Címlap Aktuális Új élet költözik az egykori Váci iskoláb

Vendégkönyv


Új élet költözik az egykori Váci iskoláb PDF Nyomtatás E-mail
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitter
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Bálint Sándor   
2012. január 17. kedd, 07:55
Többszöri sikertelen kísérlet után végre rendeződött a Verseny
utcai ingatlan sorsa, ismét élettel telik meg az egykor szebb napokat
látott iskolaépület. December 19-én Keszey János polgármester és
Grónai G. Damján, a Ciszterci Rend gazdasági igazgatója aláírta az
adásvételi szerződést, melynek értelmében nettó 201 millió forintért
gazdát cserél az ingatlan.
Mit is kell tudni a ciszterekről? Róbert francia apát 1098-ban
alapított monostort Dijon szomszédságában, Cîteaux település
közelében (római neve: Cistercium, innen származik a rend „ciszterci”
neve). Magyarországon 1142-ben létesült az első ciszterci apátság
a mai Bátaszék helyén álló Cikádoron. A zirci apátságot, amely a
rend magyarországi központja lett, III. Béla király alapította 1182-
ben. A kommunista rendszer 1950-ben – a többi szerzetesrenddel
együtt – feloszlatta a ciszterci rendet is, s csak 1990 után alakulhattak
újjá Magyarországon. A Zirci Kongregációnak (Társulásnak)
jelenleg három apátság a tagja: Zirc, az USA-beli Dallas és Kismaros.
A jelenlegi apát Dékány Árpád Sixtus atya, akit a Rend tagjai 2011.
január 8-án választottak meg apátnak, több mint tízéves tanári és
plébánosi szolgálatot követően. Az Apátság gazdasági igazgatója
pedig a pécsi Nagy Lajos Gimnázium korábbi vezető tanára, Grónai
G. Damján, aki egyúttal a Ciszterci Iskolai Főhatóság Gazdasági
Igazgatóságát is vezeti.
A Rend különös gondot fordít az ifjúság nevelésére, iskolái vannak
szerte az országban: a Szent Imre Gimnázium Budapesten, a
Gárdonyi Géza Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Egerben,
a Szent István Gimnázium Székesfehérváron, a Nagy Lajos Gimnázium
és Kollégium, illetve a Ciszterci Nevelési Központ Pécsett.
Az adásvételi szerződés aláírásának napján kérdeztem Grónai G.
Damján igazgató urat, milyen terveik vannak az ingatlannal:
A Zirci Apátság immár több mint két évszázada elkötelezett a
gimnáziumi oktatásban, amellyel a rá bízott jövőt, az ifjúságot mint
személyek, egyéniségek közösségét igyekszi az oktatás és – hangsúlyozottan
– a nevelés által gazdagítani, kibontakoztatni. Ebbe a hivatásunkba
jól illik mostani fejlesztésünk, amellyel főként saját iskoláink
diákjai számára szeretnénk egyfajta ifjúsági központot létrehozni a
Balatonnál. Nyári táborok, erdei iskola, de az oktatás keretein túlmutató
tanfolyamok és lelkigyakorlatok is helyet kapnak majd az új
intézményben. Bízunk benne, hogy a felújított épülettel és a benne
rejlő lehetőségekkel előbb-utóbb a helyiek is örömmel megismerkednek,
sőt idővel a magyar egyházi oktatásban is fontos szerepet tölt
majd be ez a központ. Azt hiszem, hogy a keresztény iskolák ma még
jórészt nélkülözik a tanéven kívüli időszakban szükséges oktatásinevelési
infrastruktúrát, jóllehet a diákokat sokszor éppen a tanórán
kívüli foglalkozásokon, programokon lehet igazán megszólítani,
megismerni. Ma az ehhez szükséges teret az iskoláink – és a legtöbb
egyházi iskola is – „idegenben” kénytelen megtalálni; ezen szeretnénk
segíteni azzal, hogy méltó és színvonalas körülményeket teremtünk
pihenésre és kikapcsolódásra. A diáknak arra is nagy szüksége van.
Mindennek kidolgozása persze már az Oktatási Igazgatóságunk
feladata. Ők jelenleg is dolgoznak a konkrét terveken.
A sajtó nemrégiben hírül adta, hogy az Apátság egy 700 millió
forint összértékű európai uniós turisztikai pályázattal újul meg. (A
projekt főbb elemei: Ciszterci Látogatóközpont létrehozása az apátság
nyolcszáz éves múltjának és műtárgyainak bemutatására, egy
különleges hangulatú – fényekre és zenére épülő – kiállítás segít
ségével, látogatási útvonal kialakítása az Apátságban, oktatási és
filmvetítő kabinet kialakítása stb.) Tudom, hogy Igazgató úr aktívan
dolgozik a projektben, s ott volt, sőt előadást tartott novemberben a
Bakonyi Turisztikai Konferencián Zircen. Ennek alapján elképzelhető,
hogy itteni terveikben is szerepel valamilyen turizmushoz kapcsolódó
tevékenység?
Mindenképpen. A környék vallási és kulturális gazdagsága erre
egyértelműen lehetőséget nyújt: egyfelől ez a Balaton-parti kisváros a
maga szépségével és turisztikai lehetőségeivel, másfelől a bakonyi
kisváros, Zirc, természetközeli nyugalmával, történelmi múltjával,
ráadásul a mai léptékekkel közel egymáshoz. Bízom abban, hogy a két
sajátos múltú hely kínálata egymást erősíti, és hogy ebben szerzetesrendünk
egyfajta híd-szerepet tölthet be, ahogy tette azt évszázadokon
keresztül Zircen és környékén, illetve iskoláin keresztül az
egész országban.
Mindez nemcsak lehetőség, hanem talán szükséges is: úgy tűnik,
hogy ma csak azok maradnak talpon, akik folyamatosan megújulnak
és bővítik a saját valóságukat, azáltal, hogy másokat is megismernek.
Talán a gazdasági válság egyik nagy áldása lehet, hogy a benne
szenvedők olyan barátságokat kötnek, amelyek „dúskálás” esetén
nem születnének meg és nem gazdagítanák a világot. Talán felhagyunk
a szétesettség és elszigetelődés luxusával, amely leginkább
helyi, regionális szinten veti vissza a magyar társadalmat.
Végül, hogyan tervezik a birtokba vételt, milyen munkálatokat,
és mikor kell elvégezni ahhoz, hogy a fent vázolt tevékenységeket
meg tudják kezdeni?
2012 januárjában reményeink szerint megtörténik a birtokba
vétel, a lehetőségek pontos felmérése. A felújítás-átalakítás ütemezése
függ attól is, hogy ténylegesen majd milyen pályázati forrásokat
tudunk bevonni. Kapkodni nem szeretnénk, hosszú távra tervezünk.
Azért szeretném, ha az első látogatók már ebben az évben élvezhetnék
itt a nyarat. Bizakodó vagyok.
Bálint Sándor

