Címlap

Vendégkönyv


Keresés
Kulcsszó keresése:
Címke: Gimnázium Rendezés
(Aktuális)
A balatonalmádi Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium GÁLAMŰSORT SZERVEZ

a Pannónia Kulturális Központban

2011. MÁRCIUS 25-ÉN, ESTE 6 ÓRAKOR.

A műsorban a gimnázium tehetséges diákjai lépnek fel.

Szeretettel várunk minden almádi lakost.

A gálaműsor védnöke Keszey János polgármester.

A belépés ingyenes.

Aki támogatni szeretné az iskolai alapítványt, 500 és 1000 Ft-os támogató jegyet a helyszíne vagy az iskola titkárságán vásárolhat.

(Közérdekű)

A Comenius pályázat keretében idén ismét finnországi úton vettünk részt, ami a 2010-es projekt második része. 4 tanuló és 2 tanár utazott, most csak 5 napra, ám a finnek sok jó programmal fogadtak minket. Az idei utazás sokkal kényelmesebbnek és rövidebbnek bizonyult a tavalyinál, hiszen csatlakozásos repülőjárattal érkeztünk, és az első este, hétfőn, rögtön egy kis hangulatos étterembe hívtak meg minket, ahol tradicionális finn ételkülönlegességeket kóstolhattunk meg. Majd a következő napokban ismét egy újságon dolgoztunk együtt a finn diákokkal, melynek ez alkalommal a média és annak hatásai volt a témája. A hosszú órák után a suliban természetesen más programokkal is készült a finn csapat, hiszen meglátogattunk egy helyi lovardát, illetve egy hatalmas hóval borított erdőben gyalogtúrán vehettünk részt. Mindenki számára kellemes volt ismét Kalajokiba látogatni, ám a nagy hidegek miatt sokan örültek a hazatérésnek is. Szerencsére hamarosan viszontláthatjuk finn barátainkat, hiszen egy 23 fős csoport fog minket Almádiban meglátogatni március 16–26 között.

(Közérdekű)
Vetélkedő a Gimnáziumban

Iskolánk 2011 január 26-án rendezte meg első angol nyelvi és országismereti versenyét általános iskolás diákok számára. A versenyre környékbeli települések iskoláinak 7. és 8. osztályos csapatai jelentkezhettek, és azok, akik vállalták a megmérettetést, hasznos tudással gazdagodhattak a felkészülés során.

Litéri, balatonalmádi, szentkirályszabadjai és balatonvilágosi diákok vetélkedtek, adtak számot tudásukról, felkészültségükről és kreativitásukról, és nem utolsó sorban lelkesedésükről. Az országismereti feladatsorban az angol nyelvet használó országok kultúrájával kapcsolatos kérdésekre adtak választ, valamint közismert előadók dalait kellett felismerniük. Ezt követően hallgathatta meg a zsűri a négy csapat rendkívül érdekes előadásait különböző országokról (Kanada és Ausztrália bizonyultak népszerűnek).

(Kultúra)
Színjátszó gimisek

2011 januárjában iskolánk 29 tanulója vehetett részt a Petõfi Színház által szervezett hagyományteremtő diákelőadáson. Madách Imre Az ember tragédiája című drámáját osztották fel Veszprém megyei középiskolák között, hogy egy rendkívüli és sokszínû darabot hozhassanak létre.

Nekünk az Űr-jelenetet kellett színpadra állítanunk, Tarnóczy Áron – magyar szakos tanár – rendezésében, klasszikus színházi stílusban. A felkészülés során a társaságunk még jobban összekovácsolódott, a próbák jó hangulatban teltek, kezdetben csak drámagyakorlatokat végeztünk, melyekre előadásunk fő mozzanatait megalapozhattuk. Tanárunk a játékokkal mindenkiből a legjobbat hozta ki. Csak ezután kezdtünk magával a jelenettel foglalkozni.

