Címlap Aktuális

Vendégkönyv


Aktuális
Balatonalmádi korfája és néhány fontos városi adat PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Balogh Csaba   
2012. február 13. hétfő, 19:14
Balatonalmádi korfája és néhány fontos városi adat
A Balatonalmádi Együtt-Egymásért Nyílt közalapítvány a városban alapszabályának megfelelően, segítséget nyújt a rászorultaknak, lehetősége szerint. Ehhez a munkához nagy segítséget ad, ha ismerjük a várost, annak lakosságát, illetve ellátását. Ezért, mint az alapítvány alelnöke, Önökkel is megosztom a rendelkezésemre álló adatokat. A adatbázisból mindenki meg megismerheti a városban, állandó lakcímmel rendelkezők számát, korra és nemre való lebontásban. A diagrammon a fenti adatok rendszerbe állításával láthatóvá is válnak az adatok. A diagram alulról felfelé mutatja az emelkedő életkórt. Sajnos a korfa alsó 20 éve nagyon karcsú, azt mutatja, hogy fiataljaink száma nagyon alacsony. Ezen a tényen érdemes elgondolkozni. A korfa azt is megmutatja, hogy az idősebb korosztálynak igenkedvelt lakóhelye a város, és ezt a számok is igazolják.
Város vezetése Balatonalmádi Város Önkormányzata:
Polgármester, Alpolgármester, 7 fő képviselő
A lakosság gondjaira a Balatonalmádi Polgármesteri Hivatal ad választ.
Működésüket a város internetes honlapjáról követhetjük figyelemmel.
A városban két iskola működik, 1-8 osztállyal a következő diák létszámokkal:
Györgyi Dénes  Ált Isk. Vörösberényi Ált.Isk.
2009-2010 tanév 219 fő 2009-2010 tanév      242 fő
2010-2011 tanév 236 fő 2010-2011 tanév 226 fő
2011-2012 250 fő 2011-2012 tanév 218 fő
Óvodába járók létszáma 2011 évben     189 fő volt
A lakosság egészségének biztosítását látja el:
4 fő háziorvos, körzetekre lebontva             2 fő gyermekorvos körzetekre bontva
2 fő fogorvos körzetekre bontva
9 fő szakorvos, és egy központi ügyelet,  melyek kistérségi feladatokat is ellátnak.
A lakosság biztonságára, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság vigyáz.
A város ivóvíz ellátását, illetve a szennyvíz kezelését a DRV látja el.
Érdekesség képen néhány adat::
2011-ben az ivóvíz hálózat hossza 150,5 km
2011-ben értékesített víz : 510,245 m3
2011-ben keletkezett szennyvíz : 399,696 m3
2011-ben szennyvíz hálózat hossza : 87,63 km
Ahol közlekedünk:
A város úthálózata összesen   118 km
Burkolt, pormentesített 69 km
Burkolatlan 49 km
Bízom abban, hogy a városnak ilyen irányú bemutatása Önöket is érdekli, és talán segíti is mindennapjainkat.
Balatonalmádi 2012. február 1.
Balogh Csaba

A Balatonalmádi Együtt-Egymásért Nyílt közalapítvány a városban alapszabályának megfelelően, segítséget nyújt a rászorultaknak, lehetősége szerint. Ehhez a munkához nagy segítséget ad, ha ismerjük a várost, annak lakosságát, illetve ellátását. Ezért, mint az alapítvány alelnöke, Önökkel is megosztom a rendelkezésemre álló adatokat. A adatbázisból mindenki meg megismerheti a városban, állandó lakcímmel rendelkezők számát, korra és nemre való lebontásban. A diagrammon a fenti adatok rendszerbe állításával láthatóvá is válnak az adatok. A diagram alulról felfelé mutatja az emelkedő életkórt. Sajnos a korfa alsó 20 éve nagyon karcsú, azt mutatja, hogy fiataljaink száma nagyon alacsony. Ezen a tényen érdemes elgondolkozni. A korfa azt is megmutatja, hogy az idősebb korosztálynak igenkedvelt lakóhelye a város, és ezt a számok is igazolják.

Bővebben...
 
