48-AS anekdoták A TALPRA MAGYAR SZÜLETÉSE Az ifjúság 1848. március 14-én este a Pilvax kávéházban vette hírét a bécsi forradalomnak. Éjfél felé volt. Vajda János bezárta az ajtókat, hogy határozat nélkül el ne széledjenek. S megállapították, hogy mit fognak tenni holnap. Az a holnap volt március 15-e. Petőfinek is volt valamije másnapra. Egy összehajtott papirost vesz elé. A Nemzeti dal kézirata. Egy jurátus, Szikra Ferenc belepillant, s meglátja a költemény első sorát: „Rajta magyar, hí a haza!” – Barátom – szólt a költőhöz – elébb talpra kell állítani a magyart, aztán – rajta! Petőfi hallgatott a jó tanácsra, megváltoztatta az első sort, s másnap az egész országon végigharsogott a Talpra magyar. (Thallóczy Lajos nyomán.) SOBRI JÓSKA HÍRE. Mikor Windischgraetz 1848-ban előrenyomult, táborának szélső szárnya Pápán vonult keresztül. Egy osztrák ezredes egészen komolyan mondotta Bezerédi pápai prelátusnak: – Csak a Bakonyon tudjunk átmenni szerencsésen, azután már kardcsapás nélkül foglaljuk el Magyarországot. – S kitől félnek a Bakonyban? – kérdezte Bezerédi. – Hát ott vannak a csikósok, kanászok, betyárok, pandúrok, s a híres Sobri vezér. Bezerédi minden komolysága ellenére is elnevette magát. A jó német szentül azt hitte, hogy csikós, kanász, pandúr, betyár mind külön fegyvernem és hadosztály, Sobri pedig valami híres generális. Sobri egyébként akkor már tizenkét éve porladozott a lápfői határ erdős domboldalán! (Eötvös Károly nyomán.) BEM VÉRDÍJA. Szeben megvétele után Bem a szász polgármesterhez, Zieglerhez szállt, aki kevéssel azelőtt háromezer forintot tűzött ki az ő fejére. – Hallottam – szólt a tábornok a hüledező úrhoz – hogy ön háromezer forintot ígért annak, aki engemet élve, vagy halva az ön szemei elé visz. No, hát itt vagyok. Magam szolgáltatom át önnek magamat. Fizesse meg nekem a háromezer forintot, s aztán távozzék. A polgármester lefizette a pénzt, Bem apó pedig azonnal kiosztatta katonái között. (Bereczky Sándor nyomán.) KAZINCZY LAJOS. Kazinczy Lajos honvéd tábornok, Kazinczy Ferenc fia, 1849. augusztus 24-én Zsibón, lerakta fegyvereit Grottenhelm orosz tábornok előtt. A fegyverletételt nagy lakoma követte. Kazinczy mindenképp el akarta titkolni bánatát. Végre lovakról beszéltek. Egy kedves lovát feldícsérte: – Tizennégy csatában volt velem! Előhozatta, s a gyönyörű állatot mindenki megbámulta. Egy orosz őrnagy százötven aranyat ígért érte. – Nézze, csak ezredes úr – mondta Kazinczy az orosz parlamenternek – mint ugrik! S keresztülszöktette egy kocsin. Az őrnagy most már kétszáz aranyat ígért érte. Nem adta oda, hanem a parlamenterhez fordult: – Ezredes úr, fogadja el tőlem, tiszteletem zálogául. Tizennégy csatában volt velem! Pedig egyetlen fillérje sem volt. Mástól kért kölcsön, hogy az ezredes kozákjait megajándékozhassa. Mint Alkibiadész: szép, eszes és hős volt! Főbelőtték 1849. október 20-án Aradon. (Szilágyi Sándor nyomán, Forrás: Tóth Béla: Magyar anekdotakincs) Válogatta: Bálint Sándor

A TALPRA MAGYAR SZÜLETÉSE Az ifjúság 1848. március 14-én este a Pilvax kávéházban vette hírét a bécsi forradalomnak. Éjfél felé volt. Vajda János bezárta az ajtókat, hogy határozat nélkül el ne széledjenek. S megállapították, hogy mit fognak tenni holnap. Az a holnap volt március 15-e.