Többszöri sikertelen kísérlet után végre rendeződött a Verseny utcai ingatlan sorsa, ismét élettel telik meg az egykor szebb napokat látott iskolaépület. December 19-én Keszey János polgármester és Grónai G. Damján, a Ciszterci Rend gazdasági igazgatója aláírta az adásvételi szerződést, melynek értelmében nettó 201 millió forintért gazdát cserél az ingatlan.

Mit is kell tudni a ciszterekről? Róbert francia apát 1098-ban alapított monostort Dijon szomszédságában, Cîteaux település közelében (római neve: Cistercium, innen származik a rend „ciszterci” neve). Magyarországon 1142-ben létesült az első ciszterci apátság a mai Bátaszék helyén álló Cikádoron. A zirci apátságot, amely a rend magyarországi központja lett, III. Béla király alapította 1182-ben. A kommunista rendszer 1950-ben – a többi szerzetesrenddel együtt – feloszlatta a ciszterci rendet is, s csak 1990 után alakulhattak újjá Magyarországon. A Zirci Kongregációnak (Társulásnak) jelenleg három apátság a tagja: Zirc, az USA-beli Dallas és Kismaros. A jelenlegi apát Dékány Árpád Sixtus atya, akit a Rend tagjai 2011. január 8-án választottak meg apátnak, több mint tízéves tanári és plébánosi szolgálatot követően. Az Apátság gazdasági igazgatója pedig a pécsi Nagy Lajos Gimnázium korábbi vezető tanára, Grónai G. Damján, aki egyúttal a Ciszterci Iskolai Főhatóság Gazdasági Igazgatóságát is vezeti.