A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok PDF Nyomtatás E-mail
2012. február 11. szombat, 20:20
A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok
A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más jármű esetében:
•Járművezetésre alkalmas állapotban kell lenni (tehát ittasan kerékpározni sem szabad)
•Ismerni kell a KRESZ szabályokat
Tilos a kerékpárhoz oldalkocsit illetve egyéb vontatmányt kapcsolni a kerékpár-utánfutó
kivételével.
Tilos kerékpáron ülve állatot vezetni. Tilos a kerékpárt más járművel vontatni.
Tilos elengedett kormánnyal kerékpározni.
Kerékpáron csak olyan csomag szállítható, ami a kormányzást nem akadályozza.
Tilos autópályán és autóúton kerékpározni, továbbá ott, ahol ezt tábla tiltja.
12 év alatti gyerek főútvonalon nem kerékpározhat.
Kerékpáron egy 18. életévét betöltött felnőtt legfeljebb egy, 10 évesnél fiatalabb gyermeket
szállíthat a megfelelő gyermekülésen. Egyébként utast szállítani tilos!
A csomagtartón utast szállítani nemcsak tilos, hanem veszélyes is, mert a fékút meghosszabbodik, továbbá az utas lába beleakadhat a kerékpár küllői közé, ezzel balesetet okozva.
Kerékpárral legfeljebb 40 km/óra sebességgel szabad közlekedni.
A kerékpár tartozékai
A KRESZ által előírt kötelező kerékpártartozékok:
1. Fehér színű első lámpa
2. Vörös színű hátsó lámpa
3. Vörös színű hátsó prizma
4. Két, egymástól független fék
5. Csengő
6. Borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken
7. Fényvisszaverő ruházat (lakott területen kívül az úttesten éjszaka, vagy rossz látási viszonyok között).
A KRESZ által javasolt kerékpártartozékok:
a, A pedálon és a küllők között Borostyánsárga színű prizmák
b, Karos szélességjelző prizma
c, Visszapillantó-tükör
d, Sárvédő
e, Kerékpáros bukósisak
Hol szabad kerékpározni?
Az úttesten, az útpadkán és a járdán (ha nem tilos) csak egy vonalban szabad kerékpározni. A kerékpársávon, a kerékpár- és gyalog-kerékpárúton egymás mellett is szabad kerékpározni
„Kerékpárút” a tábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez; a segédmotoros rokkantkocsi, a gépi meghajtású kerekes szék és a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. A kerékpárúton más jármű közlekedése tilos;
Kerékpársávban
Ha az út mellett van kerékpársáv, akkor csak itt szabad kerékpározni.
Gyalog- és kerékpárúton
Ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek.
.Gyalogos-kerékpáros zónában
Gyalogos-kerékpáros zónában a kerékpárosok számára kijelölt részen a
megengedett sebesség 20 km/h, a zóna többi részén 10 km/h..
Szorosan az úttest jobb szélén, többsávos úton a külső sávban.
Hol tilos kerékpározni?
Tilos kerékpározni autópályán és az “autóút” táblával jelölt autóúton, továbbá ott, ahol ezt tábla tiltja.
„Kerékpárral behajtani tilos”
A kerékpárt tolva már gyalogosnak minősülünk, tehát az ilyen táblával jelzett helyen szabad tolni a kerékpárt.
Mindkét irányból behajtani tilos
Ennél a táblánál ugyancsak tilos kerékpárral behajtani, kivéve, ha valamilyen kivételt jelző tábla szerepel a fenti tábla alatt. Ha a buszoknak vagy taxiknak engedélyezett a behajtás, akkor kerékpárral is.
Egyirányú utcába értelemszerűen tilos a forgalommal ellenkező irányból behajtani kerékpárral is, kivéve, akkor szabad behajtani, ha a kiegészítő tábla ezt megengedi.
Járdán tilos kerékpározni! Kivétel ez alól a 12. évnél fiatalabb gyerek, mivel főútvonalon még nem kerékpározhat, így a párhuzamos járdán haladhat, legfeljebb 10 km/h sebességgel.
Lakott területen csak akkor szabad a járdán kerékpározni (legfeljebb 10 km/h-val), ha az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan (például földút). A hivatalos értelmezés szerint az, hogy az úttesten nagy a járműforgalom vagy tábla tiltja az úttesten a kerékpáros közlekedést, még nem jelenti, hogy szabadna a járdán tekerni.
Elsőbbségi szabályok
Mivel (kerékpárút hiányában) kerékpárral a szabályos közlekedés az úttesten történik, ezek a szabályok a kerékpárosokra is vonatkoznak. Azért is érdemes ismerni őket, mert az autósok ezek szerint a szabályok szerint közlekednek. A kereszteződésen való áthaladást az alábbiak szabályozzák, rangsorban:
1. A gyalogosok elsőbbsége a kanyarodó járművekkel szemben, illetve a zebrán
2. Rendőr
3. Forgalmi lámpa
4. Elsőbbségadást szabályozó táblák
5. Jobbkézszabály
Kanyarodási szabályok
Irányjelzés
A kerékpárosnak is, mint minden járművezetőnek, jeleznie kell minden irányváltoztatási szándékot. Balra kanyarodva bal, jobbra kanyarodva jobb kézzel kell jelezni az irányváltási szándékot. Az irányjelzést az irányváltoztatás előtt megfelelő távolságban kell megkezdeni,.
Láthatóság: tekintettel arra, hogy a kerékpárost nem védi karosszéria, a kerékpáros egyetlen védelme az ütközések ellen a láthatóság. Kerékpározáshoz viseljünk mindig élénk színű (éjszaka lehetőleg világos színű) ruházatot. A láthatóság fokozható láthatósági mellénnyel, fényvisszaverő csíkok felragasztásával, az előírt piros prizmával és világítással. 2007. június 1-től lakott területen kívül éjszaka illetve korlátozott látási viszonyok mellett, ( köd, eső, havazás) kötelező a fényvisszaverő ruházat!
Világítás: A kerékpárt kötelező elől-hátul kivilágítani, célszerűen hátul villogóval, elöl folytonos fénnyel, hogy magunk is lássunk. Az első világítás ugyanolyan fontos, mint a hátsó, főleg a többi biciklista számára. Nincs veszélyesebb, mint egy keskeny bicikliúton 30-cal szembejövő kivilágítatlan biciklista!
Teendők közlekedési baleset esetén
A balesetben érintett valamennyi jármű vezetője köteles:
1. Megállni.
2. A balesetben megsérült személynek segítséget nyújtani.
3. A további baleset elkerülésére mindent megtenni.
Személyi sérüléssel járó baleset esetén értesíteni kell a rendőrséget, és meg kell várni a kiérkező baleseti helyszínelőket. A sérülés megállapítása nem a baleset résztvevőinek feladata, ha bármilyen fájdalom, rosszullét vagy szédülés lép fel, akkor személyi sérülést kell feltételezni, és orvost kell hívni! Személyi sérüléssel járó baleset esetén nem csak a baleset résztvevői, hanem a balesetben nem érintett járművek vezetői is kötelesek segítséget nyújtani

A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más jármű esetében:

• Járművezetésre alkalmas állapotban kell lenni (tehát ittasan kerékpározni sem szabad)

• Ismerni kell a KRESZ szabályokat

Bővebben...
 
A kerékpár, mint jármű PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Balogh Csaba   
2012. február 11. szombat, 20:09
A kétkeréken való közlekedés évszázadok óta ismert és használt módszer. Technika fejlődésével sok-sok közlekedési jármű került használatba, és annak érdekében, hogy ezeket biztonságosan tudjuk használni, betartandó szabályokat alkottak az illetékesek.  Most a kerékpárra, mint járműre, vonatkozó szabályokkal szeretném megismertetni Önöket.
Meglehetősem komoly tévhit, hogy kerékpárral minden hol lehet közlekedni, hogy mennyire nem így van, kérem, olvassák el a cikk végén összefoglalt a kerekpározásra vonatkozó szabályokat. Néhány alapvető szabályra külön is felhívnám a figyelmet.
A közlekedésben csak az a kerékpár használható, amely fel van szerelve azokkal az eszközökkel melyet a KRESZ, előír. Könnyítés képen két ábrát is láthatnak, milyen felszerelésekkel kell rendelkeznie a járműnek ahhoz, hogy a közúti közlekedésben részt vehessen. A kerékpár vezetőjére vonatkozó szabály, hogy alkalmas legyen a vezetésre, és rá is vonatkozik a nulla tolerancia alkoholfogytás.
Tévedés az a felfogás is, hogy a gyalogátkelőn, át lehet hajtani. A gyalogátkelő a gyalogosé, ezért a gyalogátkelőn le kell szállni, tolni kell a kerékpárt, mert ebben az esetben már gyalogosnak minősül. Sajnos nem ritka, hogy családi kerékpározás során a felnőttek azok, igen rossz példát mutatva, a gyereket is rákényszerítik a hibázásra.
Szintén téves az a felfogás, hogy az egyirányú utcában kerékpárral be lehet hajtani.
A valóság az, hogy egyirányú utcába csak akkor lehet behajtani, ha azt kiegészítő tábla engedélyezi.(mellékletben megtekinthető). Balatonalmádiban kiegészítő táblával felszerel behajtani tilos tábla egyedül a Szúnyog utcában, itt szabályos a behajtás. Az összes többi egyirányú utcába szemből behajtani tilos.
Talán országosan is, de almádiban is komoly gondot okoz a fiataloknak a KRESZ-ben előirtak szerinti kerékpározás. A boltokban ma már több típusú kerékpár vásárolható, ebből fakadóan a fiatalok saját hobbijuknak megfelelőt választhatnak. A gond csak akkor van, ha ezek a kerékpárok nem a KRESZ szerint vannak felszerelve, és kimennek vele a közútra. Ez bizony szabálysértés, mely büntetést von maga után. Hogy mekkora a veszély, egy példa: képzeljünk el egy fék nélküli kerékpárost vészhelyzetbe, amikor azonnal meg kellene állni. Ez a lehetetlen állapot, viszont komoly életveszélyes balesetek lehetnek belőle. Fiatal barátaim azt javaslom, hogy azokkal, a kerékpárokkal melyek nem felelnek meg a közlekedés feltételeinek, csak a közúti forgalomból kivont helyen használjátok.  A felnőtt lakosságot arra kérem, hogy segítsenek abban, hogy almádiban több olyan helyet találjunk, ahol a fiatalok biztonságosan kerékpározhatnak, mert ez egy igazi sport.
Kívánok mindenkinek sportos kerékpározást, azzal hogy egyetlen védelmünk a szabályosan felszerel kerékpár, az azt vezető józan a szabályokkal tisztába levő vezető. Ne feledjük hazavárnak bennünket.
Balogh Csaba

Bicikli01A kétkeréken való közlekedés évszázadok óta ismert és használt módszer. Technika fejlődésével sok-sok közlekedési jármű került használatba, és annak érdekében, hogy ezeket biztonságosan tudjuk használni, betartandó szabályokat alkottak az illetékesek.  Most a kerékpárra, mint járműre, vonatkozó szabályokkal szeretném megismertetni Önöket.

Meglehetősem komoly tévhit, hogy kerékpárral minden hol lehet közlekedni, hogy mennyire nem így van, kérem, olvassák el a cikk végén összefoglalt a kerekpározásra vonatkozó szabályokat. Néhány alapvető szabályra külön is felhívnám a figyelmet.

Bővebben...
 
Segít a Balatonalmádi Szociális Központ PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szociális Központ Munkatársai   
2012. február 11. szombat, 19:18
Felháborodott anyuka jött be a napokban irodánkba. Elvették a
családi pótlékunkat! – kiabálta, szinte köszönés helyett. Nehezen sikerült
csillapítanunk felindultságát, hellyel, pohár teával kínáltuk, s
pár korty után végre higgadtabban mesélte el a történteket. Kiderült,
gyermeke több alkalommal igazolatlanul hiányzott az egyik helyi
iskolából. Az ilyen hiányzások száma meghaladta már az ötven tanórát
is, és a szülők nem foglalkoztak az iskolaigazgató értesítésével,
melyben figyelmeztette őket a helyzetre. Később kaptak hivatalos
levelet az önkormányzattól is, de nem vették át és/vagy elkallódott –
az anyuka már nem emlékezett rá pontosan. Tény, hogy a minap
ismét levelet hozott a posta: a település jegyzője felfüggesztette a
családi pótlék folyósítását. Ezt nehezményezte az édesanya, akinek
elmondtuk: bizony a jogszabályok szerint járt el a hatóság.
Ugyanis, ha a tanköteles korú gyermek a kötelező tanórai foglalkozásokról
igazolatlanul mulaszt, akkor az iskola igazgatójának kötelező
jelzése alapján a település jegyzője (jegyzői gyámhatóság) jár el
az ügyben. Ha az igazolatlan hiányzás az adott tanévben a tizedik
kötelező tanórát elérte, akkor a hatóság a szülőt, törvényes képviselőt
értesíti, végzésben tájékoztatja a szankciókról. Ezt a levelet
„vesztette el” az anyuka. Ha pedig a tanévben az igazolatlanul
mulasztások száma már az ötvenedik kötelező tanórai foglalkozásig
jutott, jönnek a súlyosabb szankciók. Ebben az esetben a jegyző
felfüggeszti az iskoláztatási támogatás folyósítását, illetve kezdeményezi
a Magyar Államkincstárnál az ellátás szüneteltetését. A
családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásáról, a
gyermek védelembe vételéről is határozatot hozhat a jegyző, erről
gyámhatóságként dönthet. Ettől az évtől, tehát 2012-től ez már
akkor bekövetkezhet, amennyiben a gyermek igazolatlan hiányzása
meghaladja a 10 órát.
A családi pótlékról tudni illik, hogy azt a Magyar Államkincstár
a gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez havonta
nevelési ellátásként vagy iskoláztatási támogatásként nyújtja. Havi
összege 2012-ben egygyermekes család esetén 12.200 forint, egy
gyermeket nevelő egyedülálló esetén 13.700 forint. Kétgyermekes
család esetén gyermekenként 13.300 forintot kapnak, a két gyermeket
nevelő egyedülállónak gyermekenként 14.800 forint jár. A
három- vagy többgyermekes család gyerekenként 16.000, a három
vagy több gyermeket nevelő egyedülálló pedig gyermekenként
17.000 forintot kap. Más az ellátás összege tartósan beteg, illetve
súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család esetén. Nekik gyermekenként
23.300 forint a támogatás. Ugyanennyi a családi pótlék a
gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben
vagy szociális intézményben élő, továbbá nevelőszülőnél,
hivatásos nevelőszülőnél elhelyezett tartósan beteg, illetve súlyosan
fogyatékos gyermekeknél. A legtöbbet a tartósan beteg, illetve súlyosan
fogyatékos gyermeket nevelő egyedülállónak utalnak: gyermekenként
25.900 forintot.
A hozzánk forduló édesanya végighallgatta a tájékoztatást, meg
is nyugodott. Aztán elmesélte, férje jó ideje külföldön dolgozik, és
olyan biztos munkahelyet talált, hogy most már az egész család
utánuk költözhet. Így mindjárt ki is egészíthettük az ismereteit, mit
kell tenni a kiutazás előtt, vagy hogy miképpen történik ilyen esetben
a családi pótlék folyósítása.
Ismertettük az édesanyával a gyermek külföldre vitelének
lényeges szabályait is. Végleges külföldre távozás esetén a szülőnek a
gyámhivatal előtt nyilatkoznia kell, a gyermek külföldre viteléhez a
gyámhivatal engedélye szükséges. A hivatal megtagadhatja az engedély
kiadását, ha az a gyermek érdekeivel ellentétes. Így például
akkor, ha az ifjú családtag nem akar kimenni és itthon megfelelő
helye van, vagy ha a szülők nem tudják igazolni hova mennek.
Ha csak az egyik szülővel távozik a gyermek külföldre, a másik
szülő jóváhagyása szükséges, melyről a gyámhivatal előtt kell nyilatkoznia
mindkét félnek. A gyermeknek a másik szülővel való kapcsolattartásánál
mérlegelni kell, hogy a kapcsolattartást szabályozó
bírósági vagy gyámhivatali határozat végrehajtása nemzetközi
szerződés vagy viszonosság hiányában biztosítható-e.
Abban az esetben, ha a másik szülő tiltakozik, és a különélő
szülők nem tudnak egyezségre jutni, a gyámhivatal tájékoztatja őket
a bírósági eljárás megindításának lehetőségéről.
Ha a gyermeket külföldre viszik, és a kint tartózkodása a
harminc napot meghaladja, a szülőnek, törvényes képviselőnek bejelentési
kötelezettsége van a gyámhivatalon keresztül a Magyar
Államkincstárhoz. Ez a családi pótlék folyósításának felfüggesztésére
vonatkozik. Kérhetik az EU országaiba indulók, ha munkavállalás
céljából mennek és a gyermek ott fog óvodába, iskolába járni.
Amennyiben bejelentik a kis családtag külföldre vitelét, akkor 3
hónap után odakint jár a családi pótlék (euróban). Ha elmulasztják a
gyámhivatalnál, a támogatást Magyar Államkincstárnál továbbra is
itt kapják, de visszafizetési kötelezettség terhelheti a szülőt, törvényes
képviselőt, ha kétszeresen veszik fel a pénzt. Többek között
felfüggesztik a családi pótlék utalását a gyermek távolléte alatt akkor
is, ha három hónapot meghaladó időtartamra olyan államba távoznak,
amely nem az Európai Unió tagállama. Ugyanez történik, ha a
választott ország az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban
részes más állam.
A gyermek végleges külföldre távozásakor a gyámhivatal
határozatban tájékoztatja a törvényes képviselőt a lakcímváltozásra
vonatkozó bejelentési kötelezettségéről. Arról is értesítik, hogy
kérheti a kapcsolattartás szabályozását vagy újraszabályozását
(utóbbi eset elvált szülőknél lehetséges). A gyámhivatal az engedélyező
határozatot közli a családi pótlékot folyósító szervvel.
A hatósági jóváhagyás nélkül a szülőre, törvényes képviselőre
szankciók várhatnak. Így akár társadalombiztosítási ellátásoktól is
eleshet egyes államokban (pl. Ausztria), de akár duplán is adóztathatják.
Vagy pedig a külföldi tartózkodás a gyermek jogellenes
külföldre vitelének minősülhet.
Megbeszéltük az édesanyával azt is, mi várható, ha a gyermek
külföldön folytatja tanulmányait. A jogszabályok lehetővé teszik,
hogy magyar állampolgár engedély nélkül folytathasson tanulmányokat
külföldön. Tankötelezettségét külföldi oktatási intézményben
is teljesítheti. Megkötés, hogy a lakóhellyel (ennek hiányában tartózkodási
hellyel) rendelkező, tanköteles tanuló esetén a tanulmányok
külföldön történő folytatását be kell jelenteni a lakóhely, vagy
tartózkodási hely szerint illetékes település jegyzőjének. Ha pedig a
tanuló már hazai iskolába is beiratkozott, az iskola igazgatójával is
tudatni szükséges. Az állandó lakóhellyel rendelkező tanulónak a
külföldi tanulmányok alatt szünetel a magyarországi tanulói jogviszonya
Végül úgy zártuk a beszélgetést, hogy az anyuka megígérte, ha
további, konkrét kérdései lesznek, újra felkeresi ügyfélszolgálatunkat
a Balatonalmádi, Ady Endre utca 2. szám alatt. Vagy jelentkezik a
88/542-551-es központi telefonszámon.
Ő már tudja, hogy munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.
Ahogy az Önökére is, mindenkiére, aki segítségre szorul.
Bármikor forduljanak hozzánk bizalommal.
Balatonalmádi, 2012. január 20.
Szociális Központ Munkatársai

"Elvették" a családi pótlékot.

Hogyan vihetjük külföldre a gyermekünket?

Felháborodott anyuka jött be a napokban irodánkba. Elvették a családi pótlékunkat! – kiabálta, szinte köszönés helyett. Nehezen sikerült csillapítanunk felindultságát, hellyel, pohár teával kínáltuk, s pár korty után végre higgadtabban mesélte el a történteket. Kiderült, gyermeke több alkalommal igazolatlanul hiányzott az egyik helyi iskolából. Az ilyen hiányzások száma meghaladta már az ötven tanórát is, és a szülők nem foglalkoztak az iskolaigazgató értesítésével, melyben figyelmeztette őket a helyzetre. Később kaptak hivatalos levelet az önkormányzattól is, de nem vették át és/vagy elkallódott – az anyuka már nem emlékezett rá pontosan. Tény, hogy a minap ismét levelet hozott a posta: a település jegyzője felfüggesztette a családi pótlék folyósítását. Ezt nehezményezte az édesanya, akinek elmondtuk: bizony a jogszabályok szerint járt el a hatóság.

Bővebben...
 
Ne féljünk a kártyás mérőórától PDF Nyomtatás E-mail
2012. február 10. péntek, 19:34
Telefonos segítségnyújtás a családsegítőnél!
Elkeseredett középkorú asszony lép be az irodánkba. Nehezen
oldódik, aztán a segítő szándékot látva, egyszerre csak
megered, árad a szó belőle. Kiderül, több tízezer forintos áramdíj
tartozásuk van, képtelenek kigazdálkodni jövedelmükből a
rávalót. Gyermekük általános iskolás, férje hosszabb ideje
munkanélküli, az ő fizetése pedig nem elég a megélhetésre sem.
A rezsi egy részét – fűtés – fizetik, a másikat, a villany díját nem
tudják. Akarták, de nem megy. Időközben védett fogyasztói státuszért
folyamodtak. Közölném, mivel jár ez, de hallhatóan
tájékozódott, maga sorolja, milyen feltételek szükségesek hozzá:
a szociálisan rászoruló fogyasztókat részletfizetéshez, fizetési
haladékhoz és előre fizető (kártyás) mérőhöz való jog illeti meg.
Mikor ez utóbbit javaslom neki, kiderül, idegenkedik a kártyás
mérőóra gondolatától is.
Pedig, és ezt elmondom neki, ma már nemcsak a rászorulók,
hanem a gazdag magánfogyasztók is keresik a lehetőségét, mert
ebben az esetben kevesebbet, az áramdíjra rakott egyéb költségektől
mentesen fizethetnek a fogyasztásért. A nem védendő
fogyasztóknak természetesen fizetniük kell a szerkezetért, de a
2007. évi LXXXVI. villamos energiáról szóló törvény alapján azt
mindenki kérheti.
Az anyagilag nehéz helyzetbe került családok számára tehát
jó alternatívát kínálhat a számlatartozások felhalmozódása ellen,
ha előre fizetős villanyórát szerelnek fel a házba, lakásba. A kártyás
órával a szolgáltatás természetesen csak addig vehető igénybe,
amíg van előre befizetett "egység". Amúgy ugyanúgy méri az
elfogyasztott villamos energiát, mint egy hagyományos lakossági
mérő. A díj fizetését, amely tetszőleges összegű lehet, a telefonkártyához
hasonlatos módon is aktiválhatják. Az E.ON-tól
kapott Komfort kártyán, amelyért a fogyasztó cserébe kap egy 20
számból álló kódot. Ezt a kódot a mérőóra előlapján bebillentyűzi,
és a mérő a befizetett összegnek megfelelően lehetővé teszi
az energiafogyasztást.
Az ügyfelek a befizetést megtehetik személyesen is, az E.ON
ügyfélszolgálatain, vagy csekket kérhetnek, és postai úton rendezik,
majd visszamennek az E.ON irodába, a kódolás engedélyezéséért.
Más esetben elviszik magukkal a csekkeket, otthon
kitöltik azokat, befizetik lakóhelyük postáján, majd telefonon
jelzik ezt a szolgáltatónak, illetve elfaxolják a befizetett
csekkszelvényeket. Ezek feldolgozása után saját telefonszámukra
jóváhagyó visszajelzést kapnak az E.ON-tól, és bepötyöghetik
kódjukat a mérőórába. Az áramszolgáltató ilyenkor pár nap
türelmet kér, ugyanis hosszabb ideig is eltarthat a csekkek elfogadása,
az adatok feldolgozása.
Ehhez kapcsolódik a Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási
Központ szolgáltatása, amely az utóbbi befizetési forma
gyorsabb ügyintézését segíti. Ugyanis ha a rászoruló, védett
fogyasztó nálunk, irodánkban (Balatonalmádi, Ady Endre u. 2.)
kéri a befizetései telefonos aktiválását, mi biztosítjuk ezt, és a
gyors ügyintézést. Erre az E.ON-nal kötött megállapodásunk
jogosít fel bennünket.
A középkorú asszonyt megnyugtatta a kapott információ, úgy
ment el, hogy részletes tájékoztatást kér az E.ON ügyfélszolgálat
irodájában. Az érdeklődők itt kérhetik az úgynevezett induló csomagokat.
Ez a csomag tartalmazza a részletes tájékoztatót, egy
E.ON-adatlapot az adatbázisban történő beazonosításhoz, a
szolgáltatást igénylő, kitöltendő adatlapokat a védendő státusba
kerüléshez, valamint a megcímzett válaszborítékot.
Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ
munkatársai

