Címlap Aktuális Ne féljünk a kártyás mérőórától

Vendégkönyv


Ne féljünk a kártyás mérőórától PDF Nyomtatás E-mail
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitter
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2012. február 10. péntek, 19:34
Telefonos segítségnyújtás a családsegítőnél!
Elkeseredett középkorú asszony lép be az irodánkba. Nehezen
oldódik, aztán a segítő szándékot látva, egyszerre csak
megered, árad a szó belőle. Kiderül, több tízezer forintos áramdíj
tartozásuk van, képtelenek kigazdálkodni jövedelmükből a
rávalót. Gyermekük általános iskolás, férje hosszabb ideje
munkanélküli, az ő fizetése pedig nem elég a megélhetésre sem.
A rezsi egy részét – fűtés – fizetik, a másikat, a villany díját nem
tudják. Akarták, de nem megy. Időközben védett fogyasztói státuszért
folyamodtak. Közölném, mivel jár ez, de hallhatóan
tájékozódott, maga sorolja, milyen feltételek szükségesek hozzá:
a szociálisan rászoruló fogyasztókat részletfizetéshez, fizetési
haladékhoz és előre fizető (kártyás) mérőhöz való jog illeti meg.
Mikor ez utóbbit javaslom neki, kiderül, idegenkedik a kártyás
mérőóra gondolatától is.
Pedig, és ezt elmondom neki, ma már nemcsak a rászorulók,
hanem a gazdag magánfogyasztók is keresik a lehetőségét, mert
ebben az esetben kevesebbet, az áramdíjra rakott egyéb költségektől
mentesen fizethetnek a fogyasztásért. A nem védendő
fogyasztóknak természetesen fizetniük kell a szerkezetért, de a
2007. évi LXXXVI. villamos energiáról szóló törvény alapján azt
mindenki kérheti.
Az anyagilag nehéz helyzetbe került családok számára tehát
jó alternatívát kínálhat a számlatartozások felhalmozódása ellen,
ha előre fizetős villanyórát szerelnek fel a házba, lakásba. A kártyás
órával a szolgáltatás természetesen csak addig vehető igénybe,
amíg van előre befizetett "egység". Amúgy ugyanúgy méri az
elfogyasztott villamos energiát, mint egy hagyományos lakossági
mérő. A díj fizetését, amely tetszőleges összegű lehet, a telefonkártyához
hasonlatos módon is aktiválhatják. Az E.ON-tól
kapott Komfort kártyán, amelyért a fogyasztó cserébe kap egy 20
számból álló kódot. Ezt a kódot a mérőóra előlapján bebillentyűzi,
és a mérő a befizetett összegnek megfelelően lehetővé teszi
az energiafogyasztást.
Az ügyfelek a befizetést megtehetik személyesen is, az E.ON
ügyfélszolgálatain, vagy csekket kérhetnek, és postai úton rendezik,
majd visszamennek az E.ON irodába, a kódolás engedélyezéséért.
Más esetben elviszik magukkal a csekkeket, otthon
kitöltik azokat, befizetik lakóhelyük postáján, majd telefonon
jelzik ezt a szolgáltatónak, illetve elfaxolják a befizetett
csekkszelvényeket. Ezek feldolgozása után saját telefonszámukra
jóváhagyó visszajelzést kapnak az E.ON-tól, és bepötyöghetik
kódjukat a mérőórába. Az áramszolgáltató ilyenkor pár nap
türelmet kér, ugyanis hosszabb ideig is eltarthat a csekkek elfogadása,
az adatok feldolgozása.
Ehhez kapcsolódik a Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási
Központ szolgáltatása, amely az utóbbi befizetési forma
gyorsabb ügyintézését segíti. Ugyanis ha a rászoruló, védett
fogyasztó nálunk, irodánkban (Balatonalmádi, Ady Endre u. 2.)
kéri a befizetései telefonos aktiválását, mi biztosítjuk ezt, és a
gyors ügyintézést. Erre az E.ON-nal kötött megállapodásunk
jogosít fel bennünket.
A középkorú asszonyt megnyugtatta a kapott információ, úgy
ment el, hogy részletes tájékoztatást kér az E.ON ügyfélszolgálat
irodájában. Az érdeklődők itt kérhetik az úgynevezett induló csomagokat.
Ez a csomag tartalmazza a részletes tájékoztatót, egy
E.ON-adatlapot az adatbázisban történő beazonosításhoz, a
szolgáltatást igénylő, kitöltendő adatlapokat a védendő státusba
kerüléshez, valamint a megcímzett válaszborítékot.
Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ
munkatársai

Telefonos segítségnyújtás a családsegítőnél!

