|
(Aktuális)
A Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulása a LEADER pályázat keretében 6,8 millió forint támogatást nyert „Rendezvények lebonyolításához szükséges mobil eszközök beszerzése” célterületen, mobil színpadra, valamint színpadfedésre. A Kistérségi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjaival májusban tanulmányutat szerveztünk a siklósi kistérségbe. Az ott működő fórum tagjaival a közeljövőben talán lehetőségünk nyílik közös programot megvalósítani, melynek témája a kortárs segítők képzése. Emellett benyújtásra került a kistérségi drogstratégia elkészítésére vonatkozó pályázatunk, ennek támogatási igénye 700 ezer Ft.
(Aktuális)
kistérségi közösségi kisbusz igénybevételi lehetőségére
A KBTT tulajdonában álló kistérségi közösségi kisbusz üzemeltetését a Balaton Ré-Busz Kft. végzi. A kisbusz elsősorban Litér és Királyszentistván Községek Önkormányzatai útján közösen fenntartott közoktatási intézményi társulás óvodájába és általános iskolájába bejáró gyermekek utaztatását szolgálja, továbbá biztosítja - Litér Község Önkormányzata és a Balaton Ré-Busz Kft. közötti szerződésnek megfelelően - a Többcélú Társulás illetékességi területén működő önkormányzatok, civil szervezetek számára egyéb közösségi célok kiszolgálását. A kistérségi közösségi kisbusz megrendelését Litér Község Önkormányzatnál, Fazekas Ariel Zoltán, polgármesteri és pályázati referenssel kell leegyeztetni. Elérhetőségek: Litér Község Önkormányzat Cím: 8196 Litér, Álmos u. 37. Tel/Fax.: 88/598-016 E-mail: liter@invitel.hu Balatonalmádi, 2010. április 22.
(Aktuális)
A Kelet-Balatoni Közkincs Kerekasztal 2010.04. 13-án tartotta ülését. Kidolgozásra került a Oktatási és Kulturális Minisztérium „Kistérségi közkincs-kerekasztal létrehozása, további működtetésének támogatása” felhívásra benyújtandó pályázat programterve. A Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulása Tanácsa 2010. 04. 15-i közgyűlésén döntött arról, hogy 2010-ben Budai Tibor rendőr törzszászlósnak a Kelet-balatoni kistérség közrendje, közbiztonsága érdekében végzett kimagasló szakmai munkájáért „Kelet-Balatoni Kistérség – Év Rendőre” címmel járó kitüntetést adományoz.
(Aktuális)
A Többcélú Társulás januárban pályázatot nyújtott be a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „Egészségre nevelő és életmódprogramok a kelet-balatoni kistérségben” címmel, amelynek pályázati anyagát Lehoczkyné Vida Petra megbízott munkaszervezet vezető és Sajtos Ildikó a Szociális központ vezetője együttesen készítették el. Nyertes pályázat esetén 2010. május – 2011. május között a kistérség valamennyi településén szűrővizsgálatokkal egybekötött komplex életmódprogramok valósulnának meg előadásokkal, továbbá közösségi sportprogramok, kortárssegítő képzések, ifjúsági filmklubok, iskola védőnői program kerülne kistérségi szintű kiterjesztésre, valamint családi életre nevelő-, illetve drog, alkohol és dohányzással kapcsolatos prevenciós programok és nem utolsó sorban interaktív rendezvény a fiatalok számára. |
Cimkék
- Ajánló
- Alapítvány
- Anyanyelvünk
- Berényi Iskola
- Beszámoló
- Civil szervezet
- Egészségügy
- Egyházi hírek
- Esszék
- Évfordulók
- Gimnázium
- Györgyi Iskola
- Hasznos
- Hasznos információ
- Hirdetmény
- Hónapsoroló
- Intézmények
- Kistérségi hírek
- Könyv
- Megemlékezés
- Önkormányzat
- Óvoda
- Polgárőrség
- Portré
- Recept
- Rendezvények
- Rendőrség
- Szociális Alapszolgáltatási Központ
- Történetek
- Turisztika
- Ünnepek
- Zeneiskola