Május már a nyárelő: zöldül rét és legelő. Kertünk virággal tele - csaknem itt az év fele! Megenyhült a lég… A mi földrajzi viszonyainkon szinte minden nemzet költőit megihlette a tavasz. Hiszen nem akármilyen csoda nálunk a tavasz ébredése. Nincs ez mindenhol így. Venezuelában, Caracasban járva találkoztam ott élő honfitársaimmal. Legfőbb panaszuk az volt, hogy hiányzik nekik az évszakok változása. Ott mindig nyár van, a nap felkel 8 órakor és lenyugszik szintén 8-kor. Így megy ez napról napra, évről évre. Bezzeg az európai irodalomban szebbnél szebb verseket találunk a tavasz köszöntésére. Ezeket a sokak által ismerteket fölösleges lenne idéznem. Inkább ismert költőink versei közt keresgéltem, amiket ritkán hallunk. Itt van például Nagy László (1925–1978): Csodafiúszarvas című verse, amely így kezdődik: „Tavasz kerekedik, / bimbó tüzesedik, / jázminfának fényes / agancs verekedik / csodafiú-szarvas / nekitülekedik / nekitülekedik.” Olvassuk majd tovább, hiszen még a Balatont is megemlíti. Szabó Lőrinc (1900–1957) már betegen írta e szép, szerelmes versét – Májusi orgonaszag címmel „Az orgona kezdte! / Szinte csobbant, / mikor a kertben megcsapott:” szép gondolatokat találunk a folytatásában. Áprily Lajos (1887–1967) Március című versének is csak néhány sorát tudom idézni: „Selymit a barka / már kitakarta, / sárga virágját bontja a som. Fut, fut az áram / a déli sugárban / s hökken a hó a hideg havason.” A vers szinte muzsikál; olvassuk csak skandálva! Vegyük kézbe József Attila (1905–1937) verseit. Megtaláljuk a Tavasz van! Gyönyörű címűt, ebből idézek: „Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, / friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. / Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! / Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!” Minden sora csupa öröm, lelkesedés. Érdemes elolvasni az egészet! Babits Mihály (1883–1941) Ősz és tavasz között c. hosszabb versében végigjár egy időszakot, amelynek – bár szomorú a vége –, mégis kicseng belőle a természet végtelen szeretete. Ennek egyik versszakát idézem: „Olvad a hó, tavasz akar lenni. / Mit tudom én, mi szeretnék lenni! / Pehely vagyok, olvadok a hóval, / mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj. / Mire a madarak visszatérnek, / szikkad a föld, híre sincs a télnek…” És zárom a sort Tompa Mihállyal (1817–1868), idézve A gólyához című gyönyörű – és sajnos napjainkban is időszerű – versének bevezető sorait, hiszen egyre fogynak szép madaraink, a gólyák: Megenyhűlt a lég, vidul a határ, / S te újra itt vagy, jó gólyamadár! / Az ócska fészket megigazgatod, / Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod. S ha visszamehetnénk e rövid rovatban a XVIII. századba és az azt megelőző időkbe, mennyi szép versből idézhetnék – csupán a tavaszról… De így is kimaradt Arany, Vajda János, Ady, Kosztolányi, Juhász Gyula – és még sok más, jeles költőnk. Célom azonban a közölt ízelítővel csupán az volt, hogy újra és újra kedvet csináljak a versek olvasásához. Azt tartják, hogy aki a verset nem szereti, nem találja bennük örömét – annak nincs lelke! Mi, Balaton-mentiek, bezzeg tudunk örülni a tavasznak, és – remélhetőleg – a szép verseknek is! Láng Miklós Vipo: lang.miklos@chello.hu

Május már a nyárelő:zöldül rét és legelő.Kertünk virággal tele -csaknem itt az év fele!

Megenyhült a lég…

A mi földrajzi viszonyainkon szinte minden nemzet költőit megihlette a tavasz. Hiszen nem akármilyen csoda nálunk a tavasz ébredése. Nincs ez mindenhol így. Venezuelában, Caracasban járva találkoztam ott élő honfitársaimmal. Legfőbb panaszuk az volt, hogy hiányzik nekik az évszakok változása. Ott mindig nyár van, a nap felkel 8 órakor és lenyugszik szintén 8-kor. Így megy ez napról napra, évről évre.

Anyanyelvünkről Április, a szertelen, tavaszt hozott hirtelen. lekerült a sál, kalap – arcunkat süti a nap Eb ura fakó! Az ókori római, görög írók, gondolkodók, tudósok nyomán sok szállóige vált ismertté magyar nyelvterületen is. A szerzője nem mindig ismert, de az alábbi szólások mindegyike Krisztus előtti korból származik. Zömét ismerjük, de ritkán idézzük, pedig ezek többnyire ma is használhatók lennének. „Valamit – valamiért” Ismert szólás, sokfelé lehetne használni. „Fiacskám, ma nem nézhetsz tévét, mert készülnöd kell a holnapi dolgozatírásra” – inti a fiát a papa, és hozzáteszi: „Valamit – valamiért!”. Súlyos intézkedéseket kell hozni egy gyár életében annak érdekében, hogy azután majd jobb lesz: „Valamit – valamiért” – mondhatná (vigaszul) a főnökség. De amikor kellemetlen intézkedéseket hoz egy kormány, akkor is elmondhatja ezt az ókori, velős szólást. Herodotosztól (Kr.e. 484–424) származik a következő két szólás: „Ennek Dáriusz kincse sem elég!” A perzsák királya igen gazdag volt, de szórta a pénzt. Manapság azokat jellemezzük e szólással, akiknek semmi pénz sem elég költséges életmódjukhoz. De mondhatjuk azokról a milliárdosainkról is, akik csak azon „fáradoznak”, hogy milliárdjaikat gyarapítsák, ahelyett, hogy itthon segítenék elő a nemzet fölemelkedését. Másik szólása a „dodonai beszéd” Dodona a legrégibb görög jóshely volt. A jóspapnők vízcsobogásból, levélzizegésből jutottak messzemenő következtetésekre, de nehogy hiteltelenné váljanak téves jóslataik miatt, meglátásaikat kétértelműen fogalmazták meg. Ha a jósolt esemény bekövetkezett, akkor szövegük úgy is értelmezhető volt, ha pedig nem a várt eredmény jött be, akkor azt is ki lehetett olvasni a szövegből. Sokszor bizony a meteorológiai előrejelzés is ilyesféle: néhol napsütés, másutt borongós idő; helyenként némi eső lehetséges... Hallottunk Augiász (görögösen: Augeiasz) istállójáról? Az említett éliszi király volt, akinek az istállóját éveken át nem takarították. A félisten úgy tisztította meg a terepet, hogy két folyót is keresztülfolyatott rajta. Ha valaki azt mondja, egy országra, hogy olyan, mint Augiász istállója, arra gondol, hogy itt lenne az ideje a korrupció megszüntetésének, a közvagyon eltulajdonításának, egyszóval: a rendcsinálásnak! Ókori mondás: „Ebül gyűlt szerdéknek (zsákmánynak) – ebül kell elveszniük.” Bizony, ha azokra gondolunk, akik milliárdjaikhoz nem becsületes úton jutottak, eszünkbe juthat ez az ősi szólás. És talán bízhatunk is az igazságában. Ókori mondás (és ma is igaz!): „Ha ketten cselekszik ugyanazt – nem ugyanaz.” Van ennek más változata is: „Amit szabad Jupiternek – nem szabad az ökörnek.” Minden korban vannak olyanok, akik többet engedhetnek meg maguknak, mint embertársaiknak. Akik azt hiszik, nekik mindent szabad. Ez a szemlélet: én vagyok olyan pozícióban, hogy ezt vagy azt megtehetem (mert pl. mentelmi jogom van), de egyszerű polgár ilyesmire ne is gondoljon. Feltétlenül meg kell említenünk egy olyan szólást, amit sokan – talán félrehallásból – helytelenül használnak. Ez a summa summárum. Ez a kifejezés annyi, mint a végkövetkeztetés; összegzés, összefoglalás előkészítése. Mintha azt mondanánk: … egy dolog világos, takarékoskodnunk kell! Haszonnal forgathatjuk a Napjaink szállóigéi c. könyvet, amiben, mint a bevezetőben említettem, meglepően sok olyan szólást találunk, amik örök érvényűek! (Folyt. köv.) Láng Miklós lang.miklos@xhello.hu