(Kultúra)
Gimnáziumi hírek - 1101

A tavalyi sikerre való tekintettel idén második alkalommal került megrendezésre az Egészségnap a Szülői Munkaközösség és a Diákönkormányzat szervezésében. A tavalyi alkalom az SzM kezdeményezésére jött létre, és szerencsére nem maradt el a színvonalas folytatás sem.

Amikor október 21-én, csütörtökön beléptünk az iskolába, nem hittük, hogy most is ennyi izgalmas program vár ránk. Az első három órát tartottuk meg, majd az egész iskola betódult az aulába, ahol a nulladikosok gyümölccsel, zöldséggel és "egészséges szendviccsel" megrakott asztalokkal vártak minket. A bátrak még a céklalevet is megkóstolhatták.

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)

Végre ismét megnyitotta kapuit az iskola és az új év újabb közös, jó programokkal és lehetőségekkel indult. Az októberi hónapban két fontosabb eseményről, a gólyaavatóról és az egészségnapról, illetve a külföldi kapcsolatokról, utazásokról fogok beszámolni.

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)

Ciao, megint mi! Újra felvettük a hétmérföldes csizmánkat egy olaszországi kiruccanásra. Legutóbbi mediterrán kirándulásunk óta azt vártuk, hogy mikor szabadulunk ki az iskola okozta feszültségek alól és lépünk át egy pálmafákkal övezett és tengerrel határolt országba, ahol gyakorolhatjuk az általunk már-már elfogultan szeretett idegennyelvet.

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)

Balogh Andrea, a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium igazgatóhelyettese búcsúztatta a végzős diákokat 2010. május 1-jén, a ballagási ünnepségen.

Az igazgatóhelyettes asszony nem csak az iskolavezetés képviselőjeként, nem csak tanárként, hanem szülőként is írta, s mondta el kedves, közvetlen gondolatait.

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)
Érettségi
A Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium végzős diákjai május 1-jén ballagtak el iskolájukból.

Az elmúlt öt évből sok szép emléket őriznek iskolájukról, s reméljük, néhányat városunkról is. A képek 2009. november 21-én, a fiatalok szalagavatóján készültek. Ezzel és a szalagavatóra választott mottóval kívánunk nekik sok sikert a jövőben:

„A jövő nagy lehetőségeket rejt magában. A dolog nyitja abban áll, hogy elkerüljük a csodákat, megragadjuk a lehetőségeket és hazaérjünk hat előtt”

Woody Allen

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)

Iskolánk már több hónapja egy különleges diákcsere programra készül. Húsz tanulónak lehetősége van arra, hogy 12 napot a Finnországban lévő testvériskolánk tagjaival tölthessen el. A tanulmányi útnak nemcsak fontos nyelvtanulási szerepe van, hanem egy közös projekten is dolgozunk: egy finn újság íróiként és szerkesztőiként fogunk tevékenykedni. Ez a kirándulás jó lehetőség az angol nyelv társalgási gyakorlására és az újságírással való megismerkedésre.

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)

(Az utazás a COMENIUS egész életen át való tanulás pályázaton elnyert támogatásból valósult meg, 12 diák és 3 tanár részvételével)

Vasárnap, hajnali fél 4: Gyülekeznek az autók, fájdalmas, könnyes búcsú a szülőktől („hivj, ha odaérsz, vigyázz magadra’” stb.) A repcsi 7-kor indul, majd megérkezünk Nápolyba reggel 9-kor. Szüntelen dudálás és tömeg vesz minket körül. Pörgés mindenütt, az emberek olasz módra emelt hangon diskurálnak. Mi csak nézünk bocca aperta (tátott szájjal) és próbálunk eligazodni a zsúfolt utcákon. Délután tradicionális ebéd Pozzuoli-ban paradicsomszósz és kellemes gitárszó kíséretében. Másnap koránkelés, indulás a 6 órás vonatútra Capo d’Orlando városkájába. Odaérve már az olasz csereiskola tanulói fogadtak minket. Sajnos páran apartmanba kerültek, míg mások családoknál laktak. A következő napokban nem találkoztunk túl sokat, csak a közös programokon. De akárhányszor összefutottunk, egymás szavába vágva meséltük mi minden történt velünk az elmúlt napokban.

