Címlap Iskolai hírek

Vendégkönyv


Iskolai élet
Jó tanuló, jó sportoló PDF Nyomtatás E-mail
2012. január 16. hétfő, 20:30
MÓGOR ZSÓFIA
Zsófi a Györgyi Dénes
Általános Iskola és Logopédiai
Intézet tanulója, jelenleg
6. osztályos. A mindennapi
edzések és gyakori
versenyek az iskolai tanulmányi
munkájában nem
jelentenek hátrányt. Tanulmányi
munkája végig jeles. Az iskolai életben szerény,
tisztelettudó tanuló mind a felnőttekkel, mind pedig tanulótársaival.
Jó humora, vidám jelleme az osztály központi személyiségévé
formálta. Társai körében elismert tanuló. Részt vállal a
közösségi programok szervezésében. Osztály- és iskolai műsorok
szerkesztésében, kivitelezésében is szerepet vállal.
Zsófi fiatal kora óta rendszeresen sportol. Átlagon felüli
sportbéli adottságainak köszönhetően több sportágban is sikeres,
figyelemreméltó eredményeket ért el. Kivételes gyorsasága,
ruganyossága jó labdaérzékkel és ügyességgel párosul. A kiemelkedő
adottságok és képességek szorgalmának köszönhetően
három sportágban: atlétikában, úszásban és teniszben érvényesültek,
itt ért el az elmúlt években megyei és országos versenyeken
nagyszerű eredményeket. Jelenleg is mindennapi tevékenységei
között szerepel a mozgás, az edzések látogatása.
Fő sportágának az atlétikát tekinti. Jelenleg a veszprémi
atlétika egyesület (VEDAC) tagja. Kiegészítő mozgásként úszik és
teniszezik.
Sport, tanulmányi és közösségi munkája alapján példaként
állítható az iskola közössége elé.
Zsófi legjelentősebb sporteredményei:
Úszás, Diákolimpia megyei döntő:
4X50 m leány váltó tagjaként 2. hely
Atlétika, Diákolimpia megyei döntő:
Csapatversenyben megyei 2. hely,
Egyéni összetett verseny megyei 1. hely, országos 9. hely,
60 m-es síkfutás megyei 3. hely, távolugrás megyei 3. hely
Tenisz, Diákolimpia megyei döntő:
Csapatversenyben megyei 1. hely
Szent-Györgyi Albert szavaival kívánunk további sikereket:
„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik
legerőteljesebb eszköze.”
FICSOR ATTILA
„Lóra ültem, hogy világot lássak.
Íjat fogtam, hogy célt találjak
Lovam a múltba réved,
Íjam repít ezer évet.
Kerek a világ körülöttem
Lelkem súgja: hazajöttem”
(Kassai Lajos)
Attila a Vörösberényi Általános Iskola
7. osztályos tanulója. Az osztályközösségen
belül évek óta a legjobb (kitűnő, ill. jeles) tanulmányi eredményt
érte el. Köszönhető ez példamutató szorgalmának, kitartó, pontos
és rendszeres munkájának. Sokoldalú az érdeklődési köre.
Megbízható, nyíltszívű, sokszor vállal a közösségért is feladatokat,
amit mindig lelkiismeretesen, tudásának és képességeinek
legjavát nyújtva végez el. Attila a testnevelés órákon is fegyelmezetten
vesz részt. Tiszteletben tartja a szabályokat, társaival szemben
barátias és figyelmes. Igazi sportember. Viselkedése kerül minden
feltűnést, inkább eredményeivel tűnik ki. Sok jó tulajdonsága
mellett kiemeljük a felnőttekkel szemben tanúsított tisztelettudó
magatartását.
Attila technikai sportot űz, íjászkodik. Jelenlegi íjnemében,
csigás íjjal 2010. elejétől versenyez. Egyesülete és edzője is igen