Április, a szertelen,tavaszt hozott hirtelen.lekerült a sál, kalap –arcunkat süti a nap

Eb ura fakó!

Az ókori római, görög írók, gondolkodók, tudósok nyomán sok szállóige vált ismertté magyar nyelvterületen is. A szerzője nem mindig ismert, de az alábbi szólások mindegyike Krisztus előtti korból származik. Zömét ismerjük, de ritkán idézzük, pedig ezek többnyire ma is használhatók lennének.

Anyanyelvünkről Márciusi ifiak – dalra fakad sok ajak; 48-ra gondolunk, erről is szól a dalunk. Eb ura fakó! 1. rész Mennyi csúnya káromkodást hallunk nap, mint nap utcán vagy járműveken, piacon vagy bulikban! Jobb ezeket elhallgatni, semmint írni róluk. De a címben szereplő káromkodás nem csúnya, és mert érdekes a története, elmondom. Maga a szólás régebbi, de híressé az 1707. évi, ónodi országgyűlés tette. Előbb tisztáznunk kell azt, hogy egykor a „fakó” se nem színt, se nem lovat jelentett, hanem – kutyát. Gondoljunk olyan szólásokra, amiben a kutya és az eb szerepel: Egyik kutya, másik eb. Kutya apának eb a fia. Kutya gazda, eb szolga. Tehát a címbeli „káromlás” ilyesfélét jelent, mint eb az ura a kutyának – kutyának parancsol az eb. Tehát az országgyűlésen, I. József császár trónfosztásának kimondásakor ez hangzott el, abban az értelemben, hogy nekünk többet a császár nem parancsol. Sok, más szólást is ismerünk, olyan régieket, amelyek még Krisztus születése előtt keletkeztek, de napjainkban is értékesek, időszerűek. „Pusztába kiáltott szó” – mondjuk napjainkban, amikor arra utalunk, hogy senki sem fog bennünket meghallani. De a szállóige értelme kifordult, mert valaha csupán arra utalt, hogy a próféták a puszta népének is hirdették az igét. Manapság használhatnák a politikusok, amikor egymás szavainak értelmetlenségére utalhatnának. De mondhatná a tanár a tanulóknak, mikor úgy érzi, hogy magyarázata „falra hányt borsó” – hogy egy másik mondással magyarázzam az egyiket. A menthetetlen mentegetését jelenti a „szerecsenmosdatás” kifejezés. Azaz hiába mosdatjuk meg a szerecsent, fehérember nem lesz belőle. Fölösleges igyekezet. Egy másik szólással: senki sem bújhat ki a bőréből. Hiába igyekszik valaki a természetén változtatni, ritkán sikerül. Ha valaki egy bűnözőnek vélt egyén mellé kiáll, rámondhatják: szerecsenmosdató. Égeti a lelkiismeret-furdalás – mint Nesszusz inge. Honnan származik ez a mondás? Nesszusz kentaur volt, Heraklész halálra sebezte, majd a véres inget, mint szerelemgerjesztőt, egy asszonynak adta át megőrzésre. Amikor Héraklész szerelmes lesz, egykori istápoltja elküldi számára az inget, amit a félisten hős fölvesz, de ettől olyan fájdalmai támadnak, hogy kínjában önként égetteti el magát a máglyán. Vajon napjainkban nincs senki, aki megérdemelné „Nesszusz ingét”? E téma kimeríthetetlen, de folytatni fogom. (A 4. és a 6. számban.) (Forrás: Békés István: Napjaink szállóigéi) Láng Miklós – lang.miklos@chello hu

Márciusi ifiak –dalra fakad sok ajak;48-ra gondolunk,erről is szól a dalunk.Eb ura fakó!

1. rész

Mennyi csúnya káromkodást hallunk nap, mint nap utcán vagy járműveken, piacon vagy bulikban! Jobb ezeket elhallgatni, semmint írni róluk. De a címben szereplő káromkodás nem csúnya, és mert érdekes a története, elmondom. Maga a szólás régebbi, de híressé az 1707. évi, ónodi országgyűlés tette. Előbb tisztáznunk kell azt, hogy egykor a „fakó” se nem színt, se nem lovat jelentett, hanem – kutyát. Gondoljunk olyan szólásokra, amiben a kutya és az eb szerepel: Egyik kutya, másik eb. Kutya apának eb a fia. Kutya gazda, eb szolga. Tehát a címbeli „káromlás” ilyesfélét jelent, mint eb az ura a kutyának – kutyának parancsol az eb. Tehát az országgyűlésen, I. József császár trónfosztásának kimondásakor ez hangzott el, abban az értelemben, hogy nekünk többet a császár nem parancsol.

