|
A kommunizmus áldozatainak emléknapja |
 |
 |
 |
|
Írta: Bálint Sándor
|
|
2012. február 13. hétfő, 18:50 |
|
A kommunista diktatúrák
áldozatairól február 25-én
emlékezünk meg. Azon a
napon, amikor 1947-ben
elhurcolták a Szovjetunióba
Kovács Bélát, a Független
Kisgazdapárt főtitkárát.
Az áldozatok mellett
hősi halottakra is
emlékezünk, akik a kommunista
diktatúra elleni
fegyveres harcban estek el.
A ragyogó tehetségű fiatal
költő, Gérecz Attila, egyike
ezeknek a hősi halottaknak.
Gérecz Attila 1929. november
20-án született Dunakeszin.
14 éves volt, amikor
édesapja, az első világháborús
helytállásáért vitézzé avatott Gérecz Ödön, a MÁV
mérnöke meghalt, így édesanyja egyedül nevelte őt, két bátyjával
együtt. Hadapródiskolai növendékként a háború végén Németországba
került, s ott francia hadifogságba esett. Csak 1946. október
23-án térhetett haza.
Különbözeti vizsgák után 1948-ban érettségizett a budapesti Kölcsey
Ferenc Gimnáziumban. Családi körülményei miatt egyetem-
re nem vették fel, így esztergályos tanuló lett, s emellett komolyan
sportolt. 1949-ben már az öttusa válogatott kerettagja, kitűnően
lovagolt, vívott, futott, úszott és síelt. 1950. december 8-án
letartóztatták, majd – egykori hadapródiskolai barátaival együtt
– összeesküvés és hazaárulás vádjával bíróság elé állították. Ügyükben
négy halálos ítéletet hoztak, három társát felakasztották,
Attilát 15 évi börtönre ítélték. A Gyűjtőfogházba, onnan a Váci
Fegyházba vitték, ahol az ott raboskodó költők, írók barátságukba
fogadták, és tehetségét felismerve verselésre bíztatták. 1954
nyarán, a nagy dunai árvíz idején megszökött Vácról, s a Dunát
átúszva bejutott Budapestre, de három nap múlva árulás miatt
elfogták. Szökéséért további 3 év szigorított börtönt kapott.
1956. október 30-án szabadította ki a forradalom a Gyűjtőfogházból.
Még aznap az Írószövetség székházába ment, ahol Tamási
Áronnal együtt végleges formába öntötte a rabságból szabadult
írók felhívását a nemzethez. A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti
összefogás eszméje sugárzott a kiáltványból, amelyet a rádióban
is beolvastak. November 4-én csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz.
November 7-én halt hősi halált a Rókus kórház környékén,
ahol – miután két szovjet tankot harcképtelenné tett –
egy gépfegyversorozat eltalálta. 27 évet élt, sírja a Fiumei úti
sírkert 21-es parcellájában található.
A mártír költő emlékére húsz évvel ezelőtt díjat alapítottak. A
Gérecz Attila-díjat – állami kitüntetésként – harminc év alatti
elsőkötetes költők kaphatják meg a forradalom kitörésének
napján, október 23-án.
Bálint Sándor
 In memoriam Gérecz Attila
A kommunista diktatúrák áldozatairól február 25-én emlékezünk meg. Azon a napon, amikor 1947-ben elhurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az áldozatok mellett hősi halottakra is emlékezünk, akik a kommunista diktatúra elleni fegyveres harcban estek el. A ragyogó tehetségű fiatal költő, Gérecz Attila, egyike ezeknek a hősi halottaknak.
Gérecz Attila 1929. november 20-án született Dunakeszin. 14 éves volt, amikor édesapja, az első világháborús helytállásáért vitézzé avatott Gérecz Ödön, a MÁV mérnöke meghalt, így édesanyja egyedül nevelte őt, két bátyjával együtt. Hadapródiskolai növendékként a háború végén Németországba került, s ott francia hadifogságba esett. Csak 1946. október 23-án térhetett haza.
|
|
Bővebben...
|
|
Írta: Boda Zoltánné nyugalmazott tanító
|
|
2012. február 13. hétfő, 16:35 |
|
Megfáztam. Gondoltam, hogy iszom egy jó teát. Begyűjtött
növényeimet nézegettem, és megakadt tekintetem a hársfavirágon.
Elkészítettem. Természetesen mézzel édesítettem. Hársfatea
mézzel. Vöröslő arany, áttetsző fehér arannyal ötvöződve. A
csésze fölött gomolygott az illat, betöltve a szobát. S a párával
együtt lassan előgöndörödtek emlékeim a távoli időkből…
Édesanyám fáradt, aggódó tekintete, amint láztól cserepes
szájacskámba csepegtette a mézes hársfateát.
Méz. Akácméz – az akácvirág hűvös, kellemes, májusi illata.
Színe, mint a tavaszi, még sápadtka nap fénye. Áttetsző.
Aztán a gyermekkor boldog nyarai! Pápán abban az utcában
laktunk, ott is születtem, ahol a járdát mindkét oldalon hatalmas
hársfák szegélyezték. Többféle is nőtt itt belőlük: ezüstös levelű,
nagylevelű, kislevelű vagy más néven kövi hárs. Némelyik törzsét
ketten sem értük át. Virágzásuk elhúzódott majd egy hónapig,
hiszen nem egyszerre kezdtek virágozni.
Hatalmas fák sötétzöld lombbal, ezernyi apró aranycsillagocska,
édes illatot árasztva. A neve is mesebeli tündérkéket idéz:
Tilia. A nyár édes, forró lehellete.
