Negyvennégy éves vagyok, 1956 után születtem. Apám 1959- ben a Mosonmagyaróvári Timföldgyárban dolgozott, és amikor 1989 környékén kérdeztem, azt mondta: tényleg úgy volt. Száznál többen haltak meg ott. Tisztelt Emlékező Közösség! Amikor 1848/49 eseményeit értékeltük, még 20–25 évvel ezelőtt is volt közös narratíva: senki nem tagadta a hősi helytállást, a nemzeti közmegegyezést, az európai szóló példát, az örökre szóló dicsőséget. Amikor 1956 eseményeiről beszéltünk – bár időben értelmezhető volt a távolság – homályosabb volt a szó. Voltak irodalmi és filmélmények, amik másként meséltek, mint a könyvek; figyelmeztettek másra, ami akkor még nem volt miénk. Tisztelt Almádiak! No one shut! – mondta egy senkiházi néhány hónapja az Európai Parlamentben. Nem lőtt senki – mondta ott, ami egy demokratának szentély; nem lőtt senki – mondta 5 évvel azután az estébe hajló délutánról, amiről internetes linkek, filmrészletek, sajtófotók beszélnek. Nem lőtt senki – mondta egy senkiházi, miután a mai mediatizált világban nincs épelméjű ember, aki ne tudná, hogy azonosítószám nélküli, viperával felszerelt pribékek oszlattak, ültek tort a belső Budapesten; no one shut – mondta a senkiházi; meghazudtolva mindazt, ami számunkra a világ, a tapasztalás, az élet. Tisztelt Emlékező Közösség! Mit mondtak 1956 után? Öt évvel, tíz évvel, húsz évvel, negyvennel? Mit mertünk hinni negyvennégy évesek, fiatalabbak? Pedig nem: toljuk el magunktól és amikor a gyerekeinkre nézünk, legyen bátorságunk átadni az üzenetet: hazudtak. Hazudtak akkor, hazudtak 2006-ban és hazudnak ma is. Lényegük nem változik, de mi maradunk: maradunk Balatonalmádiban, Veszprémben és Pápán is, és hisszük azt, amit láttunk, éltünk, megtapasztaltunk. Tisztelt Almádi Polgárok! Nem kell több. Nem vagyunk különleges anyagból gyúrva. Gyávák vagyunk, rettegünk, féltjük a gyermekeinket, lelkesedünk, akarjuk a jót, vágyjuk a szabadságot. Mint 1956-ban. Százezrek vonultak az utcán, olyanok, mint mi. Félték, rettegték a csöngetést, az internálást, a csőcselék hangoskodását. Olyanok voltak, mint mi. Mi is vonultunk volna, mert akarjuk a jót, a szabadságot és a szépet, és van olyan pillanat, amikor jó ezt megvallani, amikor jó elszakadni anyagtól, felelősségtől, a holnaptól és lebegni; sejtve azt, hogy nem lesz mindig így, de megélni egyszer; kart karba fonni, vonulni a pesti utcán … és akarni embernek lenni! Embernek lenni és magyarnak. Angyal Józsefné Friedl Valériának lenni, akit 1959. július 16-án végeztek ki. Háztartásbeli, élt 47 évet. Békási Bélának lenni, akit 1958-ban végeztek ki. Harminchároméves volt, műtőssegéd. Csíki Lajosnak lenni, akit 1958-ban végeztek ki. Katonatiszt volt, élt 27 évet. Havrila Béláné Sticker Katalinnak lenni, akit 1959-ben végeztek ki. Takarítónő volt, élt 27 évet. Káté Vörös Józsefnek lenni, akit 1959-ben végeztek ki. Vándoriparos volt, zenész, élt 32 évet. Nickelsburg Lászlónak lenni, akit 1961-ben végeztek ki. 1961-ben, öt évvel 1956 után. Élt 37 évet. Rémiás Pálnak lenni, akit 1958-ban végeztek ki. Katonatiszt volt, élt 28 évet. És szétszakadni látni családokat, ezreket: ahol várták az elsodort gyermek levelét, ahol kapták a levélből tüzelőre hazaküldött, kicsusszanó 50 dollárost, aztán az évtizedek után újralátott tétova mozdulatokat, az újratalált kézfogást és ölelést. „A magyar genetikusan alattvaló – mondta egy másik senkiházi néhány hónapja; a magyar boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot… sem tanulni, sem dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.” Tisztelt Almádi Polgárok! Irigyeltünk, s erre legyünk büszkék; irigyeltük korábbi büszkeségünket, szabadságunkat, értékeinket. Tanultunk és dolgoztunk: volt merszünk a diktatúra pocsolyájából a sarat arcába rúgni a gyilkosnak. Van merszünk büszkének lenni, hinni erőnket, tehetségünket; szemébe nézhetünk gyermekeinknek, mert a jót választottuk és befogadjuk azt is, aki előbb a rosszat; de előbb a rosszat; és figyelmezzünk: hazudtak. Hazudtak akkor, hazudtak 2006-ban és hazudnak ma is. (Elhangzott a városi megemlékezésen) dr. Áldozó Tamás

Tisztelt Almádi Polgárok! Tisztelt Emlékező Közösség!