Rövid hó a február – minden élő tavaszt vár. Várjunk mi is kicsikét, míg elmúlik néhány hét. Inkább magyarul… Természetesen az idegen szavak (túlburjánzása) ellen írok le néhány gondolatot. Nem könnyű erről írni, hiszen nyelvünk mostanáig is befogadott számtalan, idegenből (török, német, angol, latin…) vett szót. Önhatalmúlag háromfelé bontom a témát. 1/ Idegen eredetű szavak, amelyek már teljesen beépültek nyelvünkbe. Sokszor nem is tudjuk, talán már nem is érezzük, hogy nem tőzsgyökeres magyar szó, amit hallunk, használunk. Nézzünk néhányat belőlük: érc – kelepce – labilis – krumpli – posta – sámli. 2/ Idegen eredetű szavak, amelyekre nyelvészeink vagy a társadalom buzgó egyedei próbáltak belőlük vagy helyettük magyar szavakat alkotni, ám ezek nem mentek át a köztudatba, illetőleg nem fogadta be őket a nyelvünk. Ilyen például a telefon helyére előhozott távbeszélő szó. Pedig milyen sokáig ez volt a hivatalos neve a telefonnak. Emlékezzünk rá, nem is olyan régen az előfizetőket tartalmazó kiadvány neve Távbeszélőnévsor volt. Ide sorolhatjuk az autó szót is, ami hivatalosan gépjármű, de ezt valóban csak hivatalos szövegben használják: gépjárműadó, gépjárműforgalom, illetőleg: gépkocsi, gépkocsibaleset, gépkocsivezető stb. Szolgálhatok közelebbi példával is: e-mail. Ezt a szót próbálják nyelvészeink villámpostának (az Édes Anyanyelvünk c. folyóirat ezt javasolja), villanypostának elnevezni, de ezeket a szavakat szinte senki sem használja (magam annyiban vagyok kivétel, hogy a villámposta szót támogatnám, de csak rövidített formájában: vipo-ként; egyébként túl hosszú; ezt a rövidítésemet viszont a nyelvészek nem fogadják el – őszinte sajnálatomra). 3/ Ez a legnagyobb csoport azokat az idegen szavakat tartalmazza, amelyekre meghonosodott (vagy meghonosítandó, átvételre alkalmas) magyar szó van. Különféle újságokból idézek. „A holdjárműnek ezt az alkatrészét magyar konstrukció alapján gyártották le.” Lehetett volna: magyar tervek, magyar mérnökök elgondolása, megszerkesztése szavakkal kiváltani a konstrukció szót. Tovább: „A díszes prospektus minden fontosabb adatot és programot tartalmaz.” Ebben a mondatban kicserélném a prospektus szót, mert az ismertető jó magyar szó lenne, és a program helyett azt írtam volna, hogy rendezvényt, műsort tartalmaz. De el is lehetett volna hagyni a prospektus szót: Többször utaltam már arra, hogy a fölösleges szavakat töröljük szövegünkből. A díszes kiadvány… - mindenki tudta volna, hogy miről van szó. „Minden jelentkező jó referenciával rendelkezett, ezért nehéz volt a választás.” A referencia többértelmű szó; itt ajánlást, ajánlólevelet jelent. De a „rendelkezni” igét is ki kell iktatnunk: minden jelentkezőnek jó volt az ajánlólevele… Egyébként jelenthet a referencia bizalmas tájékoztatást valakiről, amit nem lenne kívánatos a jelentkezéshez csatolni. „Kiderült, hogy a terv nem volt egyéb egy naiv illúziónál.” Kihagynám a mondatból az „egy” szót (fölösleges), a naiv illúzió helyett pedig úgy fogalmaznék, hogy a terv maga alaptalan reményre épült. A végtelenségig lehetne folytatni a fölöslegesen használt idegen szavak felsorolását. Csak azt kérhetem, hogy mielőtt kimondjuk (még inkább: ha leírjuk) az idegen szót, gondolkozzunk egy kicsit: nincs-e rá jó magyar szó. Aki sok idegen szót használ, nem a műveltségét, hanem a lustaságát bizonyítja! Láng Miklós Vipo: lang.miklos@chello.hu

Rövid hó a február –minden élő tavaszt vár.Várjunk mi is kicsikét,míg elmúlik néhány hét.

Inkább magyarul…

Természetesen az idegen szavak (túlburjánzása) ellen írok le néhány gondolatot. Nem könnyű erről írni, hiszen nyelvünk mostanáig is befogadott számtalan, idegenből (török, német, angol, latin…) vett szót. Önhatalmúlag háromfelé bontom a témát.