büszke rá, mivel a versenyeredményei is tehetségére utalnak.
Mind a teremversenyeken, mind a terepíjász bajnokságokon töretlenül
a dobogón áll.
Eredményei:
2010.
Budapest Diákolimpia elődöntő 2. hely, döntő 5. hely.
Szentgál terepverseny 1. hely
Alsóörs terepverseny 1. hely.
2011.
Ajka teremverseny 1. hely
Alsóörs teremverseny 1. hely
Alsóőrs terepverseny 1. hely
Szentgál terepverseny 1. hely
Döbrönte terepverseny 1. hely
Nádasd, Diákolimpia régiós verseny 1. hely
Tatabánya Diákolimpia régiós verseny 1. hely
Budapest Diákolimpia Országos Verseny, döntő 5. hely
Gyerek Terep Országos Bajnokság Győrújbarát 1. hely, Országos
Bajnok
„Balatonalmádi Város Sportjáért”
STIEGER ÁDÁM
1991-ben született Ajkán. Eddigi életének
szerves része volt a sport. Kezdetekben,
mint a legtöbb fiatal ő is kipróbált
többféle sportágat, így az atlétikát, a kézilabdát,
vagy a duatlont.
Ebben az időszakban Kertán lakott,
ahol a sportolási lehetőségek köre meglehetősen
szűk volt. 2001-ben kezdett el
focizni és 2002 augusztusában költözött Balatonalmádiba, ahol a
Vörösberényi Általános Iskolában folytatta tanulmányait, és a
futball pályafutását Tóth Attila keze alatt. Az iskola diákjaiból
álló csapattal rengeteg sikert értek el.
Ezt követően a Balatonalmádi Sport Egyesület igazolt labdarúgója
lett. Itt egy másik kiváló edző Ács Attila keze alá került,
aki mindent megtett annak érdekében, hogy belőle is jó labdarúgót
faragjon. A serdülő csapat tagjaként kiemelkedő sikereket
ért el a megyei bajnokságban. Az általános iskola befejezése után
egyértelmű volt számára, hogy a továbbtanulás iránya mindenképpen
csak egy sportiskola lehet. Több városban, több csapatnál
vett részt próbajátékon. Végül a szombathelyi Haladás labdarúgó
csapata igazolta volna le. Elkezdte a nyári alapozást
Szombathelyen, majd egy sérülés, valamint több műtét miatt az
átigazolás meghiúsult.
Felépülése után a Balatonalmádi SE ifjúsági csapatában szerepelt,
ahol több bajnoki aranyérem megszerzése után már 17 évesen
bemutatkozott a felnőttek között.
Ahogy idősebb lett, egyre jobban kezdte érdekelni a játék
lényege, és annak tanítása. Több edzésen vett részt különböző
korosztályoknál, hogy figyelje, és tanulja ennek a sportágnak a
tanítását.
Ezt követően elvégezte az MLSZ „D” szintű edzői tanfolyamát,
és átvette a Balatonalmádi SE ifjúsági csapatának irányítását.
Több változtatás is a nevéhez fűződik: beszüntette az ifjúsági
csapatnál a sporttelepen belüli dohányzást, és a srácok a korábbi
gyenge edzések után, élvezhető, és hatékony edzéseken vettek
részt. Fiatal kora ellenére a csapat játékosai példaképként
tekintenek rá. A civil életben végzett munkája is szervesen csatlakozik
a sporthoz, hiszen sportfotósként többször is segítette a
város sportrendezvényeit.
További tervei közt szerepel a testnevelési főiskola, valamint
különböző edzői tanfolyamok elvégzése, és a Balatonalmádi labdarúgás
segítése, fellendítése.
És, hogy megtartsuk a formát neki is ajánlunk egy idézetet
Monty Robertstől:
„A jó tréner meghallja, amit mond neki a ló,
A nagy tréner azt is meghallja, amit csak suttog.”

MÓGOR ZSÓFIA

Zsófi a Györgyi Dénes Általános Iskola és Logopédiai Intézet tanulója, jelenleg 6. osztályos. A mindennapi edzések és gyakori versenyek az iskolai tanulmányi munkájában nem jelentenek hátrányt. Tanulmányi munkája végig jeles. Az iskolai életben szerény, tisztelettudó tanuló mind a felnőttekkel, mind pedig tanulótársaival. Jó humora, vidám jelleme az osztály központi személyiségévé formálta. Társai körében elismert tanuló. Részt vállal a közösségi programok szervezésében. Osztály- és iskolai műsorok szerkesztésében, kivitelezésében is szerepet vállal.

Bővebben...
 
Megnyertük!!! PDF Nyomtatás E-mail
2012. január 15. vasárnap, 17:11
A balatonalmádi Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium és
Kollégium által szervezett 2. országismereti versenyre idén iskolánk
is benevezett. A felkészülésre rengeteg időt fordítottunk. A kiírásban
szerepelt egy quiz kitöltése, ami magába foglalta a USA történelmét,
földrajzát, kultúráját, hagyományait és mindennapjait, valamint egy
szabadon választott állam bemutatását papír alapú tablóval. Mi
Hawaii szigete mellett döntöttünk. A verseny nagy élmény volt számunkra,
végig jó hangulat uralkodott, sok hasznos információval
gazdagodtunk a többi csapat bemutatójából. A feladatok játékosak és
érdekesek voltak.
Köszönet a sok
segítségért felkészítőinknek,
Gillich
Lászlóné és
Zsapka Andrea tanárnőknek,
továbbá
szüleinknek,
családjainknak.
Howe Anna,
Kiss Fanni,
Nagy Artúr
a Vörösberényi
Általános Iskola
7. és 8. osztályos
tanulói

A balatonalmádi Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium által szervezett 2. országismereti versenyre idén iskolánk is benevezett. A felkészülésre rengeteg időt fordítottunk. A kiírásban szerepelt egy quiz kitöltése, ami magába foglalta a USA történelmét, földrajzát, kultúráját, hagyományait és mindennapjait, valamint egy szabadon választott állam bemutatását papír alapú tablóval. Mi Hawaii szigete mellett döntöttünk. A verseny nagy élmény volt számunkra, végig jó hangulat uralkodott, sok hasznos információval gazdagodtunk a többi csapat bemutatójából. A feladatok játékosak és érdekesek voltak.

Köszönet a sok segítségért felkészítőinknek, Gillich Lászlóné és Zsapka Andrea tanárnőknek, továbbá szüleinknek, családjainknak.

Howe Anna, Kiss Fanni, Nagy Artúr a Vörösberényi Általános Iskola  7. és 8. osztályos tanulói

 
Olvasási verseny PDF Nyomtatás E-mail
2011. december 15. csütörtök, 00:00
Iskolánkban több éve rendezzük meg a „Hangos olvasási” versenyt.
Egy egészséges versenyszellem keretében próbáljuk meg
hangsúlyozni az olvasás fontosságát és örömét. Örömmel tapasztaljuk,
hogy évről évre több az érdeklődő.
A 2011. NOVEMBER 22-ÉN RÉSZTVEVŐ ISKOLÁK:
– Endrődi Sándor Általános Iskola, Alsóörs
– Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
– Malomvölgyi Általános Iskola, Felsőörs
– Gábor Áron Általános Iskola és Óvoda Szent István Király
Tagiskolája, Szentkirályszabadja
– Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi
HELYEZETTEK:
2. osztály:
1. Raffai Mercédesz (Györgyi Dénes Ált. Iskola, Balatonalmádi)
2. Ficsor Zsófia (Vörösberényi Ált. Iskola, Balatonalmádi)
3. Oláh Panna (Vörösberényi Ált. Iskola, Balatonalmádi)
3. osztály:
1. Rézműves Miklós (Györgyi Dénes Ált. Iskola, Balatonalmádi)
2. Erhardt Enikő (Malomvölgyi Általános Iskola, Felsőörs)
3. Boros Petra (Vörösberényi Ált. Iskola, Balatonalmádi)
4. osztály:
1. Szűcs Barnabás (Gábor Áron Ált. Isk. Szt. István Király Tagiskolája)
2. Peringer Bianka (Györgyi Dénes Ált. Iskola, Balatonalmádi)
3. Kenyeres Boglárka (Endrődi Sándor Általános Iskola, Alsóörs)
Gratulálunk a részt vevő gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak is.
A Vörösberényi Általános Iskola Alsós Munkaközössége

Iskolánkban több éve rendezzük meg a „Hangos olvasási” versenyt. Egy egészséges versenyszellem keretében próbáljuk meg hangsúlyozni az olvasás fontosságát és örömét. Örömmel tapasztaljuk, hogy évről évre több az érdeklődő.

Bővebben...
 
Zeneiskola versenyeredmények a 2010/11-es tanévben PDF Nyomtatás E-mail
2011. július 08. péntek, 10:10

ORSZÁGOS VERSENYEK2011_trsasnek_002

Kodály Zoltán X. Országos Szolfézs és Népdaléneklési Verseny – Debrecen, május 13-15.