A Rend különös gondot fordít az ifjúság nevelésére, iskolái vannak szerte az országban: a Szent Imre Gimnázium Budapesten, a Gárdonyi Géza Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Egerben, a Szent István Gimnázium Székesfehérváron, a Nagy Lajos Gimnázium és Kollégium, illetve a Ciszterci Nevelési Központ Pécsett. Az adásvételi szerződés aláírásának napján kérdeztem Grónai G. Damján igazgató urat, milyen terveik vannak az ingatlannal:

A Zirci Apátság immár több mint két évszázada elkötelezett a gimnáziumi oktatásban, amellyel a rá bízott jövőt, az ifjúságot mint személyek, egyéniségek közösségét igyekszi az oktatás és – hangsúlyozottan – a nevelés által gazdagítani, kibontakoztatni. Ebbe a hivatásunkba jól illik mostani fejlesztésünk, amellyel főként saját iskoláink diákjai számára szeretnénk egyfajta ifjúsági központot létrehozni a Balatonnál. Nyári táborok, erdei iskola, de az oktatás keretein túlmutató tanfolyamok és lelkigyakorlatok is helyet kapnak majd az új intézményben. Bízunk benne, hogy a felújított épülettel és a benne rejlő lehetőségekkel előbb-utóbb a helyiek is örömmel megismerkednek, sőt idővel a magyar egyházi oktatásban is fontos szerepet tölt majd be ez a központ. Azt hiszem, hogy a keresztény iskolák ma még jórészt nélkülözik a tanéven kívüli időszakban szükséges oktatásinevelési infrastruktúrát, jóllehet a diákokat sokszor éppen a tanórán kívüli foglalkozásokon, programokon lehet igazán megszólítani, megismerni. Ma az ehhez szükséges teret az iskoláink – és a legtöbb egyházi iskola is – „idegenben” kénytelen megtalálni; ezen szeretnénk segíteni azzal, hogy méltó és színvonalas körülményeket teremtünk pihenésre és kikapcsolódásra. A diáknak arra is nagy szüksége van.

Mindennek kidolgozása persze már az Oktatási Igazgatóságunk feladata. Ők jelenleg is dolgoznak a konkrét terveken.

A sajtó nemrégiben hírül adta, hogy az Apátság egy 700 millió forint összértékű európai uniós turisztikai pályázattal újul meg. (A projekt főbb elemei: Ciszterci Látogatóközpont létrehozása az apátság nyolcszáz éves múltjának és műtárgyainak bemutatására, egy különleges hangulatú – fényekre és zenére épülő – kiállítás segít ségével, látogatási útvonal kialakítása az Apátságban, oktatási és filmvetítő kabinet kialakítása stb.) Tudom, hogy Igazgató úr aktívan dolgozik a projektben, s ott volt, sőt előadást tartott novemberben a Bakonyi Turisztikai Konferencián Zircen. Ennek alapján elképzelhető, hogy itteni terveikben is szerepel valamilyen turizmushoz kapcsolódó tevékenység?

Mindenképpen. A környék vallási és kulturális gazdagsága erre egyértelműen lehetőséget nyújt: egyfelől ez a Balaton-parti kisváros a maga szépségével és turisztikai lehetőségeivel, másfelől a bakonyi kisváros, Zirc, természetközeli nyugalmával, történelmi múltjával, ráadásul a mai léptékekkel közel egymáshoz. Bízom abban, hogy a két sajátos múltú hely kínálata egymást erősíti, és hogy ebben szerzetesrendünk egyfajta híd-szerepet tölthet be, ahogy tette azt évszázadokon keresztül Zircen és környékén, illetve iskoláin keresztül az egész országban.

Mindez nemcsak lehetőség, hanem talán szükséges is: úgy tűnik, hogy ma csak azok maradnak talpon, akik folyamatosan megújulnak és bővítik a saját valóságukat, azáltal, hogy másokat is megismernek. Talán a gazdasági válság egyik nagy áldása lehet, hogy a benne szenvedők olyan barátságokat kötnek, amelyek „dúskálás” esetén nem születnének meg és nem gazdagítanák a világot. Talán felhagyunk a szétesettség és elszigetelődés luxusával, amely leginkább helyi, regionális szinten veti vissza a magyar társadalmat.

Végül, hogyan tervezik a birtokba vételt, milyen munkálatokat, és mikor kell elvégezni ahhoz, hogy a fent vázolt tevékenységeket meg tudják kezdeni?

2012 januárjában reményeink szerint megtörténik a birtokba vétel, a lehetőségek pontos felmérése. A felújítás-átalakítás ütemezése függ attól is, hogy ténylegesen majd milyen pályázati forrásokat tudunk bevonni. Kapkodni nem szeretnénk, hosszú távra tervezünk. Azért szeretném, ha az első látogatók már ebben az évben élvezhetnék itt a nyarat. Bizakodó vagyok.

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:
  A biztonsági kód. Csak kisbetűs szavak, szóközök nélkül.
Biztonsági kód:

Hirdetés

Letölthető anyagok

Ki olvas minket

Oldalainkat 18 vendég böngészi
XHTML and CSS. | Kepri Portal