Petőfinek is volt valamije másnapra. Egy összehajtott papirost vesz elé. A Nemzeti dal kézirata. Egy jurátus, Szikra Ferenc belepillant, s meglátja a költemény első sorát: „Rajta magyar, hí a haza!”

– Barátom – szólt a költőhöz – elébb talpra kell állítani a magyart, aztán – rajta!

Petőfi hallgatott a jó tanácsra, megváltoztatta az első sort, s másnap az egész országon végigharsogott a Talpra magyar. (Thallóczy Lajos nyomán.)

A kommunista diktatúrák áldozatairól február 25-én emlékezünk meg. Azon a napon, amikor 1947-ben elhurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az áldozatok mellett hősi halottakra is emlékezünk, akik a kommunista diktatúra elleni fegyveres harcban estek el. A ragyogó tehetségű fiatal költő, Gérecz Attila, egyike ezeknek a hősi halottaknak. Gérecz Attila 1929. november 20-án született Dunakeszin. 14 éves volt, amikor édesapja, az első világháborús helytállásáért vitézzé avatott Gérecz Ödön, a MÁV mérnöke meghalt, így édesanyja egyedül nevelte őt, két bátyjával együtt. Hadapródiskolai növendékként a háború végén Németországba került, s ott francia hadifogságba esett. Csak 1946. október 23-án térhetett haza. Különbözeti vizsgák után 1948-ban érettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Családi körülményei miatt egyetem- re nem vették fel, így esztergályos tanuló lett, s emellett komolyan sportolt. 1949-ben már az öttusa válogatott kerettagja, kitűnően lovagolt, vívott, futott, úszott és síelt. 1950. december 8-án letartóztatták, majd – egykori hadapródiskolai barátaival együtt – összeesküvés és hazaárulás vádjával bíróság elé állították. Ügyükben négy halálos ítéletet hoztak, három társát felakasztották, Attilát 15 évi börtönre ítélték. A Gyűjtőfogházba, onnan a Váci Fegyházba vitték, ahol az ott raboskodó költők, írók barátságukba fogadták, és tehetségét felismerve verselésre bíztatták. 1954 nyarán, a nagy dunai árvíz idején megszökött Vácról, s a Dunát átúszva bejutott Budapestre, de három nap múlva árulás miatt elfogták. Szökéséért további 3 év szigorított börtönt kapott. 1956. október 30-án szabadította ki a forradalom a Gyűjtőfogházból. Még aznap az Írószövetség székházába ment, ahol Tamási Áronnal együtt végleges formába öntötte a rabságból szabadult írók felhívását a nemzethez. A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti összefogás eszméje sugárzott a kiáltványból, amelyet a rádióban is beolvastak. November 4-én csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. November 7-én halt hősi halált a Rókus kórház környékén, ahol – miután két szovjet tankot harcképtelenné tett – egy gépfegyversorozat eltalálta. 27 évet élt, sírja a Fiumei úti sírkert 21-es parcellájában található. A mártír költő emlékére húsz évvel ezelőtt díjat alapítottak. A Gérecz Attila-díjat – állami kitüntetésként – harminc év alatti elsőkötetes költők kaphatják meg a forradalom kitörésének napján, október 23-án. Bálint Sándor

In memoriam Gérecz Attila

A kommunista diktatúrák áldozatairól február 25-én emlékezünk meg. Azon a napon, amikor 1947-ben elhurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az áldozatok mellett hősi halottakra is emlékezünk, akik a kommunista  diktatúra elleni fegyveres harcban estek el. A ragyogó tehetségű fiatal költő, Gérecz Attila, egyike ezeknek a hősi halottaknak.

Gérecz Attila 1929. november 20-án született Dunakeszin. 14 éves volt, amikor édesapja, az első világháborús helytállásáért vitézzé avatott Gérecz Ödön, a MÁV mérnöke meghalt, így édesanyja egyedül nevelte őt, két bátyjával együtt. Hadapródiskolai növendékként a háború végén Németországba került, s ott francia hadifogságba esett. Csak 1946. október 23-án térhetett haza.