Elkeseredett középkorú asszony lép be az irodánkba. Nehezen oldódik, aztán a segítő szándékot látva, egyszerre csak megered, árad a szó belőle. Kiderül, több tízezer forintos áramdíj tartozásuk van, képtelenek kigazdálkodni jövedelmükből a rávalót. Gyermekük általános iskolás, férje hosszabb ideje munkanélküli, az ő fizetése pedig nem elég a megélhetésre sem. A rezsi egy részét – fűtés – fizetik, a másikat, a villany díját nem tudják. Akarták, de nem megy. Időközben védett fogyasztói státuszért folyamodtak. Közölném, mivel jár ez, de hallhatóan tájékozódott, maga sorolja, milyen feltételek szükségesek hozzá: a szociálisan rászoruló fogyasztókat részletfizetéshez, fizetési haladékhoz és előre fizető (kártyás) mérőhöz való jog illeti meg. Mikor ez utóbbit javaslom neki, kiderül, idegenkedik a kártyás mérőóra gondolatától is.

Pedig, és ezt elmondom neki, ma már nemcsak a rászorulók, hanem a gazdag magánfogyasztók is keresik a lehetőségét, mert ebben az esetben kevesebbet, az áramdíjra rakott egyéb költségektől mentesen fizethetnek a fogyasztásért. A nem védendő fogyasztóknak természetesen fizetniük kell a szerkezetért, de a 2007. évi LXXXVI. villamos energiáról szóló törvény alapján azt mindenki kérheti.

Az anyagilag nehéz helyzetbe került családok számára tehát jó alternatívát kínálhat a számlatartozások felhalmozódása ellen, ha előre fizetős villanyórát szerelnek fel a házba, lakásba. A kártyás órával a szolgáltatás természetesen csak addig vehető igénybe, amíg van előre befizetett "egység". Amúgy ugyanúgy méri az elfogyasztott villamos energiát, mint egy hagyományos lakossági mérő. A díj fizetését, amely tetszőleges összegű lehet, a telefonkártyához hasonlatos módon is aktiválhatják. Az E.ON-tól kapott Komfort kártyán, amelyért a fogyasztó cserébe kap egy 20 számból álló kódot. Ezt a kódot a mérőóra előlapján bebillentyűzi, és a mérő a befizetett összegnek megfelelően lehetővé teszi az energiafogyasztást.

Az ügyfelek a befizetést megtehetik személyesen is, az E.ON ügyfélszolgálatain, vagy csekket kérhetnek, és postai úton rendezik, majd visszamennek az E.ON irodába, a kódolás engedélyezéséért. Más esetben elviszik magukkal a csekkeket, otthon kitöltik azokat, befizetik lakóhelyük postáján, majd telefonon jelzik ezt a szolgáltatónak, illetve elfaxolják a befizetett csekkszelvényeket. Ezek feldolgozása után saját telefonszámukra jóváhagyó visszajelzést kapnak az E.ON-tól, és bepötyöghetik kódjukat a mérőórába. Az áramszolgáltató ilyenkor pár nap türelmet kér, ugyanis hosszabb ideig is eltarthat a csekkek elfogadása, az adatok feldolgozása.

Ehhez kapcsolódik a Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ szolgáltatása, amely az utóbbi befizetési forma gyorsabb ügyintézését segíti. Ugyanis ha a rászoruló, védett fogyasztó nálunk, irodánkban (Balatonalmádi, Ady Endre u. 2.) kéri a befizetései telefonos aktiválását, mi biztosítjuk ezt, és a gyors ügyintézést. Erre az E.ON-nal kötött megállapodásunk jogosít fel bennünket.

A középkorú asszonyt megnyugtatta a kapott információ, úgy ment el, hogy részletes tájékoztatást kér az E.ON ügyfélszolgálat irodájában. Az érdeklődők itt kérhetik az úgynevezett induló csomagokat. Ez a csomag tartalmazza a részletes tájékoztatót, egy E.ON-adatlapot az adatbázisban történő beazonosításhoz, a szolgáltatást igénylő, kitöltendő adatlapokat a védendő státusbakerüléshez, valamint a megcímzett válaszborítékot.

 

Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ
munkatársai

 

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:
  A biztonsági kód. Csak kisbetűs szavak, szóközök nélkül.
Biztonsági kód:

Hirdetés

Letölthető anyagok

Ki olvas minket

Oldalainkat 9 vendég böngészi
XHTML and CSS. | Kepri Portal