| Jó tanuló, jó sportoló |
|
|
|
| 2012. január 16. hétfő, 20:30 |
|
MÓGOR ZSÓFIA Zsófi a Györgyi Dénes Általános Iskola és Logopédiai Intézet tanulója, jelenleg 6. osztályos. A mindennapi edzések és gyakori versenyek az iskolai tanulmányi munkájában nem jelentenek hátrányt. Tanulmányi munkája végig jeles. Az iskolai életben szerény, tisztelettudó tanuló mind a felnőttekkel, mind pedig tanulótársaival. Jó humora, vidám jelleme az osztály központi személyiségévé formálta. Társai körében elismert tanuló. Részt vállal a közösségi programok szervezésében. Osztály- és iskolai műsorok szerkesztésében, kivitelezésében is szerepet vállal. Zsófi fiatal kora óta rendszeresen sportol. Átlagon felüli sportbéli adottságainak köszönhetően több sportágban is sikeres, figyelemreméltó eredményeket ért el. Kivételes gyorsasága, ruganyossága jó labdaérzékkel és ügyességgel párosul. A kiemelkedő adottságok és képességek szorgalmának köszönhetően három sportágban: atlétikában, úszásban és teniszben érvényesültek, itt ért el az elmúlt években megyei és országos versenyeken nagyszerű eredményeket. Jelenleg is mindennapi tevékenységei között szerepel a mozgás, az edzések látogatása. Fő sportágának az atlétikát tekinti. Jelenleg a veszprémi atlétika egyesület (VEDAC) tagja. Kiegészítő mozgásként úszik és teniszezik. Sport, tanulmányi és közösségi munkája alapján példaként állítható az iskola közössége elé. Zsófi legjelentősebb sporteredményei: Úszás, Diákolimpia megyei döntő: 4X50 m leány váltó tagjaként 2. hely Atlétika, Diákolimpia megyei döntő: Csapatversenyben megyei 2. hely, Egyéni összetett verseny megyei 1. hely, országos 9. hely, 60 m-es síkfutás megyei 3. hely, távolugrás megyei 3. hely Tenisz, Diákolimpia megyei döntő: Csapatversenyben megyei 1. hely Szent-Györgyi Albert szavaival kívánunk további sikereket: „A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb eszköze.”
FICSOR ATTILA „Lóra ültem, hogy világot lássak. Attila a Vörösberényi Általános Iskola 7. osztályos tanulója. Az osztályközösségen belül évek óta a legjobb (kitűnő, ill. jeles) tanulmányi eredményt érte el. Köszönhető ez példamutató szorgalmának, kitartó, pontos és rendszeres munkájának. Sokoldalú az érdeklődési köre. Megbízható, nyíltszívű, sokszor vállal a közösségért is feladatokat, amit mindig lelkiismeretesen, tudásának és képességeinek legjavát nyújtva végez el. Attila a testnevelés órákon is fegyelmezetten vesz részt. Tiszteletben tartja a szabályokat, társaival szemben barátias és figyelmes. Igazi sportember. Viselkedése kerül minden feltűnést, inkább eredményeivel tűnik ki. Sok jó tulajdonsága mellett kiemeljük a felnőttekkel szemben tanúsított tisztelettudó magatartását. Attila technikai sportot űz, íjászkodik. Jelenlegi íjnemében, csigás íjjal 2010. elejétől versenyez. Egyesülete és edzője is igen büszke rá, mivel a versenyeredményei is tehetségére utalnak. Mind a teremversenyeken, mind a terepíjász bajnokságokon töretlenüla dobogón áll. Eredményei: 2010. Budapest Diákolimpia elődöntő 2. hely, döntő 5. hely. Szentgál terepverseny 1. hely Alsóörs terepverseny 1. hely. 2011. Ajka teremverseny 1. hely Alsóörs teremverseny 1. hely Alsóőrs terepverseny 1. hely Szentgál terepverseny 1. hely Döbrönte terepverseny 1. hely Nádasd, Diákolimpia régiós verseny 1. hely Tatabánya Diákolimpia régiós verseny 1. hely Budapest Diákolimpia Országos Verseny, döntő 5. hely Gyerek Terep Országos Bajnokság Győrújbarát 1. hely, Országos Bajnok
„Balatonalmádi Város Sportjáért” STIEGER ÁDÁM 1991-ben született Ajkán. Eddigi életének szerves része volt a sport. Kezdetekben, mint a legtöbb fiatal ő is kipróbált többféle sportágat, így az atlétikát, a kézilabdát, vagy a duatlont. Ebben az időszakban Kertán lakott, ahol a sportolási lehetőségek köre meglehetősen szűk volt. 2001-ben kezdett el focizni és 2002 augusztusában költözött Balatonalmádiba, ahol a Vörösberényi Általános Iskolában folytatta tanulmányait, és a futball pályafutását Tóth Attila keze alatt. Az iskola diákjaiból álló csapattal rengeteg sikert értek el. Ezt követően a Balatonalmádi Sport Egyesület igazolt labdarúgója lett. Itt egy másik kiváló edző Ács Attila keze alá került, aki mindent megtett annak érdekében, hogy belőle is jó labdarúgót faragjon. A serdülő csapat tagjaként kiemelkedő sikereket ért el a megyei bajnokságban. Az általános iskola befejezése után egyértelmű volt számára, hogy a továbbtanulás iránya mindenképpen csak egy sportiskola lehet. Több városban, több csapatnál vett részt próbajátékon. Végül a szombathelyi Haladás labdarúgó csapata igazolta volna le. Elkezdte a nyári alapozást Felépülése után a Balatonalmádi SE ifjúsági csapatában szerepelt, ahol több bajnoki aranyérem megszerzése után már 17 évesen bemutatkozott a felnőttek között. Ahogy idősebb lett, egyre jobban kezdte érdekelni a játék lényege, és annak tanítása. Több edzésen vett részt különböző korosztályoknál, hogy figyelje, és tanulja ennek a sportágnak a tanítását. Ezt követően elvégezte az MLSZ „D” szintű edzői tanfolyamát, és átvette a Balatonalmádi SE ifjúsági csapatának irányítását. Több változtatás is a nevéhez fűződik: beszüntette az ifjúsági csapatnál a sporttelepen belüli dohányzást, és a srácok a korábbi gyenge edzések után, élvezhető, és hatékony edzéseken vettek részt. Fiatal kora ellenére a csapat játékosai példaképként tekintenek rá. A civil életben végzett munkája is szervesen csatlakozik a sporthoz, hiszen sportfotósként többször is segítette a város sportrendezvényeit. További tervei közt szerepel a testnevelési főiskola, valamint különböző edzői tanfolyamok elvégzése, és a Balatonalmádi labdarúgás segítése, fellendítése. És, hogy megtartsuk a formát neki is ajánlunk egy idézetet Monty Robertstől: „A jó tréner meghallja, amit mond neki a ló, |
Hozzászólás
Cimkék
- Ajánló
- Alapítvány
- Anyanyelvünk
- Berényi Iskola
- Beszámoló
- Civil szervezet
- Egészségügy
- Egyházi hírek
- Esszék
- Évfordulók
- Gimnázium
- Györgyi Iskola
- Hasznos
- Hasznos információ
- Hirdetmény
- Hónapsoroló
- Intézmények
- Kistérségi hírek
- Könyv
- Megemlékezés
- Önkormányzat
- Óvoda
- Polgárőrség
- Portré
- Recept
- Rendezvények
- Rendőrség
- Szociális Alapszolgáltatási Központ
- Történetek
- Turisztika
- Ünnepek
- Zeneiskola
Hirdetés
Almádi Újság (8)