Negyvennégy éves vagyok, 1956 után születtem. Apám 1959-ben a Mosonmagyaróvári Timföldgyárban dolgozott, és amikor 1989 környékén kérdeztem, azt mondta: tényleg úgy volt. Száználtöbben haltak meg ott.

Cholnoky Jenő 1870 júliusában látta meg a napvilágot Veszprémben, az ifjú Cholnoky tanulmányait a veszprémi várban található egykori Piarista Gimnáziumban végezte. Gyerekkorában

már járta Veszprém híres dolomit szikláit, az Arácsi Koloska-völgyet és a Balatoni Riviérát. Első könyvét "Előszámláló Földirat" címmel tizenkét évesen írta, persze ez a kis írás még elmaradt a későbbiekben aranytollú író munkáitól.

Vízépítő mérnökként végzett a Műegyetemen, és ebben az időben lett barátja idősebb Lóczy Lajos, a híres geológus, akiről később a balatonfüredi gimnáziumot nevezték el.

Több, mint 45 önálló könyve, 470 megjelent írása tanúskodik a termékeny tudós életművéről. Jelentőset alkotott a geomorfológia (felszínalaktan), hidrográfia (víztan), és meteorológia terén. Számos népszerű könyve a mai napig keresett, ugyanis elragadó stílusban tudott mesélni a természet szépségeiről. Ilyen könyve például: A Föld és élete, A Földközi-tenger, Sárkányok országából, Földrajzi képek.

Kezdjük a visszaemlékezést a XIX. század végével, amikor is 1881 szeptemberében megalakult magyar olvasóegylet.

Laposa Dániel református lelkész mint elnök és Németh János római katolikus tanító mint jegyző megalakították az akkori községházán a magyar olvasóegyletet. Ma ebben az épületben a posta, az orvosi rendelő és a családsegítő szolgálat működik.

Az egylet sem felekezeti, sem politikai viták színterévé nem válhatott. Csak a közösség, tehát a falu és környékének könyv- és hírlapolvasási igényeinek kielégítése volt a cél. A tagok tagdíjat fizettek. Az egylet helyiségében lehetett olvasni, beszélgetni. Az oda nem illő tagokat kizárták, ha összeférhetetlenek voltak. Tehát rendesen kellett viselkedni. Ez a fegyelmezési gyakorlat ma is helytálló.

Kedves ünneplő közönség! Szeretettel köszöntöm a megjelenteket!

A mai megemlékezést a XIX. század vége felé, az 1881 szeptemberében megalakult magyar olvasóegylettel kezdem.

Laposa Dániel református lelkész mint elnök és Németh János római katolikus tanító mint jegyző megalakították az akkori községházán a magyar olvasóegyletet. Ma ebben az épületben a posta, az orvosi rendelő és a családsegítő szolgálat működik.

Idén januárban jelent meg a Trianon Kutatóintézet kiadásában a Trianoni Szemle című történelmi folyóirat ötödik száma. Az Intézet és kiadványa, amely Veszeli Lajos festőművész révén Balatonalmádihoz is kapcsolódik évtizedes mulasztást pótol, így méltó arra, hogy bemutassuk.

A Trianon Kutatóintézetet két ismert történész, Raffay Ernő és Szidiropulosz Archimédesz alapította 2007-ben. Az alapítók célja, hogy alapos és szakszerű vizsgálat alá vessék az 1920. június 4-i békediktátum előzményeivel, létrejöttével, tartalmával és következményeivel kapcsolatos dokumentumokat. A hazai források mellett a bukaresti, a belgrádi és a pozsonyi levéltárak rendelkezésre álló anyagait is kutatják, s a kutatások eredményeit folyóiratukban, a Trianoni Szemlében publikálják.

A Szemle e tanulmányok mellett szépirodalmi műveket, szakmunkákat is bemutat, ezen kívül beszélgetéseket tesz közzé hazai és nemzetközi hírű tudósokkal, elemzéseket jelentet meg a Kárpát-medencei magyar kisebbségek helyzetéről, valamint ismerteti a békediktátumhoz kapcsolható fontosabb személyiségek életrajzát. Foglalkozik azzal is, hogyan jelenik meg, illetve megjelenik-e egyáltalán Trianon a közoktatásban. Az igényes kivitelű kiadványok - melyek a balatonfűzfői Tradeorg nyomdában készülnek - ritkán látható térképeket is tartalmaznak.

Almádi elnevezést használjuk a mindennapi beszédben. Nagyon sok településnek van „napi használatra” rövid neve. Természetesen csak olyan település esetén lehetséges ez, amelyiknek a neve két, esetleg három különállóan is értelmes szóból tevődik össze. Például Pestre utazunk és nem Budapestre. Székesfehérvár csak Fehérvár, Hódmezővásárhely pedig Vásárhely a mindennapi használatban. Hogy közelebbit is említsünk, Vörösberény nekünk csak Berény, bár ez esetben óvatosan kell  a rövid nevet használni, miután jó néhány Berény nevű település  van kis hazánkban.  Így van ez Balatonalmádival is. Eredetileg Almádi volt a hivatalos elnevezése, az akkor még hegyközségnek, illetve községnek. Nézzük, hogy is van a 100 éves jubileum, mit mond a vonatkozó törvény.