Telefonos segítségnyújtás a családsegítőnél!

Elkeseredett középkorú asszony lép be az irodánkba. Nehezen oldódik, aztán a segítő szándékot látva, egyszerre csak megered, árad a szó belőle. Kiderül, több tízezer forintos áramdíj tartozásuk van, képtelenek kigazdálkodni jövedelmükből a rávalót. Gyermekük általános iskolás, férje hosszabb ideje munkanélküli, az ő fizetése pedig nem elég a megélhetésre sem. A rezsi egy részét – fűtés – fizetik, a másikat, a villany díját nem tudják. Akarták, de nem megy. Időközben védett fogyasztói státuszért folyamodtak. Közölném, mivel jár ez, de hallhatóan tájékozódott, maga sorolja, milyen feltételek szükségesek hozzá: a szociálisan rászoruló fogyasztókat részletfizetéshez, fizetési haladékhoz és előre fizető (kártyás) mérőhöz való jog illeti meg. Mikor ez utóbbit javaslom neki, kiderül, idegenkedik a kártyás mérőóra gondolatától is.

Bővebben...
 
Program a lakosság jobb közbiztonságérzetéért PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Stanka Mária r. őrnagy.   
2012. február 10. péntek, 19:26
2011-ben hirdette meg az ORFK „A lakosság szubjektív biztonságérzetének
javítását leginkább célzó intézkedések végrehajtására
irányuló fokozott ellenőrzések” programját.
Nos, mit jelent ez a mindennapok nyelvén? Mindig is elvárás
volt a településeken élők és a rendőrök részéről is, hogy minél
többet találkozhassanak. Na, nem bűncselekmények, balesetek
kapcsán! Megelőzési céllal, hogy a rendőri jelenlét elriassza a
tisztességtelen szándékkal érkező idegeneket, és féken tartsa a
törvényt, mások érdekeit nem tisztelő helybelieket.
A Balatonalmádi Rendőrkapitányság illetékességi területéhez
tartozó településeket öt körzetre osztottuk. A csoportosítás
szempontja volt, hogy az egymáshoz minél közelebb lévők tartozzanak
egybe. Ezekben a körzetekben minden héten legalább
egyszer, az erőket összevonva, fokozott közbiztonsági
ellenőrzéseket tartunk. A fokozott ellenőrzést minden alkalommal
terv alapján minimum 1 szolgálati csoport hajtja végre,
amely minden esetben a napi rendszeres szolgálaton (URH
gépkocsizó járőr, balesethelyszínelő) felüli szolgálati csoportot
jelent. Az ellenőrzésekbe a helyi KMB-s és a bűnügyes kollégák
mellett társhatóságok is részt vehetnek, vesznek. Hogy mikor,
merre járnak kollégáink, természetesen nem hirdetjük meg előre!
Kéthetente pedig a kapitányság területén bárhol közlekedésrendészeti
akciókat szervezünk, amikor nemcsak a rendelkezésünkre
álló, egyébként folyamatosan üzemeltetett eszközöket
(trafipax, PDA) és a közúti ellenőrzést alkalmazzuk a szabályszegők
kiszűrésére, hanem más módszereket is bevetünk.
Külön hangsúlyt fektetünk a személyes kapcsolattartásra a
lakosság, a civil szervezetek, a település vezetői, az iskolák, egyéb
intézmények és a rendőrök között.
Azok a visszajelzések, amelyek a gyalogos szolgálatot is ellátó,
észrevehetőbb rendőri jelenlétről szólnak, bennünket igazolnak.
Eddig is jó kapcsolatot alakítottunk ki minden településen a
helyi polgárőr szolgálatokkal, de úgy gondoljuk, hogy növelve a
közösen szervezett akciók, ellenőrzések számát, jobban tudjuk
erőinket, képességeinket a közösségek szolgálatában hasznosítani.
Ennek jogi hátterét biztosítja a polgárőrség tevékenységéről
szóló, 2012. február 1-jétől hatályos új törvény is.
A rendőrség és a civil szféra egy más jellegű kapcsolattartási
színtere a Kistérségi Egyeztető Fórum, amelynek tagjai a rendőrség,
a polgármesterek, a kisebbségi önkormányzatok vezetői,
képviseltetik magukat a társszervek (tűzoltók, mentők, vízirendészet),
a közterület-felügyeletek, a gyermek- és családvédelmi
szolgálatok, valamint a kistérségi társulás.
Ez a fórum is lehetőséget ad a szorosabb együttműködésre, a
felmerülő problémák megbeszélésére, a lakosság irányából a
rendőrség felé érkező kérések, kérdések továbbítására.
A decemberi egyeztető fórumon a kapitányságvezető felajánlotta
a polgármestereknek, hogy a településeken megszervezésre
kerülő közmeghallgatásokon képviselteti magát a rendőrség, és
az előzetesen vagy ott felvetett kérdésekre válaszolunk.
Stanka Mária r. őrnagy.

2011-ben hirdette meg az ORFK „A lakosság szubjektív biztonságérzetének javítását leginkább célzó intézkedések végrehajtására irányuló fokozott ellenőrzések” programját.

Nos, mit jelent ez a mindennapok nyelvén? Mindig is elvárás volt a településeken élők és a rendőrök részéről is, hogy minél többet találkozhassanak. Na, nem bűncselekmények, balesetek kapcsán! Megelőzési céllal, hogy a rendőri jelenlét elriassza a tisztességtelen szándékkal érkező idegeneket, és féken tartsa a törvényt, mások érdekeit nem tisztelő helybelieket.