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)

Először került iskolánkban megrendezésre a Karácsonyi Bennalvós Hétvége, amely nagy sikert aratott a diákok körében. A DÖK által szervezett közösségi program lényege az volt, hogy a tanulók az utolsó tanítási hét előtti hétvégén ünnepi színekbe öltöztessék a gimnáziumot, miközben különféle, érdekes programokban vehetnek részt.

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)
Képviseld Te Balatonalmádit a Miss Középiskola szépségversenyen!

2010 júliusában Balatonalmádiban kerül megrendezésre a középiskolás lányok részére kiírt szépségverseny, a Miss Középiskola. A versenyre december végéig lehetett jelentkezni. A szervezők nemcsak Magyarországból, hanem Szlovákiából és Romániából is várták a szép diáklányok jelentkezését. Versenyre közel 150 szép lány nevezett be. A castingok, a válogatások már elindultak, most az Almádiban élő lányokon a sor, hogy jelentkezzenek a versenyre és képviseljék a város a nemzetközi szépségversenyen.

Az első alkalommal kiírt szépségversenyre 1991. január elseje után született középiskolás lányok jelentkezését várjuk.

Fontos, hogy nem bombázókat keressünk, hanem egyszerű, szép, értelmes, kedves, aranyos lányokat! Versenyünk érdekessége, hogy a szép, sikeres modell lányok szervezik, akik már több versenyen is bizonyítottak, most a versenyszervezésében szeretnék kamatoztatni az eddig megszerzett tapasztalataikat.

Várjuk azoknak a Balatonalmádiban élő lányoknak a jelentkezését, akik a 2009/10-es tanévben Magyarország valamelyik középiskolájában tanulnak és 1991. január elseje után születtek.

Jelentkezz e-mailben: írj magadról rövid bemutatkozást, és mellékelj magadról néhány fotót is!

Nevezési díj nincs!

A casting időpontja: 2010. február 27.

Döntő: 2010.Július 10.

Helyszíne: Pannónia Kulturális Központ Balatonalmádi

E - mail: misskozepiskola@gmail.com

Információk: misskozepiskola.com

Helyi  főszervező: Meiczinger Barbara

Tel: 30/585-38-18

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)

BALATONALMÁDI MAGTÁR2009. november 21.

Mindenek előtt hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy Kovácsné Fodor Veronika igazgató-asszony igazolt hiányzásával és számára is fájó távollétével nem reaktiváltam magam. She sends You her love and respect and misses each of you a lot. She is with us in spirit ! Csak a nevében és nem helyette szólok tehát, amit a most végzős diákok és a reájuk joggal büszke szüleik, rokonaik és barátaik kitüntető szíves figyelmébe ajánlanék. A szalagavató előtt álló 13. évfolyam megértését külön kérném viszont, Nagyjából mostanra kezdték kiheverni a velem való találkozásokat, s erre mit ad Isten: megint errefelé sertepertélek – még ha csupán rövid ideig is, ámbár a szokásos szűkszavú beszédem elől most sem  menekülhetnek...

Címkék: Gimnázium
(Közérdekű)
Diákok az Európai Unióban

A Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium nem csak oktatásának magas színvonaláról ismert, kiemelt hangsúlyt fektet a külföldi iskolák cserekapcsolataira is.

Kihasználva azt az előnyt, hogy diákjaink a második tanult idegen nyelvet is magas szinten gyakorolják, a külföldi oktatási intézmények és az ott tanuló fiatalok megismerésével, baráti kapcsolatok kialakításával értékes betekintést nyernek Európa sokszínűségébe. Személyesen ismerkedhetnek meg más nemzetek kultúrájával, a családok hétköznapjaival, hagyományaival.

Címkék: Gimnázium
XHTML and CSS. | Kepri Portal