Hódossy Réka – II. helyezés

Hódossy Réka /műdaléneklés/ - I. helyezés

Hódossy Réka /improvizáció/ – különdíj

H. Huiber Gabriella – tanári különdíj

Pesovár Ferenc VI. Országos Csoportos Népdaléneklési Verseny, Székesfehérvár – május 20-21.

Almádi Kiskórus – Bagoly Anna, Kedves Kőrinc, Kozma Botond, Nádas András, Peringer Bianka,Szabó Flóra – bronz

Felkészítő tanár H. Huiber Gabriella

Bővebben...
 
A Mesemadár-műhelyről... PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szirbek Szilvia   
2011. július 06. szerda, 15:25

IMG_0587Szirbek Szilvia vagyok - rajz, vizuális kommunikáció és környezetkultúra szakos tanár. A gyermekek szeretete és az alkotás határozza meg az életemet. Saját tervezésű munkáimról blogot (www.mesemadarka.blogspot.com) vezetek.

Szeretném bemutatni városunk lakóinak a veszprémi Harmónia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Balatonalmádiba kihelyezett tagozatát, mely a Györgyi Dénes Általános Iskolában működik.

Tavaly szeptemberben kaptam meg a lehetőséget, hogy festészetet tanítsak a gyerekeknek.

Bővebben...
 
Nyolcadikosok írták PDF Nyomtatás E-mail
2011. július 04. hétfő, 10:33

Az elmúlt 8 év: Jósa Blanka

Az óvodában én vagyok a legnagyobb. Iskolás leszek.

Félve léptem be a kapun, itt már nem én vagyok a legnagyobb. Sőt, én vagyok a legkisebb. Kicsit megszeppentem, de anya oldalán biztonságban éreztem magam. Leültem egy padba. A szék is, a pad is nagy volt. De már nem az. Mi több, kezd egyre kisebb lenni. Jövőre már nem ebben a padban ülök fizikán, vagy a mindig nevetéssel teli kémián, mert többé nem lesz csoportos dolgozat vagy medvehagyma-kóstolás. És a földrajzórák, amin mindig olyan csönd van, hogy a légy zümmögését is meg lehet hallani… és persze Attila bácsi hangját is, ha valakinek ki van festve a körme. Hiányozni fog az osztály, a barátok. De vár a gimnázium, ahol megint én leszek a legkisebb. Már alig várom, hogy anya oldalán beléphessek a nagybetűs életbe.


Bővebben...
 
A Vörösberényi Általános Iskola tanulóinak újabb sikerei! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Németh Béla igazgató   
2011. július 04. hétfő, 10:18

Howe Anna 6. osztályos tanuló az angol szépkiejtési verseny megyei fordulóján 1. helyezést ért el.

Felkészítő tanár: Gillich Lászlóné (Saci néni)

Az 5. osztályosaink kimagasló teljesítménye

2011. május 19-én került sor a "Vissza a középkorba" internetes történelmi vetélkedő megyei döntőjére a Veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. Az első két forduló után a legjobban teljesítő 16 csapat mérte össze tudását. A Vörösberényi Általános Iskolát a döntőn három 5. osztályos csapat képviselte, ami már önmagában is szép teljesítmény, mivel a többi résztvevő 6., 7. és 8. osztályos tanuló volt. A berényi fiatalok remek szereplésének eredménye:

2. hely: Izsó Ferenc és Zanathy Barnabás

4. hely: Bucsy Benjámin,és Kedves Máté

11. hely: Kiss Martin és Varjas Márk

Gratulálunk nekik ehhez a szép sikerhez!

Felkészítő tanáruk: Csetényi Tamásné (Hédi néni)

Köszönjük a gyermekek szüleinek is, hogy segítették őket otthoni munkájukban.

A Vörösberényi Általános Iskola csapata 3. helyezést ért el a Veszprémben megrendezett Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen.

A csapat tagjai: Németh Krisztina (8.b), Tóth Regina (8.b), Major Miklós (8.b), Szénási Dóra (8.a) és Nagy Milán (8.b)

Felkészítő tanár: Kittlinger András

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

Hirdetés

Letölthető anyagok

Ki olvas minket

Oldalainkat 16 vendég böngészi
XHTML and CSS. | Kepri Portal