Tags: Rendőrség
Bővebben...
 
PDF Nyomtatás E-mail

Felhívás

személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlására

A városunkban működő alapítványok, egyesületek , amelyek szívesen fogadják a velük szimpatizáló adózók SZJA 1% felajánlásait, a következők:


Adószám
1. „Almádiért” Közalapitvány 19262259-2-19
2. „Együtt-Egymásért” Nyílt Közalapítvány, 18919879-1-19
3. Közbiztonsági Közalapítvány 18938649-1-19
4. Almádi Zeneiskoláért Alapítvány 18938591-1-19
5. Györgyi Dénes Iskoláért Alapítvány 18924907-1-19
6. Vörösberényi Általános Iskoláért Alapítvány 18935598-1-19
7. Almádi Diáksportkör 18916254-1-19
8. Balatonalmádi Herkules SE 19263573-2-19
9. Bauxitkutató Természetjáró SE 18914836-1-19
10. Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesülete 18916357-1-19
11. Balatonalmádi Focisuli Alapítvány 18929672-1-19
12. Balatonalmádi Polgárőr Egyesület 18919123-1-19
13. Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság Egyesület 18936173-1-19
14.

DLSB Alapítvány Balatonalmádi Kéttannyelvű
Gimnáziumért

19266057-1-19
15.

Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű
Gimnázium Sportjáért Alapítvány

18937655-1-19
16. Balatonalmádi Sporthorgász Egyesület 19901208-1-19
17. Vörösberényi Polgári Olvasó Kör 18923487-1-19


 
Új élet költözik az egykori Váci iskoláb PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bálint Sándor   
2012. január 17. kedd, 07:55
Többszöri sikertelen kísérlet után végre rendeződött a Verseny
utcai ingatlan sorsa, ismét élettel telik meg az egykor szebb napokat
látott iskolaépület. December 19-én Keszey János polgármester és
Grónai G. Damján, a Ciszterci Rend gazdasági igazgatója aláírta az
adásvételi szerződést, melynek értelmében nettó 201 millió forintért
gazdát cserél az ingatlan.
Mit is kell tudni a ciszterekről? Róbert francia apát 1098-ban
alapított monostort Dijon szomszédságában, Cîteaux település
közelében (római neve: Cistercium, innen származik a rend „ciszterci”
neve). Magyarországon 1142-ben létesült az első ciszterci apátság
a mai Bátaszék helyén álló Cikádoron. A zirci apátságot, amely a
rend magyarországi központja lett, III. Béla király alapította 1182-
ben. A kommunista rendszer 1950-ben – a többi szerzetesrenddel
együtt – feloszlatta a ciszterci rendet is, s csak 1990 után alakulhattak
újjá Magyarországon. A Zirci Kongregációnak (Társulásnak)
jelenleg három apátság a tagja: Zirc, az USA-beli Dallas és Kismaros.
A jelenlegi apát Dékány Árpád Sixtus atya, akit a Rend tagjai 2011.
január 8-án választottak meg apátnak, több mint tízéves tanári és
plébánosi szolgálatot követően. Az Apátság gazdasági igazgatója
pedig a pécsi Nagy Lajos Gimnázium korábbi vezető tanára, Grónai
G. Damján, aki egyúttal a Ciszterci Iskolai Főhatóság Gazdasági
Igazgatóságát is vezeti.
A Rend különös gondot fordít az ifjúság nevelésére, iskolái vannak
szerte az országban: a Szent Imre Gimnázium Budapesten, a
Gárdonyi Géza Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Egerben,
a Szent István Gimnázium Székesfehérváron, a Nagy Lajos Gimnázium
és Kollégium, illetve a Ciszterci Nevelési Központ Pécsett.
Az adásvételi szerződés aláírásának napján kérdeztem Grónai G.
Damján igazgató urat, milyen terveik vannak az ingatlannal:
A Zirci Apátság immár több mint két évszázada elkötelezett a
gimnáziumi oktatásban, amellyel a rá bízott jövőt, az ifjúságot mint
személyek, egyéniségek közösségét igyekszi az oktatás és – hangsúlyozottan
– a nevelés által gazdagítani, kibontakoztatni. Ebbe a hivatásunkba
jól illik mostani fejlesztésünk, amellyel főként saját iskoláink
diákjai számára szeretnénk egyfajta ifjúsági központot létrehozni a
Balatonnál. Nyári táborok, erdei iskola, de az oktatás keretein túlmutató
tanfolyamok és lelkigyakorlatok is helyet kapnak majd az új
intézményben. Bízunk benne, hogy a felújított épülettel és a benne
rejlő lehetőségekkel előbb-utóbb a helyiek is örömmel megismerkednek,
sőt idővel a magyar egyházi oktatásban is fontos szerepet tölt
majd be ez a központ. Azt hiszem, hogy a keresztény iskolák ma még
jórészt nélkülözik a tanéven kívüli időszakban szükséges oktatásinevelési
infrastruktúrát, jóllehet a diákokat sokszor éppen a tanórán
kívüli foglalkozásokon, programokon lehet igazán megszólítani,
megismerni. Ma az ehhez szükséges teret az iskoláink – és a legtöbb
egyházi iskola is – „idegenben” kénytelen megtalálni; ezen szeretnénk
segíteni azzal, hogy méltó és színvonalas körülményeket teremtünk
pihenésre és kikapcsolódásra. A diáknak arra is nagy szüksége van.
Mindennek kidolgozása persze már az Oktatási Igazgatóságunk
feladata. Ők jelenleg is dolgoznak a konkrét terveken.
A sajtó nemrégiben hírül adta, hogy az Apátság egy 700 millió
forint összértékű európai uniós turisztikai pályázattal újul meg. (A
projekt főbb elemei: Ciszterci Látogatóközpont létrehozása az apátság
nyolcszáz éves múltjának és műtárgyainak bemutatására, egy
különleges hangulatú – fényekre és zenére épülő – kiállítás segít
ségével, látogatási útvonal kialakítása az Apátságban, oktatási és
filmvetítő kabinet kialakítása stb.) Tudom, hogy Igazgató úr aktívan
dolgozik a projektben, s ott volt, sőt előadást tartott novemberben a
Bakonyi Turisztikai Konferencián Zircen. Ennek alapján elképzelhető,
hogy itteni terveikben is szerepel valamilyen turizmushoz kapcsolódó
tevékenység?
Mindenképpen. A környék vallási és kulturális gazdagsága erre
egyértelműen lehetőséget nyújt: egyfelől ez a Balaton-parti kisváros a
maga szépségével és turisztikai lehetőségeivel, másfelől a bakonyi
kisváros, Zirc, természetközeli nyugalmával, történelmi múltjával,
ráadásul a mai léptékekkel közel egymáshoz. Bízom abban, hogy a két
sajátos múltú hely kínálata egymást erősíti, és hogy ebben szerzetesrendünk
egyfajta híd-szerepet tölthet be, ahogy tette azt évszázadokon
keresztül Zircen és környékén, illetve iskoláin keresztül az
egész országban.
Mindez nemcsak lehetőség, hanem talán szükséges is: úgy tűnik,
hogy ma csak azok maradnak talpon, akik folyamatosan megújulnak
és bővítik a saját valóságukat, azáltal, hogy másokat is megismernek.
Talán a gazdasági válság egyik nagy áldása lehet, hogy a benne
szenvedők olyan barátságokat kötnek, amelyek „dúskálás” esetén
nem születnének meg és nem gazdagítanák a világot. Talán felhagyunk
a szétesettség és elszigetelődés luxusával, amely leginkább
helyi, regionális szinten veti vissza a magyar társadalmat.
Végül, hogyan tervezik a birtokba vételt, milyen munkálatokat,
és mikor kell elvégezni ahhoz, hogy a fent vázolt tevékenységeket
meg tudják kezdeni?
2012 januárjában reményeink szerint megtörténik a birtokba
vétel, a lehetőségek pontos felmérése. A felújítás-átalakítás ütemezése
függ attól is, hogy ténylegesen majd milyen pályázati forrásokat
tudunk bevonni. Kapkodni nem szeretnénk, hosszú távra tervezünk.
Azért szeretném, ha az első látogatók már ebben az évben élvezhetnék
itt a nyarat. Bizakodó vagyok.
Bálint Sándor

Többszöri sikertelen kísérlet után végre rendeződött a Verseny utcai ingatlan sorsa, ismét élettel telik meg az egykor szebb napokat látott iskolaépület. December 19-én Keszey János polgármester és Grónai G. Damján, a Ciszterci Rend gazdasági igazgatója aláírta az adásvételi szerződést, melynek értelmében nettó 201 millió forintért gazdát cserél az ingatlan.

Bővebben...
 
Újévi üzenet PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Faust Gyula   
2012. január 17. kedd, 07:29
a 1 Mózes 12,1 és a Jelenések 21, 10-27
versei alapján
ALAPIGE:
„És mondá az Úr Ábrahámnak: Eredj ki a te földedből!”
Az a beszéd, amit Isten Ábrahámnak mondott, héberül: leh leha, ami
szó szerint annyit jelent: menj a saját hasznodért, vagy önmagadnak,
önmagad felé. Ez azonban mégsem a modern, vagy posztmodern kor
értelmezése szerinti önmegvalósítás parancsa! Nem az öncélú karrierépítés
és a bármi áron való önérvényesítés jelszava, hanem a mennyei Atya
hívása, mégpedig a Fiú Istenhez. Nincs az embernek nemesebb haszna
vagy érdeke, minthogy megérkezzen hozzá, akinek akaratából teremtetett,
és akire nézve nevet kapott a létezők és élők seregei között. Eme elindulás
nélkül az ember nem tudja meghatározni, hogy valójában kicsoda is volna
az a bizonyos önmaga. A mennyei Atya azért küld és hív a Fiához, hogy
megtudd ki vagy önmagadban. Isten azért küldte el egyszülött Fiát, hogy
te a vele való közösségben igazán önmagad lehess. E nélkül a közösség
nélkül soha nem tudod meg, hogy ki is vagy valójában.
A zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja erről az igéről, hogy
Ábrahám Hit által engedelmeskedett, amikor elhívatott, hogy menjen ki
arra a helyre, amelyet örökölendő fog, és kiment, pedig nem tudta, hogy
hová fog menni.
Továbbá Ábrahám hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben,
sátorokban lakott Izsákkal és Jákobbal, ugyanazon ígéretnek örökös
társaival, mert ő az alapokkal bíró várost várta, melynek építője és
alkotója az Isten. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az
ígéreteket, hanem [csak] távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást
tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert akik így szólnak,
nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. És hogyha eszükbe jutott volna az,
amelyből kijöttek, volt volna idejük a visszatérésre. Így azonban jobb
után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyelli őket az
Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert készített nékik várost.
2012 első Úr napi istentiszteletén nekünk szól az Úr hívása, illetve
kiküldése, pontosan úgy, ahogy négy évezreddel ezelőtt Ábrahámnak. Ha
hiszünk, akkor mi is kimegyünk az ismeretlenbe, ahogy Ő tette. Ha azonban
jobban megvizsgáljuk az ismeretlent az számunkra nem egészen az,
mert az, aki elküld, ugyan Ő az, aki hív és az út végén vár bennünket.
Krisztus, akinek teremtő szavára egy nap mindnyájan elindultunk,
minden útunkban előttünk jár, és vár ránk a célban.
Miért van szükségünk az élet eme nagy elindulására és vándorlására?
Csernobili Nachum rabbi Ábrahám jellemének kiművelésével magyarázta
ezt. Ő azt tanította, hogy «Ábrahám atyánk a hitben, vagy a hit által
buzgott a szeretetben, amit a vendégfogadásban is gyakorolt. Az 1 Mózes
18,1-ben azt olvassuk, hogy amikor azon a fájdalmas operáción ment
keresztül, mert Istennek engedelmeskedve körülmetélkedett, mégis a sátra
bejáratánál ült, nehogy elszalasszon valakit, akit meg kell vendégelnie.»
De Ábrahám szeretete nem volt hibátlan mindaddig, amíg ő is utassá
nem vált. Ahhoz, hogy jó gazda legyen, ő is át kellett menjen az utasok,
a hazát kereső vándorok nyomorúságain.
Isten tökéletesen ismerte az emberi életet, de csak Isteni látószögből.
Ezért szólt így: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? A zsoltár szerint
akkor a Fiú így válaszolt: „Íme jövök; a könyvtekercsben írva van
felőlem, hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te
törvényed keblem közepette van. Vígan hirdetem az igazságosságot a
nagy gyülekezetben; íme, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!
Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és
segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy
gyülekezetben. Te, Uram, ne tartsd vissza tőlem irgalmadat; kegyelmed
és igazságod mindig megóvnak engem.” Fiú tehát örömmel válaszolta az
Atyának, hogy „leh lehá”, azaz, hogy elmegyek a saját magam és szerelmetes
népem, mátkám érdekébe. Az Isten szabadításában bízva megyek,
mint eljövendő Bírója az emberiségnek, de előbb élni fogom az ő
örömüket és bánatukat. Élni fogom a te emberi életed is. Így jutott teljességre
a Fiú Istensége, hogy emberi formát öltött magára.
Elfelejthetetlenné tette ez által önmagában, azt az emberi tapasztalatot,
amit te érzel és tapasztalsz. Így ismerte meg az emberi életet a maga
valóságában így lett ő Nagy Főpap, hogy hozzánk hasonlóan, „megkísértetett
mindenekben, kivéve a bűnt.” (Zsidók 4,15).
Mi már tudjuk, hogy Isten Fia is vándorként jött közénk. Ahhoz
tehát, hogy felismerjük Őt életünk vándorlásában, az Ő hívása és elküldése
bennünket is vándorokká tett, mégpedig nem csupán a megszületésünk,
hanem a hit által is. Nincs senki az egyházban, aki ne az örök
várost kereső vándorként találkozott volna Krisztussal. Vajon az előttünk
megnyitott újesztendőben mi hogyan fogunk válaszolni Istennek az Ő
bennünket elküldő hívására, és a bennünket elhívó kiküldetésére? Úgy,
mint Ábrahám? Úgy, mint Jézus? Úgy, mint a Mester tanítványai?
Vegyük tudomásul, hogy életünk vándorlása a hitről és jellemünk
átformálásáról, egész emberi voltunk újjá teremtéséről szól. Csak az keresi
a tökéletes várost, akinek lelke már utálja a csalás, szemfényvesztés,
erőszak és romlás jelenvaló városát. Akit tökéletesen kielégít a szemnek
tetszetős, a hírnév és hiúság miatt vonzó és a tudás miatt kívánatos város,
abból soha nem lesz Isten vándora, hanem a bűn városában fog lakni és
a halálnak halálával meghalni. Az ilyen embernek jelleme a bűn városának
törvényei és erővonalai szerint fog alakulni, míg teljes nem lesz
álnoksággal, hamissággal, irigységgel, gyűlölettel minden tisztátalan gerjedelemmel,
gyilkos szándékkal és indulattal.
Az Úr minden tanítványa át kellett menjen a jellem átalakításának
műveletein. Péternél ez úgy történt, hogy meg kellett tapasztalnia saját
ragaszkodásának, emberi hősiességének szűk terét és korlátait az által,
hogy nagypéntek pokoli félelmének és rettegésének szorításában az Úr
Jézust megtagadta egy szolgálólány előtt háromszor is. Ez azért történt
így, hogy beteljesedjen az Úr Szava: „Idővel megtérvén, a te atyádfiait
erősítsed.”(Lukács 22,32). Képes leszel erre a szolgálatra, mert te magad
is átmentél a gyávaság és árulás keserűségén. Jellemünk megpróbálását és
átformálását mi sem spórolhatjuk meg!
Isten sokféle próba által akarja formálni jellemünket, míg tökéletesek
nem leszünk. Ismerjük fel Istennek ezeket a munkáit, és akarjunk Ő
szerinte változni! Az előttünk megnyílt esztendő is jellemünket megmutató
és formáló iskola lesz, számíthatunk erre.
Fogadd el életed tapasztalatait, akár vidámak, akár szomorúak azok,
akár a múltban vannak, akár a jövőben várnak rád azok. Ezek mind hozzásegítenek,
hogy jobban szolgáljunk az embereknek, és kitartóan haladjunk
Isten nekünk készített örök városa felé! Ámen.
Faust Gyula

