünk
megnyitott újesztendőben mi hogyan fogunk válaszolni Istennek az Ő
bennünket elküldő hívására, és a bennünket elhívó kiküldetésére? Úgy,
mint Ábrahám? Úgy, mint Jézus? Úgy, mint a Mester tanítványai?
Vegyük tudomásul, hogy életünk vándorlása a hitről és jellemünk
átformálásáról, egész emberi voltunk újjá teremtéséről szól. Csak az keresi
a tökéletes várost, akinek lelke már utálja a csalás, szemfényvesztés,
erőszak és romlás jelenvaló városát. Akit tökéletesen kielégít a szemnek
tetszetős, a hírnév és hiúság miatt vonzó és a tudás miatt kívánatos város,
abból soha nem lesz Isten vándora, hanem a bűn városában fog lakni és
a halálnak halálával meghalni. Az ilyen embernek jelleme a bűn városának
törvényei és erővonalai szerint fog alakulni, míg teljes nem lesz
álnoksággal, hamissággal, irigységgel, gyűlölettel minden tisztátalan gerjedelemmel,
gyilkos szándékkal és indulattal.
Az Úr minden tanítványa át kellett menjen a jellem átalakításának
műveletein. Péternél ez úgy történt, hogy meg kellett tapasztalnia saját
ragaszkodásának, emberi hősiességének szűk terét és korlátait az által,
hogy nagypéntek pokoli félelmének és rettegésének szorításában az Úr
Jézust megtagadta egy szolgálólány előtt háromszor is. Ez azért történt
így, hogy beteljesedjen az Úr Szava: „Idővel megtérvén, a te atyádfiait
erősítsed.”(Lukács 22,32). Képes leszel erre a szolgálatra, mert te magad
is átmentél a gyávaság és árulás keserűségén. Jellemünk megpróbálását és
átformálását mi sem spórolhatjuk meg!
Isten sokféle próba által akarja formálni jellemünket, míg tökéletesek
nem leszünk. Ismerjük fel Istennek ezeket a munkáit, és akarjunk Ő
szerinte változni! Az előttünk megnyílt esztendő is jellemünket megmutató
és formáló iskola lesz, számíthatunk erre.
Fogadd el életed tapasztalatait, akár vidámak, akár szomorúak azok,
akár a múltban vannak, akár a jövőben várnak rád azok. Ezek mind hozzásegítenek,
hogy jobban szolgáljunk az embereknek, és kitartóan haladjunk
Isten nekünk készített örök városa felé! Ámen.
Faust Gyula
a 1 Mózes 12,1 és a Jelenések 21, 10-27 versei alapján
ALAPIGE:
„És mondá az Úr Ábrahámnak: Eredj ki a te földedből!”
Az a beszéd, amit Isten Ábrahámnak mondott, héberül: leh leha, ami szó szerint annyit jelent: menj a saját hasznodért, vagy önmagadnak, önmagad felé. Ez azonban mégsem a modern, vagy posztmodern kor értelmezése szerinti önmegvalósítás parancsa! Nem az öncélú karrierépítés és a bármi áron való önérvényesítés jelszava, hanem a mennyei Atya hívása, mégpedig a Fiú Istenhez. Nincs az embernek nemesebb haszna vagy érdeke, minthogy megérkezzen hozzá, akinek akaratából teremtetett, és akire nézve nevet kapott a létezők és élők seregei között. Eme elindulás nélkül az ember nem tudja meghatározni, hogy valójában kicsoda is volna az a bizonyos önmaga. A mennyei Atya azért küld és hív a Fiához, hogy megtudd ki vagy önmagadban. Isten azért küldte el egyszülött Fiát, hogy te a vele való közösségben igazán önmagad lehess. E nélkül a közösség nélkül soha nem tudod meg, hogy ki is vagy valójában.
|