Januárban áll a hó, zárva a sok nyaraló. Szegény disznó: itt a vég, a bőrödön szalma ég! Ha csak egy kicsi hiányzik… Az első – közismert – mondatból valóban csak egy kicsi hiányzik, de mi majd rendbe tesszük, azaz az írásjelekkel bemutatjuk a szöveg kettős értelmét. De nézzük előbb a mondat megszületésének körülményeit. Az ókorban vagyunk. Felső sugallat érkezett: Zeusz tiszteletére szentélyt kell építeni egy tölgyfa alatt. Ez lett a dodonai jóshely. Itt éltek azok a papok, akik jóslással foglalkoztak, majd az eredményt Díóné foglalta írásba, és adta át a kérdezőnek. E helynek olyan híre kelt, hogy még a csatába induló hadvezérek is kikérték a papok véleményét. Aztán, amikor kézhez vették a jóslatot, törhették a fejüket annak értelmezésén. Íme, egy (ismert) jóslat: A királynét meggyilkolni nem kell félnetek jó lesz ha mind beleegyeznek én nem ellenzem. A mondatból hiányzanak az írásjelek, ami a szöveget kétértelművé teszi. Az egyik kérdező ezt olvasta ki a szövegből: A királynét meggyilkolni nem kell félnetek: jó lesz, ha mind beleegyeznek; én nem ellenzem. A másik azonban a szövegben éppen ellenkező értelmet talált: A királynét meggyilkolni nem kell; félnetek jó lesz; ha mind beleegyeznek, én nem; ellenzem. Ezzel a példamondattal szokták bemutatni a diákoknak az írásjelek jelentőségét. De mindennapi példákban is felfigyelhetünk egy-egy vessző helyének fontosságára. Pl.: Akarok venni egy másik, bőrkesztyűt. (Van kesztyűm, de most bőrből akarok venni egyet.) – Akarok venni egy másik bőrkesztyűt. (Van már egy bőrkesztyűm, de akarok venni még egyet.) Tehát a vessző meghatározza a mondat értelmét. Más írásjeggyel is akadhat gondunk. Pl.: János megkérdezte, hogy akarok-e vele moziba menni. Ez alárendelő összetett mondat; ilyenkor a végére olyan írásjelet kell tenni, amilyent a főmondat kíván. A főmondat: János megkérdezte, hogy … Tehát a mondat végére pont kívánkozik. De. Akarok-e vele moziba menni? – kérdezte János. Itt a főmondat egyértelműen kérdő, tehát jogos a kérdőjel használata. Előfordulnak kérdő alakú felszólítások; ezek végére nem kérdőjelet, hanem felkiáltójelet szokás tenni: Nem viszed el mindjárt! – Miért ver engem a sors! Stb. Még valamit a pontosvesszőről. Az újságcikkekben ritkán találkozunk velük, pedig olykor nagyon jót tenne, mert a többszörösen összetett mondatokban ezekkel tudjuk elhatárolni egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait. Erre látunk példát a cikk 2. bekezdésének utolsó mondatában. De. A magyar helyesírás szabályaiban is találunk bemutató mondatot: Nyugat felől sötét felhőket hozott a szél, a port felkavarta, és az emberek arcába vágta; a büszke jegenyék alázatosan hajlongtak, hogy derekuk ne törjön; s a közeledő viharnak látni lehetett már egy-egy távoli villámlását. Végül álljon itt Hoczer József – Lőrincze-díjas nyelvész – világos példája. Az eredeti szövegben csupa vesszőt olvashatunk: „Ott úsztam mellette, ha süllyedt, kihúztam, itt vagyok veled, ne félj!” A megfelelő írásjeleket használva olvassuk el újra a mondatot: „Ott úsztam mellette; (pontosvessző) ha süllyedt, kihúztam: (kettőspont) itt vagyok.” A modern költészetben gyakran elmaradnak az írásjelek, sőt, gyakran minden mondat kisbetűvel kezdődik. Ezt én olykor zavarónak tartom. Nem mindig világos az értelme. (Máskor meg túlzásba viszik a nagy kezdőbetűk használatát; ugye ez is zavaró?) Vigyázzunk tehát, mert ha csak egy kicsi (vessző) is hiányzik, más értelmet nyerhet a szövegünk! Láng Miklós Vipo: lang.miklos@chello.hu

Januárban áll a hó,zárva a sok nyaraló.Szegény disznó: itt a vég,a bőrödön szalma ég!

Ha csak egy kicsi hiányzik…

Az első – közismert – mondatból valóban csak egy kicsi hiányzik, de mi majd rendbe tesszük, azaz az írásjelekkel bemutatjuk a szöveg kettős értelmét.

December, december – készül a hóember. Jézus születése: legyen áldás, béke! „Hull a hó és hózik… …Micimackó fázik” – énekli a népszerűvé vált dalocskát Halász Judit. Hogy amikor ez az írás megjelenik, hull-e a hó, vagy sem; fekete lesz-e a karácsony vagy hóba burkolt – az most közömbös; hazánkban a tél fogalmához hozzátartozik a hó. Ilyen egyszerű. A gyermekek talán még jobban várják, mint a felnőttek, hiszen vele jár egy kis vakáció is, na meg a sok téli játék, ródli, sí vagy egyszerűen a hógolyózás. (Hadd jegyezzem meg, hogy a sí meglehetősen nemzetközi szó, de ne csodálkozzunk rajza, hogy ónorvég eredetű…) És ha már a hónál tartunk, idézek két sort Tóth Árpád Téli verőfény c. verséből: Hűs paplana alatt a dús föld, mélyen alva, Most szívja kebleit tán duzzadóra. Igen, a gazda örül, ha a hó védi fagytól a vetését, és nem a fagy jön előbb, mintsem a hó terítené el takaróját. De gondoljunk télvíz idején a nincstelenekre, a fagyoskodókra: ne szenvedjen (haljon meg!) senki a fűtetlen lakásában! Emlékezzünk Petőfinek a Téli világ c. versének refrénjére: Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában. Bizony, nincs mindenkinek meleg szobája, talán szobája, lakása sincs… A két legnagyobb szenvedés: a fázás és az éhezés. Napjainkban sokan szenvednek e kettőtől. Nemcsak az államon, hanem a tehetősebb, jólelkű embereken is múlik, hogy embertömegek átvészeljék a telet! Aki pedig meleg szobában töltheti a téli napokat, azoknak figyelmébe ajánlom az olvasást. Emeljünk le versesköteteket is a polcunkról, olvassuk őket, s talán gyermekeinkben is fölkelthetjük az irodalom iránti érdeklődést. Ha a télre gondolunk, ebben a gondolatban fontos helye van a karácsonynak. Ennek az ünnepnek – miként általában a télnek is – hatalmas a nemzetközi és a hazai irodalma. Érdemes téli estéken elővenni egy-egy verseskönyvet; kicsit nosztalgiázni, emlékezni gyermekkorunk teleire, karácsonyaira, és felkészülni az előttünk állóra. Hallgassunk József Attilára: Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre! És emlékezzünk arra is, hogy karácsony a Megváltó születésnapja; készüljön fel rá ennek megfelelően az egész család. Erősödjön meg egymás simogató szeretete és a megértés. De honnan is ered a karácsony szavunk? Alighanem szláv eredetű. Például macedon nyelvjárásokban a kracsun szó karácsonyt jelent. Ugyanezt a szót a bolgárban a napforduló értelemben használják. Hiszen karácsonyt egyben a téli és nyári fordulónak is tekintették. Az ún. Kassai-kódex szerint a szó lehet magyar eredetű is, származhat a kerecsen/kerecseny szóból. Igaz, itt hangfordulónak is be kellett következnie, amikor az e hangokat mélyhangok váltották fel, de ez a nyelvünkben nem ritka. Főleg az idegen nyelvből származó szavainkban fordul elő. Pl. így lett a szaracén szóból a magyar szerecsen, vagy a Tarján törzsnévből a Nógrád megyei Terény helység neve. Az újévnek (január 1. napjának) érdekes magyar hagyományos elnevezése a kiskarácsony, míg a nagykarácsony a december 25-i ünnep. Akár így, akár úgy áll a dolog: minden kedves Olvasónak kellemes ünnepeket és boldog új évet (ez itt két szó, mert az egész évre vonatkozik!) kívánok! Láng Miklós Vipo: lang.miklos@chello.hu

December, december –készül a hóember.Jézus születése:legyen áldás, béke!