A mézről Anti bácsiék jutottak eszembe. Korsós Antal nyugalmazott
főpostamester, és felesége – lánynevén Fejes Erzsébet –
egykori postáskisasszony. A szép, kertes villát ketten lakták,
három fiúk szerteszét a nagyvilágban. Azokban az időkben,
akinek nagy háza volt, igyekezett kiadni, mert különben orosz
katonatiszteket szállásoltak volna be hozzájuk. Nos, így kerültünk
oda albérlőnek. Családjaink ismerősei voltak egymásnak.
Szerettek is minket, kicsiny gyermekeket, mint az unokákat!
Anti bácsi kertészkedett. Volt egy veteményes a ház mögött,
itt többnyire Erzsi néni termelte meg a konyhára valókat. Állt a
kert közepén egy hatalmas cseresznyefa, középérésű fajta.
Cseresznyeszedéskor szinte reggeltől estig a fán „csiripeltünk”.
Fölmásztunk a legtetejéig, szedtük is, meg ettük is, jó mulatság
volt, ha párosat találtunk. Mert egyből fülbevaló vált belőle
/néhány percre/. Amilyen könnyű volt megmászni a fát, olyan
nehezen akaródzott lefele jönni, legalábbis nekem. A házi kertben
középen vezetett az út a hátsó kerítéshez. Szegélye ribizke és
egres bokor volt. A kerítésen kiskapu, azon lehetett lemenni a
Bakonyérhoz – a kert alatt folydogált – öntözővízért.
Volt egy hatalmas gyümölcsösük is átellenben, az utca
szemközti oldalán. Az is csodakert volt ám! Tulajdonképpen csak
alma és körte termett benne. De milyenek? Mindkét gyümölcsből
valamennyi fajta, ami akkoriban létezett. Így aztán a
legkorábbi mézes- vagy búzaérő körtétől, és a szentiváni almától
kezdve a késő ősszel érőkig megtermett itt valamennyi fajta. A
szüretelésben mi, gyerekek is segédkeztünk, megtanulva a terméssel
való óvatos bánást. Anti bácsi az alagsorban, ami
mosókonyhaként szolgált nyaranta, alakított ki gyümölcstárolót.
Ősszel és télen onnan hordta a piacra fonottas kosarakban, jól
bebagyulálva, kerékpáron tolva a gyümölcsöt.
Amikor nem volt fontosabb tennivaló a gyümölcsösben, Anti
bácsi méhészkedett. Volt vagy húszcsaládnyi méhe. Akácvirágzás
idején lovaskocsit fogadott, a kaptárakat azzal vitette ki a vaszari
Mézeshegyre. Azután felült nyerges Jawa motorkerékpárjára,
hátizsákban a méhészkedéshez szükséges holmikkal, élelemmel,
és a kocsi után hajtott. Mire elvirágzott az akác, visszafelé vette
az utat kaptár és méhész. Volt is miért! A hársfák kezdték bontogatni
csöppnyi virágaikat. Ez volt ám a jóféle méhlegelő! Amikor
a mézpergetés is lezajlott, Erzsi néni repedt falú csészével kezében
bekopogott hozzánk. Friss lépesmézecskét hozott kóstolóba.
Mindkét féléből kaptunk: akácot is, hársfáról valót is.
A hársfateát, a mézet, azóta is szeretem. S nemcsak gyógyító
erejükért!
Boda Zoltánné
nyugalmazott tanító
 Megfáztam. Gondoltam, hogy iszom egy jó teát. Begyűjtött növényeimet nézegettem, és megakadt tekintetem a hársfavirágon. Elkészítettem. Természetesen mézzel édesítettem. Hársfatea mézzel. Vöröslő arany, áttetsző fehér arannyal ötvöződve. A csésze fölött gomolygott az illat, betöltve a szobát. S a párával együtt lassan előgöndörödtek emlékeim a távoli időkből…
Édesanyám fáradt, aggódó tekintete, amint láztól cserepes szájacskámba csepegtette a mézes hársfateát.
Méz. Akácméz – az akácvirág hűvös, kellemes, májusi illata. Színe, mint a tavaszi, még sápadtka nap fénye. Áttetsző.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Írta: Láng Miklós
|
|
2012. február 13. hétfő, 15:57 |
|
Rövid hó a február –
minden élő tavaszt vár.
Várjunk mi is kicsikét,
míg elmúlik néhány hét.
Inkább magyarul…
Természetesen az idegen szavak (túlburjánzása) ellen írok le
néhány gondolatot. Nem könnyű erről írni, hiszen nyelvünk
mostanáig is befogadott számtalan, idegenből (török, német,
angol, latin…) vett szót. Önhatalmúlag háromfelé bontom a
témát.
1/ Idegen eredetű szavak, amelyek már teljesen beépültek
nyelvünkbe. Sokszor nem is tudjuk, talán már nem is érezzük,
hogy nem tőzsgyökeres magyar szó, amit hallunk, használunk.
Nézzünk néhányat belőlük: érc – kelepce – labilis – krumpli –
posta – sámli.
2/ Idegen eredetű szavak, amelyekre nyelvészeink vagy a társadalom
buzgó egyedei próbáltak belőlük vagy helyettük magyar
szavakat alkotni, ám ezek nem mentek át a köztudatba, illetőleg
nem fogadta be őket a nyelvünk. Ilyen például a telefon helyére
előhozott távbeszélő szó. Pedig milyen sokáig ez volt a hivatalos
neve a telefonnak. Emlékezzünk rá, nem is olyan régen az
előfizetőket tartalmazó kiadvány neve Távbeszélőnévsor volt.
Ide sorolhatjuk az autó szót is, ami hivatalosan gépjármű, de ezt
valóban csak hivatalos szövegben használják: gépjárműadó,
gépjárműforgalom, illetőleg: gépkocsi, gépkocsibaleset, gépkocsivezető
stb. Szolgálhatok közelebbi példával is: e-mail. