Címlap Almádi anno Mecénások és adományozók

Vendégkönyv


Mecénások és adományozók PDF Nyomtatás E-mail
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitter
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Schildmayer Ferenc   
2010. december 01. szerda, 00:00

A SZENT IMRE TEMPLOM JAVÁRA

A Szent Imre plébániatemplom 80 éve történt felszentelésének évfordulója alkalmából meg kell emlékeznünk az ismert és ismeretlen mecénásokról. Az almádi lakosok, szõlõbirtokosok és nyaralók igénye a helyi templom építésére már az 1800-as évek végén megfogalmazódott. A hívek száma folyamatosan emelke­dett, ennek eredménye volt a Szent Margit-kápolna 1884-ben történt felszentelése. Már ekkor kicsinek mutatkozott a kápolna, így az igény továbbra is fennállt.

Az 1900-as évek elején elkezdték a gyûjtést az új templomra. A gyûjtésnek különbözõ formáit gyakorolták, elsõsorban elõadá­sok, bálok alkalmával, a belépõjegyen kívül adott felülfizetések jelentettek komolyabb összegeket. Szépen szaporodott a temp­lomalapra adott pénz. 1913 januárban már 2602 korona és 38 fillér volt a pénztárban, sajnos a háború és az azt követõ infláció semmivé tette a sok ezer koronára rúgó pénzt.

1923. július 24-én megalakult a "Balatonalmádi-i Templomépítõ Bizottság" 250 taggal. Elnökök Gyöngyösi Imre vörösberényiplébános és dr. Óvári Ferenc voltak. Az új pénz, a pengõ 1926. évi bevezetése után lehetett igazán folytatni a gyûjtést. Ennek céljából sorsjegy kibocsátására is sor került, 1 pengõ névértékkel, 30 000 példányban. A 400 db nyeremény értéke 8000 pengõt tett ki.

sorsjegy1

A sorsjegy elõoldala a templom fantáziaképével

sorsjegyh

A sorsjegy hátoldala nyereményjegyzékke

A templom építését régóta szívügyének tekintette Rada István kanonok és már a háború alatt a villával szemben levõ telket (Györgyi Dénes iskola telke), szemelte ki e célra, ám a tulajdonosnem volt hajlandó megválni tõle. Végül a templomot a dr. ÓváriFerenc által adományozott telken, az akkori Állami Elemi Népis­kola (Vas Gereben és Óvári út saroktelek) közelében építették fel.

A kiírt pályázatra beérkezett tervek közül Medgyaszay István ter­vét fogadták el. Az ünnepélyes keretek között lezajlott alapkõ letételre 1930. június 4-én került sor, dr. Rott Nándor püspök jelenlétében. Az építést a veszprémi Kürthy László építészménök végezte, aki korábban Medgyaszay István tanítványa volt. Az építkezés rendkívül gyors tempóban haladt, és november 5-én, Szent Imre napján lezajlott a keresztfelvonási ünnepség. A Szent Imre-templom felszentelésére 1930. november 16-án került sor. Mai szemmel nézve hihetetlen gyorsasággal készült el a temp­lom, alapkõ letételétõl a felszentelésig alig több, mint öt hónap telt el. Hozzá kell tenni, hogy a belsõ berendezések, szószék, ke­resztelõkút és a padok késõbb készültek el.

A templom építéséhez sok mecénás, illetve ajándékozó járulthozzá, közülük dr. Óvári Ferenc adta a legtöbbet, nevezetesen atemplom telkét, egy ólomüveg ablakot pedig az Óvári család. Néhány további ajándékozó személy adatai:

 

 

  • Schneller Ella, Óvári Kálmán özvegye, Almádi elsõ postames­tere, késõbbi nevén Buzetzky Béláné.
  • Achenbergerné Blummer Róza és fia Amerikából.
  • Weninger Antal gyõri kereskedõ, almádi villatulajdonos.
  • Stoll  Milósné gyermekei Mária, Erzsébet, Ferenc almádi lakosok.
  • Plemenitász Endre részvénytársasági igazgató, almádi lakos.
  • Gyulai Istvánné, Beczur Gyula tanítványa festette és ajándékozta.
  • Knazoviczky székesfehérvári család terveztette és adományozta az oltárhoz a hat gyertyatartót.
  • A baloldali ablakközökben levõ konzolokon álló szobrokat léc­falvi Gyõrbíró Endréné, nemes Giczy család és Csikász Dezsõné adományozták.
  • A jobb oldalon lévõ szobrokat pedig Bukovics Károlyné, özv. Havas Antalné, Zolnai Gyuláné és Károlyi István és családja adományozták.
  • A padokat többek között ajándékozták Legény Béláné, Kiss Lajos és családja, Angalli Mártonné, Dréhr Ferenc, Majbó Gábor, Bécsi Gézáné, Benkõ József, Almádi Iparosok és Kereskedõk köre stb.

 

Az összegyûlt pénz, azaz a korábban említett 60 000 pengõ nem lett elég, ami hitelfelvételt tett szükségessé, aminek rendezésébendr. Óvári Ferencnek döntõ érdemei voltak. A gyûjtés is folytató­dott, amit a mellékelt, 1936-ban engedélyezett gyûjtõív mutat.

Az ismertetésben felsorolt mecénások és ajándékozók köre messze nem teljes, mert az egyszerû emberek filléreitõl a több száz pengõs adományokig terjedõn, éveken keresztül folyt a gyûjtés.

Építése óta a belsõjében sokat változott templom, kiegészülve a Szent Jobb-kápolnával becses védett épülete Balatonalmádinak.

templom


Bélyegzõ körirata: "SZÛZ SZENT IMRE HERCEGRÕL ELNEVEZETT, BALATONALMÁDI ROM. KATH. PLÉBÁNIA PECSÉTJE 1934.

templom_013

SZENT ANNA

Édesanyjuk özv. Stoll Miklósné emlékére ajándékozták

gyermekei Mária Erzsébet és Ferenc

templom_014

SZENT ROZA

Ajándékozta Achenbergerné Blummer Róza és fia Józsi

templom_016

GÁBRIEL ARKANGYAL

ajándékozta Óvári Kálmán emlékére, Schneller Etelka

templom_015

SZENT ERZSÉBET

ajándékozta az Óvári család

templom_017

PÁDUAI SZENT ANTAL

ajándékozta Weininger Antal

templom_018

SZENT ANDRÁS

ajándékozta Plemenitász Endre és felesége, Pintér Lujza



Bélyegzõ körirata: "SZÛZ SZENT IMRE HERCEGRÕL ELNEVEZETT, BALATONALMÁDI ROM. KATH. PLÉBÁNIA PECSÉTJE 1934.

 
Hozzászólások (1)
Medgyaszay István építész
1 2011. november 24. csütörtök, 09:42
dr Kállay Tamás
Kérdezem, ki tudna még Medgyaszay által tervezett épületekről, Balatonalmádi, Veszprém és környékén?

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:
  A biztonsági kód. Csak kisbetűs szavak, szóközök nélkül.
Biztonsági kód:

Hirdetés

Letölthető anyagok

Ki olvas minket

Oldalainkat 10 vendég böngészi
XHTML and CSS. | Kepri Portal