„Hull a hó és hózik…

…Micimackó fázik” – énekli a népszerűvé vált dalocskát Halász Judit. Hogy amikor ez az írás megjelenik, hull-e a hó, vagy sem; fekete lesz-e a karácsony vagy hóba burkolt – az most közömbös; hazánkban a tél fogalmához hozzátartozik a hó. Ilyen egyszerű. A gyermekek talán még jobban várják, mint a felnőttek, hiszen vele jár egy kis vakáció is, na meg a sok téli játék, ródli, sí vagy egyszerűen a hógolyózás. (Hadd jegyezzem meg, hogy a sí meglehetősen nemzetközi szó, de ne csodálkozzunk rajza, hogy ónorvég eredetű…)

Az ezredfordulón készült el a Felsőfokon magyarul című tankönyv, amelyet azoknak a külföldieknek írtunk, akik magas szinten kívánták megtanulni a nyelvünket. Kovácsi Mária, aki a magyar, mint idegen nyelv egyik jeles tudósa, könyvírója volt, gyűjtötte össze és rendszerezte a MEGY ige szinonimáit, amiket az említett tankönyvben bemutattunk. Nem elrettentésnek szántuk, nem kívántuk, hogy ezt a 81 szót mind tudják a nyelvünket tanuló külföldiek, de úgy gondoltuk, hogy érdemes áttekintést adni. Remélem, az anyanyelvi beszélőnek is érdekes ez a gyűjtemény. VALAMILYEN IRÁNYBA (valahová, valami felé) normális tempóban: megy, tart, igyekszik, gyalogol, kutyagol, közelít, közeledik, jön lassan: ballag, bandukol, botorkál, cammog, caplat, kullog, mendegél, poroszkál, slattyog, sompolyog, talpal, támolyog, tántorog, tipeg, totyog, vándlizik, vándorol, vánszorog gyorsan: rohan, siet, suhan, surran, száguld, szalad, üget, vágtat egyenletes tempóban: halad, masírozik, menetel, spacírozik, trappol, vonul IRÁNY NÉLKÜL (valahol) normális tempóban: jár, járkál, jár-kel, jön-megy, grasszál lassan: sétál, andalog, lépdel, lépked, lépeget, meneget a. szűk térben (szobában, kertben, vmi/vki körül): bódorog, bóklászik, csámborog, cselleng, kódorog, kóricál, kószál, kóvályog, lődörög, mászkál, oson, ólálkodik, ődöng, settenkedik, sündörög, téblábol, tekereg, ténfereg b. tág térben (városban, országban-világban): barangol, bolyong, kóborol, kóborog, lófrál gyorsan: futkos, lót-fut, szaladgál, száguldozik, rohangál Feladatokat is adtunk a nyelvünket tanulóknak. Többek között ezeket is: Emlékszik, hogy a költő melyik igét használta? a) Arany János: Családi kör „ _ _ _ _ _ _ egy cica is – bogarászni restel – Óvakodva _ _ _ _ _ _ hosszan elnyult testtel...” b) Petőfi Sándor: Csokonai Egy kálomista pap s Csokonai Egymásnak voltak jóbarátai. _ _ _ egyszer Debrecenből S a jóbarát előtt megáll, S: ihatnám, pajtás! így kiált föl Csokonai Vitéz Mihály. No ha ihatnál, hát majd ihatol, Akad még bor számodra valahol, Ha máshol nem, tehát pincémben; Ottan nem egy hordó bor áll.” Szólott a pap, s le_ _ _ _ _ _ véle Csokonai Vitéz Mihály. A Felsőfokon magyarul című könyv hozzáférhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban: http://mek.oszk.hu/03300/03311/

Az ezredfordulón készült el a Felsőfokon magyarul című tankönyv, amelyet azoknak a külföldieknek írtunk, akik magas szinten kívánták megtanulni a nyelvünket. Kovácsi Mária, aki a magyar, mint idegen nyelv egyik jeles tudósa, könyvírója volt, gyűjtötte össze és rendszerezte a MEGY ige szinonimáit, amiket az említett tankönyvben bemutattunk. Nem elrettentésnek szántuk, nem kívántuk, hogy ezt a 81 szót mind tudják a nyelvünket tanuló külföldiek, de úgy gondoltuk, hogy érdemes áttekintést adni. Remélem, az anyanyelvi beszélőnek is érdekes ez a gyűjtemény.

Folytatom az újságok (egyéb nyomtatott vagy hallott szövegek) figyelését, és bemutatását, amikor szándékosan visszatérek az ismétlődő hibákra, mint amilyen például a következő szövegben olvasható: „… az egyéb területeket  sem szabad elhanyagolni, annál is inkább, mert az eddigi gyakorlat azt mutatta…” Itt az aláhúzott szöveg helyett az annál kevésbé kifejezés lenne helyes. Mutattam már be példákat az elválasztós igekötők helytelen használatára: De ezzel a zavaró fogalmazással továbbra is találkozom, és találkozhatnak vele jó nyelvérzékű olvasóim is: „… a még nem megszilárdult anyagot…”. Helyesen: … a még meg sem szilárdult anyagot… Írói alapszabály, hogy az olvasót egy pillanatra sem szabad megtéveszteni. Idézek egy cikkből: Egy napon a tizenkét éves Sandy fogságba esett…” itt van az a pont, amikor már sajnálni kezdjük szegény Sandyt. Szerencsére továbbolvasva, egészen más derül ki: „…sebesült delfinre bukkant, akit kiszabadít és meggyógyít.”  A határozatlan névelő ismétlésének indokolatlan elhagyása okozza ezt a pontatlanságot, megtévesztést, pedig az egy-et inkább a mondat elejéről lehetett volna elhagyni, és a megfelelőbb helyre betenni: Történt, hogy a tizenkét éves Sandy egy fogságba esett, sebesült delfinre bukkant… Így nincs félreértés. „… csak csupán a puszta híranyag…” – olvasom. Kérem szépen: vagy csak, vagy csupán – mert a kettő ugyanaz. „… de a terv azonban azt követeli meg, hogy …” Mint az előbbi mondatban, itt is fölösleges ismétlés van, csak más-más szóval.: a de és az azonban nem fér meg egy mondatban. Itt vigyázzunk a szórendre is, mert a de-nek  előre kellene kerülnie, az azonban pedig a terv szó után következhetne! Megrögződött az emberekben az a szabály, amely szerint nevek előtt hibás névelőt kitenni. Tehát nem a Kovács úr, nem a Jóska… Igen ám, de ha a név fogalomra vonatkozik, akkor meg éppen névelő kell a név elé: A Kovács úr által képviselt terv… - mert itt a névelő a terv szóra vonatkozik. A következő mondatot a tévében hallottam: „A beteg babát fölvettük, az anyuja bent maradhatott, de elaltatni nem tudtuk.” Na hiszen, még szép, hogy az anyukát nem altatták el! Természetesen csak azt akarta mondani az ügyeletes orvos, hogy az édesanyának nem tudtak éjszakára szállást, ágyat adni. De ez egy kicsit más. Egy szaklapban találkoztam a következő mondattal: „Afrikában kevesebb a diabetesz, s ez visszavezethető az elhízás hiányára.” Persze, értjük a mondatot, noha zavaros. Tegyük a helyére: Afrikában ritkább a cukorbetegség, mert kevesebb az elhízott ember- Ezzel az átalakítással az idegen szót is kicseréltem. Végül - sokszor olvasott hiba: „Nyomon követése a legkorszerűbb módszerekkel történt.” Mi itt a hiba? Az, hogy a mondatba illő követni igéből főnevet csináltak, ezzel  kitúrták az állítmányi helyéről, és a történik igével helyettesítették. A mondat tehát helyesen: A legkorszerűbb módszerekkel követték nyomon. Ilyen egyszerű! Láng Miklós

 

Augusztus, augusztus –

mindenre van gusztus:

fánkra és lepényre,

leányra, legényre.

 

Folytatom az újságok (egyéb nyomtatott vagy hallott szövegek) figyelését, és bemutatását, amikor szándékosan visszatérek az ismétlődő hibákra, mint amilyen például a következő szövegben olvasható: „… az egyéb területeket  sem szabad elhanyagolni, annál is inkább, mert az eddigi gyakorlat azt mutatta…” Itt az aláhúzott szöveg helyett az annál kevésbé kifejezés lenne helyes.

A LECSÓt ma hagyományos, híres magyar ételnek tartjuk, bár ha nyelvészeti szempontból nézzük, akkor ez a szó nem is olyan régi, mivel először csak 1940-ben jelent meg egy lexikonban. A Magyar Értelmező Kéziszótár (2003) szerint a LECCS = 'szétfőtt főzelék' jelentésű, hangutánzó szóból született. Egyébként a 60-as években a konzervexportnak köszönhetően a német és a szláv nyelvterületen is elterjedt ez a szó (szlovákul lečo, németül letscho, lengyelül leczo, oroszul лечо). No mi is kell egy jó lecsóhoz? Vegyünk egy kis SZALONNÁt, amely szláv jövevényszó (horvát-szerb, szlovén SLANINA stb.), eredete a SOL 'só' jelentésű szóra vezethető vissza, így eredeti jelentése 'sózott'. A kiolvasztott szalonnára dobjuk a HAGYMÁt. A nyelvtörténet adatai szerint ez ősi, finnugor kori szótő, valószínűleg magyar képzéssel. Ha puhára pároltuk a hagymát, jöhet a pirosPAPRIKA, majd a felszeletelt zöldPAPRIKA. Az első írásbeli adat a paprikáról 1748-ból való. Horvát-szerb jövevényszó. "Ez a 'bors' jelentésű horvát-szerb PAPAR főnévre vezethető vissza. A paprika növény Amerikából származik, és a Balkánon keresztül került hazánkba. Mivel a magyar konyha egyik legjellegzetesebb fűszerévé vált, a szó sok európai nyelvbe magyar közvetítéssel jutott el." Amikor a paprika félig megpuhult, akkor tesszük hozzá a PARADICSOMot. "A növény a 16. században került Amerikából Európába. Sokáig csak dísznövényként ápolták, konyhakerti növényként Magyarországon a 19. század közepe tájától termesztik." Ekkor kapta nevét az ausztriai német mintára PARADEISAPFEL. A PARADEIS = édenkert és az APFEL = alma összetételére vezethető vissza. A PARADICSOM mint mennyország jelentésű szavunk már a 12. század óta élt, és az egyházi latin PARADISUS tárgyragos alakjának átvétele. Az ételt természetesen meg kell sóznunk. A SÓ ősi szavunk, első írásbeli előfordulása a 12. századból való. Vannak, akik kolbásszal, mások tojással gazdagítját a lecsót. A KOLBÁSZ szavunkat a 14. századtól találjuk meg írásban is, és szláv jövevényszó a nyelvtörténészek szerint. A TOJÁS a 17. század elejéről való írásban bukkan fel először. A TOJIK ige származéka. A szó egyelőre vitatott eredetű, de az biztos, hogy régi szavunk. A nyelvtörténet kutatói szerint vagy török jövevényszó, vagy ősi, uráli szó. Az eddigi hangtani, nyelvtörténeti bizonyítékok még nem elegendőek ahhoz, hogy eldöntsék, melyik az igazi magyarázat. Ahhoz, hogy ezt a lecsót így nyelvtörténeti, etimológiai szempontból "megfőzzük", olyan szótárt kellett használnunk, amelyekben megtaláljuk a magyar szavak eredetéről eddig gyűjtött ismereteket. A legújabb ilyen kötetet a Tinta Könyvkiadó jelentette meg ETIMOLÓGIAI SZÓTÁR címmel, a főszerkesztő Zaicz Gábor. A szófejtés, a szavak eredetének megállapítása nem olyan egyszerű, ahogy első pillantásra tűnik. A tudományos kutatónak sokféle (történeti, földrajzi, kultúrtörténeti, idegen nyelvi, valamint hangtani, grammatikai stb.) ismerettel kell rendelkeznie ahhoz, hogy egy-egy szó történetét megfejtse. Ez a tudományterület tulajdonképpen nem nagyon régi: egy akadémiai pályázat nyomán először 1914-ben jelent meg szófejtő szótár. A köznyelvi szavakon kívül még érdekes lehet a FÖLDRAJZI NEVEK ETIMOLÓGIAI SZÓTÁRA (1988), vagy a RÉGI MAGYAR CSALÁDNEVEK SZÓTÁRA (1993). Így, akit érdekel a szavak története, eredete, származása, biztos talál tudományos magyarázatot. S.Novotny Júlia

A LECSÓt ma hagyományos, híres magyar ételnek tartjuk, bár ha nyelvészeti szempontból nézzük, akkor ez a szó nem is olyan régi, mivel először csak 1940-ben jelent meg egy lexikonban. A Magyar Értelmező Kéziszótár (2003) szerint a LECCS = 'szétfőtt főzelék' jelentésű, hangutánzó szóból született. Egyébként a 60-as években a konzervexportnak köszönhetően a német és a szláv nyelvterületen is elterjedt ez a szó (szlovákul lečo, németül letscho, lengyelül leczo, oroszul лечо).