a 1 Mózes 12,1 és a Jelenések 21, 10-27 versei alapján

ALAPIGE:

„És mondá az Úr Ábrahámnak: Eredj ki a te földedből!”

Az a beszéd, amit Isten Ábrahámnak mondott, héberül: leh leha, ami szó szerint annyit jelent: menj a saját hasznodért, vagy önmagadnak, önmagad felé. Ez azonban mégsem a modern, vagy posztmodern kor értelmezése szerinti önmegvalósítás parancsa! Nem az öncélú karrierépítés és a bármi áron való önérvényesítés jelszava, hanem a mennyei Atya hívása, mégpedig a Fiú Istenhez. Nincs az embernek nemesebb haszna vagy érdeke, minthogy megérkezzen hozzá, akinek akaratából teremtetett, és akire nézve nevet kapott a létezők és élők seregei között. Eme elindulás nélkül az ember nem tudja meghatározni, hogy valójában kicsoda is volna az a bizonyos önmaga. A mennyei Atya azért küld és hív a Fiához, hogy megtudd ki vagy önmagadban. Isten azért küldte el egyszülött Fiát, hogy te a vele való közösségben igazán önmagad lehess. E nélkül a közösség nélkül soha nem tudod meg, hogy ki is vagy valójában.

Bővebben...
 
A magam nevében! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dudás Zsolt   
2012. január 15. vasárnap, 16:25
Köszönöm mindenki munkáját, aki az elmúlt 3 évben segítő
tevékenységével hozzájárult az általam vezetett Balatonalmádi
Turisztikai Egyesület sikeres munkájához és eredményes
működéséhez. Az ismeretlen TDM (Turisztikai Desztinációs
Menedzsment) szóból létrehoztunk egy ismert és jól működő
egyesületet, amely sok minden más között számos pályázat megnyerésével
jeleskedett, megújította és működtette a Tourinform
irodát, képviselte városunkat mind belföldi, mind külföldi kiállításokon.
Életre hívtuk a Hungarikum Fesztivált és a Pálinka Napokat,
valamint eredményesen folytattuk a Borfesztivál hagyományait.
Eredményeinket és megoldásra váró feladatainkat sokáig
lehetne sorolni.
A bevezetés előtt álló országos TDM-rendszernek megfelelően
létrehoztuk a Best Balaton Térségi TDM társaságot, amely Almáditól
Tihanyig fogja össze a partszakaszt. Ennek a szakasznak a
pályázati megvalósítása most van folyamatban. A rendszer
következő lépcsőjeként az országban elsőként alakítottuk meg 19
Balaton környéki Turisztikai Egyesülettel a Balatoni Regionális
TDM Szövetséget, amely az egész Balaton turisztikai vonzerejének
fejlesztését és piacra juttatását hivatott szolgálni. Nagy siker városunknak,
hogy ebben a szervezetben, mint felügyelő bizottsági tag
tevékenykedhetek.
3 év elteltével az elnöki mandátum lejártával, a tisztújító közgyűlésen
nem vállaltam tovább Balatonalmádiban a helyi Turisztikai
Egyesület elnöki feladatait, amelyet egyébként is a Pharma
Nordnál betöltött főállásom mellett láttam el.
A fentebb leírtak szerint a főállásom mellett turisztikai munkámat
tovább folytatom régiós szinten, vagyis a Balatoni Regionális
TDM Szövetségben dolgozom tovább a Balaton turizmusáért!
Még egyszer köszönöm:
Dudás Zsolt

Köszönöm mindenki munkáját, aki az elmúlt 3 évben segítő tevékenységével hozzájárult az általam vezetett Balatonalmádi Turisztikai Egyesület sikeres munkájához és eredményes működéséhez. Az ismeretlen TDM (Turisztikai Desztinációs Menedzsment) szóból létrehoztunk egy ismert és jól működő egyesületet, amely sok minden más között számos pályázat megnyerésével jeleskedett, megújította és működtette a Tourinform irodát, képviselte városunkat mind belföldi, mind külföldi kiállításokon. Életre hívtuk a Hungarikum Fesztivált és a Pálinka Napokat, valamint eredményesen folytattuk a Borfesztivál hagyományait. Eredményeinket és megoldásra váró feladatainkat sokáig lehetne sorolni.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

Hirdetés

Letölthető anyagok

Ki olvas minket

Oldalainkat 15 vendég böngészi
XHTML and CSS. | Kepri Portal