Címlap Jöjjön el Balaton Tárlat - A'(r)t változás 1991-2011

Vendégkönyv


Balaton Tárlat - A'(r)t változás 1991-2011 PDF Nyomtatás E-mail
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitter
Írta: KGY   
2011. augusztus 05. péntek, 19:24
1991. augusztus 30-án vette kezdetét Balatonalmádiban a Városháza frissen
kialakított, tetőtérből kiállítótérré varázsolt padlásán az a máig tartó
sorozat, melyet Balatoni vagy Balaton Tárlat néven ismert már sok-sok éve
a magyar képzőművészeti élet. Budapest, Tihany, Keszthely és Veszprém
után, a rendszerváltozás körüli bizonytalanságokból egy légnemű pillanatban
városunké lett a biennálé. A Padlás Galéria méltó befogadó helyévé lett
ezeknek és aztán más országos tárlatoknak is. A Balaton Tárlat és a Padlás
Galéria ügyében, ahogy már 20 éve Kerényi Imre tette, most is, nekünk is
ki kell emelnünk egy nevet. Legfőként, mivel kiemelkedő teljesítmény áll
mögötte városunk képzőművészeti életében, meg kell említenünk Veszeli
Lajost, aki fáradhatatlanul és fáradtan is, sokat tett ezekért a tárlatokért. Az
idei évben a Balaton Tárlatnál helyét Kelemen Marcel vette át. Az ifjú festőművész
nem ismeretlen sem az almádi, sem országos körökben. Bízunk
benne, hogy jó és eredményes együttműködés bontakozik ki Marcellel, a
helyi művészekkel, a Pannóniával és minden támogató, lelkes képzőművészeteket
szerető emberrel, s tudunk újabb, még szebb és színvonalasabb
kiállításokat hozni Almádiba.
Elértük a második X-et. 11. alkalommal is megnyitjuk a Balaton Tárlat
örömére a Padlás Galériát augusztus 12-én este 7 órakor, a nagyérdemű
közönség előtt. Az alkotók névsora valamelyest változott ugyan, de sokan itt
lesznek az első csapatból is.
A megnyitó beszédet Kerényi Imre mondja, mint 20 évvel ezelőtt, Koncz
Gábor színművész lesz a közreműködő, mint 20 évvel ezelőtt. A két úr melett,
a beszéd hangjai mellett Pitti Katalin éneke is emeli majd a megnyitó rangját.
Isten éltesse a Balaton Tárlatot. Isten éltesse a képzőművészeket! Gyönyörködtessék
szemünkön keresztül a lelkünket, adjanak színeket a gondolatainkhoz
és emberi érzéseinket jelenítsék meg két avagy három dimenzióban.
Gazdagítsanak, gyarapítsanak, segítsenek alkotásaikon keresztül
emberebb emberré válni.
KGY.

1991. augusztus 30-án vette kezdetét Balatonalmádiban a Városháza frissen kialakított, tetőtérből kiállítótérré varázsolt padlásán az a máig tartó sorozat, melyet Balatoni vagy Balaton Tárlat néven ismert már sok-sok éve a magyar képzőművészeti élet. Budapest, Tihany, Keszthely és Veszprém után, a rendszerváltozás körüli bizonytalanságokból egy légnemű pillanatban városunké lett a biennálé. A Padlás Galéria méltó befogadó helyévé lett ezeknek és aztán más országos tárlatoknak is. A Balaton Tárlat és a Padlás Galéria ügyében, ahogy már 20 éve Kerényi Imre tette, most is, nekünk is ki kell emelnünk egy nevet. Legfőként, mivel kiemelkedő teljesítmény áll mögötte városunk képzőművészeti életében, meg kell említenünk Veszeli Lajost, aki fáradhatatlanul és fáradtan is, sokat tett ezekért a tárlatokért. Az idei évben a Balaton Tárlatnál helyét Kelemen Marcel vette át. Az ifjú festőművész nem ismeretlen sem az almádi, sem országos körökben. Bízunk benne, hogy jó és eredményes együttműködés bontakozik ki Marcellel, a helyi művészekkel, a Pannóniával és minden támogató, lelkes képzőművészeteket szerető emberrel, s tudunk újabb, még szebb és színvonalasabb kiállításokat hozni Almádiba.

Elértük a második X-et. 11. alkalommal is megnyitjuk a Balaton Tárlat örömére a Padlás Galériát augusztus 12-én este 7 órakor, a nagyérdemű közönség előtt. Az alkotók névsora valamelyest változott ugyan, de sokan itt lesznek az első csapatból is.

A megnyitó beszédet Kerényi Imre mondja, mint 20 évvel ezelőtt, Koncz Gábor színművész lesz a közreműködő, mint 20 évvel ezelőtt. A két úr melett, a beszéd hangjai mellett Pitti Katalin éneke is emeli majd a megnyitó rangját.

Isten éltesse a Balaton Tárlatot. Isten éltesse a képzőművészeket! Gyönyörködtessék szemünkön keresztül a lelkünket, adjanak színeket a gondolatainkhoz és emberi érzéseinket jelenítsék meg két avagy három dimenzióban. Gazdagítsanak, gyarapítsanak, segítsenek alkotásaikon keresztül emberebb emberré válni.

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:
  A biztonsági kód. Csak kisbetűs szavak, szóközök nélkül.
Biztonsági kód:

Hirdetés

Letölthető anyagok

Ki olvas minket

Oldalainkat 8 vendég böngészi
XHTML and CSS. | Kepri Portal