Július, július –

kincset oszt Dáriusz;

kincse a víz, a nap –

kell a szalmakalap!

Azt tapasztalom, hogy napjainkban túltengenek a nagy kezdőbetűk. Pedig  a Magyar helyesírási szótár elég pontos eligazítást ad ebben a kérdésben.

Az intézmények nevét valóban nagy kezdőbetűvel írjuk: Magyar Tudományos Akadémia; Vas Megyei Önkormányzat; Géza Király Téri Egészségügyi Középiskola stb.    Mondat elején nagybetűvel kezdjük a családnevek előtti Doktor, Idősb, Ifjabb, Özvegy szót, rövidítve is: Dr. – Id. – Ifj. – Özv., de ezeket a mondat belsejében kisbetűkkel írjuk Felszólalt dr Nagy  és özv.Szabóné. Ezt az újságokban is gyakran helytelenül látjuk. Újabban ismét találkozunk a nevek előtt a „vitéz” címmel, amit nem szokás rövidíteni. A ritkán előforduló gróf - gr., báró – br. címeket, ill. ezek rövidítését is kisbetűvel írjuk a szövegközben. (Megjegyzem, hogy a főnemesi rangokat a király adományozhatta; a vitézi cím a Horthy Miklós kormányzó által alapított Vitézi Rend tagjait illeti meg.)

 

Június, június –daloló, lírikus;ami szép, ami jó:jön a vakáció!

Repetitio est mater studiorum Ismétlés a tudás anyja

A címben szereplő latin szöveg 28, a magyar csupán 22 betűhely hosszúságú. Az alábbiakban "két legyet ütök egy csapásra", amikor részben arról írok (mint már többször is), hogy a magyar nyelv tömörítő, nem kedveli a fölösleges szavakat, és – ahol lehet –, ott a rövidebb kifejezéssel él. Másrészt pedig arról, hogy a bemutatott szövegekből a helyesebb, magyarosabb – általában – egyben rövidebb is. Természetesen azért a hangsúly nem az utóbbin van, mert arra is akad példa, hogy a helytelen szöveg átfogalmazása, bár magyarosabbra, de hosszabbra sikerül.

Májusunk, májusunk

illatozik az utunk;

akácfa, orgona –

valódi orgia!

Összesadu – vagy összes adu?

Van egy, mostanában kevésbé ismert kártyajáték, a preferánsz, amelynek egyik bemondása az összes adu (bemondója vállalja, hogy minden adut elvisz). Ezt a két szót szívesen írnám egybe, mert fogalommá vált; vagyis: összesadu. (Megjegyzem, hogy ha valakinél ott van az összes adu, akkor – természetesen – a két szót külön kell írni!) De nem is ezért hozom elő ezt a kártyabemondást, hanem, hogy bemutassam: az "összes" melléknév után a főnév egyes számban áll. Így mondjuk: összes vagyonom; összes könyvem; és sajnos, az idén elverte az összes barackomat a jég. Van azonban kivétel; kiadványokon olvashatjuk: Petőfi összes versei – Jókai összes regényei egykötetben.

Április, április –

te dilis, én dilis;

megtréfál az idő:

hol derû, hol eső…

Ékezettel és nélküle

Anyanyelvünk egyik jellemzője az ékezet, amely megváltoztatja a szavak értelmét, tehát a szerepük fontos. Lehet, hogy hiányuk nem értelemzavaró, de elhanyagolásuk mindenképpen hiba.  Tekintsük át a nyelvünkben, az ábécénkben levő magánhangzókat:

Gondolom, nemcsak én, hanem Önök is megtapasztalták már, hogy egy-egy szó, kifejezés milyen erõs indulatot válthat ki. Egy ilyen példát szeretnék bemutatni, de úgy, hogy megpróbálom megérteni, megmagyarázni a szó létrejöttét, és talán az ellenérzés okait is megvilágíthatom. Szeretném azt is bemutatni, hogyan vizsgálódhatunk egy nyelvi jelenség esetében.

Március, március ide fuss - oda fuss; vár a rét, a mező tavasz ez, ez már ő! Minek nevezzelek?

Sok, gyermeket váró házaspárban fölmerül ez a kérdés: mi legyen a gyermek neve? Ha nem akarják előre tudni a születendő baba nemét, akkor fiú- és leányneveket keresgélnek. Nem könynyű feladat. Legyen a névnek jó hangzása, illeszkedjék a családi névhez, esetleg figyeljenek-e a hagyományokra, pl. arra, hogy az elsőszülött fiú kapja meg az apja nevét, a leány az anyjáét. De illik meghallgatni a leendő nagyszülők véleményét is; esetleg éppen valamelyikőjük neve kerülhet szóba, ilyesféleképpen: legyen a gyermek neve Konrád, gondolva a dédpapára, vagy Lujza, szintén emlékezve egy ősre – és így tovább.

Február, február,

messze van még a nyár;

hosszabbak a napok,

tán erõre kapok.

Játsszunk!

Játsszunk, de ezzel a kis játékkal azt szeretném megmutatni, hogy mi mindenre képes az anyanyelvünk. Például hosszú-hosszú szövegeket lehet írni csupa e-betűs szavainkkal. Egy rövid példa:

Az egyik áruházlánc televíziós hirdetésében egy asszony a helyes alak helyett: "távol ÁLLJON tőlem ..." azt mondja: "távol ÁLLJÉK tőlem, ...".

Miért hibázhatott a nyilvánvalóan anyanyelvi beszélő?

Január, január -

hó áll a kapunál.

Kesztyűben a kezem;

a telet szeretem.

Olvastam... (1. rész)

Nem vagyok nyelvész, de "átlagolvasóként" is megállít az olvasásomban a hibás vagy pongyola fogalmazás. Ha lehet, kivágom a szöveget, ha nem, akkor felírom. Ebből a gyűjteményemből valók a következők.

Karácsony készül, emberek!

E szavakkal hívja fel a figyelmünket Wass Albert szép ver­sében – a közeledõ ünnepekre. Egyben arra is int, hogy "legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek!" Ezzel a gyermeki ártatlanságra szeretne visszaterelni bennünket.

A tél témája irodalmunkban "elõkelõ" helyet foglal el. Ismert költõink zömét megihlette. Ki pazar leírást ad a télrõl, mint pl. Petõfi: A puszta télen c. versében: "Most uralkodnak a szelek, a viharok; – Egyik fönn a légben magasan kavarog – Másik alant nyargal. Szikrázó haraggal – Szikrázik alatta a hó, mint a tûzkõ –A harmadik velök birkózni szemközt jõ." Más költõnk a téllel kapcsolatban a szegényekre gondol, mint Babits Mihály, aki így önti elénk érzelmeit: "Sárga arcokat látok a hóverésben, s koldus kezeket reszketni, ujjaikon kékül gyûrûk nyoma, s torkomat fojt­ja az ünnepi kalács." Sugallja, hogy télvíz idején, amikor jobb falatok jutnak asztalunkra, gondoljunk mi is az elesettekre, a jobb napokat látottakra (akik már eladták az utolsó gyûrûjüket is...). Radnóti Miklós joggal kesereg, hiszen 1942 telén (is) munkaszolgálatra kényszerül, amit finoman így jelez: "...míg borong a téli nap – Kincstári sapka rajtam, a nap fején kalap."Tóth Árpád sokat küzdött betegségeivel szinte letargikus sorokatír Új tavaszig vagy a halálig c. versében: "Most, hogy megint útfélre estem – Eltûnõdöm a téli esten – Mi volt az élet, uramis­ten? – Mi volt? ez volt: sok fénytelenség – fakó robot és kényte­lenség – száz bús határ reménytelenség." Egy részlet Reményik Sándor erõs hitét is bemutató, Csendes kis csodák c. versébõl: "Tedd kezed a szívedre, – Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog – Ez a finom kis kalapács – Nem a legcsodásabb dolog? Ne várj nagy dolgot életedben – Kis hópelyhek az örömök, – Szitáló, halk szívem, csodák, – Rajtunk az Isten szól: jövök." Ady Endre eztírja A téli Magyarország c. versében: "Álmodik-e, álma mégmaradt? – Én most karácsonyra megyek, – Régi, vén, falusi gyerek, – de lelkem hó alatt." és a továbbiakban gondolatai azelhanyagolt, csendes magyar tanyáknál járnak. Áprily Lajos: "Nem adhattam ma semmi mást, csak jó, meleg simogatást." De kell-e ennél több? Hiszen ez a karácsony lényege: a szeretet és nem a tárgyi ajándékok!

Nem sorolom tovább, hiszen az egész folyóiratot be lehetne tölteni a télre, a karácsonyra vonatkozó idézetekkel. E kis ízelí­tõvel célom csupán annyi, hogy téli estéken vegyünk elõ néha egy-egy verseskötetet – például televíziózás helyett. Jön a diákok téli vakációja: biztassuk õket is, hogy ismerkedjenek meg jeles költõinkkel, érezzenek meg valamit abból a sok szépségbõl, amit költõink megfogalmaztak. (Netán olvassunk fel nekik szép ver­seket...)

E gondolatokkal kívánok kellemes, áldott ünnepeket!

Láng Miklós

lang.miklos@chello.hu

A megyei nyelvjárásgyûjtés során nemcsak kérdésekre kértünk válaszokat, hanem szívesen hallgattunk és rögzítettünk történeteket is. Különösen szerencsések voltunk, ha egy jó kedélyû, mesélõ­kedvvel megáldott adatközlõvel találkoztunk. Ezekbõl a történetek­bõl mutatok be kettõt:

"Az volt a divat, hogy ha fiú született, akkor csengõs szánon vagy csengõs kocsival kellett hazahozni. Hát ugye akkor nem volt – volt hintó, de a méltóságos úrnak, ugye – hát ugye az én drága jó édes­apámnak lovas kocsija volt, gyönyörû szép két lova, meg minden, aztán hát ugye mikor ment a bábaasszonyér, akkor nem szabad volt csengõt használni, és ugye mikor megtudta, hogy a bábaasszony, akit mondtam: Isten áldja meg, kiszólt, hogy: Árpád, fiú! Akkor édes­apám befogatta a lovakat, behajtott egyvágtába Veszprémbe, aztán vett három csengõt, nem egyet, hanem hármat. Mert volt neki a komája, azt mondta neki, hogy: Te add oda a csöngõt, mert fiam van! Az meg olyan irigy volt, mert két lánya volt neki, nem adta oda a csengõt. Erre édesapám mérges lett, befogatott, vett három csön­gõt. Még az oldalkápákon is csengõ szólt. […] nagy csengõ volt, akkora volt […]. Na aztán amikor kész, vitte vissza a bábaasszonyt, osztán akkor nem vágtába ment, hanem szépen lassan megtopogtat­ta, megtoporzékoltatta a lovakat […] hangosabban, hogy tudják, hogy hát a Kaszás Árpádnak fia született. "

"Jaj te, még anyukád se emlékszik rá, mer az is fiatal ahhoz képest hogy ugye hogy bombáztak bennünket, ez le volt bombázva, akkor nem volt ez a tér, csak ott belül, tudod, mert ezt már, amikor a mienk lett, akkor tettük hozzá, ne legyen olyan hideg. Aztán men­tünk Pókékhon. Pók néni: gyertek be gyorsan már. Menni akartunk, mert az apu állítólag izén volt, Sümeg felé vitték ezeket a foglyokat. Mer már akkor fogoly volt. Jöttek haza Oroszországbú és vitték volna Németországba üket a táborba. De Sümegnek, ennyit tudtunk meg, hogy Sümegnek mennek. Hát mi kis agyunkkal elgondótuk: megyünk erre keresztül, át, Almádi temetõn arra kifelé, majcsak Sümegre érünk, találkozunk vele. Ilyen hülyeség ugye megfordult az ember agyába, félelembe. Hát aztán Pók néni szegény – tudod, az a szélsõ ház a Pók néni – aszongya: gyere be Magda, aszongya: itt van­nak a repüllõk, gyere, berohantunk abba a bolthajtásos pincébe ott alul. Ahogy berohantunk, abba a pillanatba az az óriási bombázás, minden. Akkor halt meg a Földes bácsi, az Ibolyka néni apósa, két lova, ott széttrancsérozta a bomba. Ha a Pók néni nem hív be ben­nünket, ott vagyunk. Ennyi annyi volt. Mer így van a Pók néni háza, meg ott volt egy ilyen kis libalegelõ, volt a sarkon, mingyá, a keri­tésük végibe. Hát ha akkor odaérünk, akkor végünk. Hát most mom­meg: ez is nem egy csoda?"

S. Novotny Júlia

juli.novotny@gmail.com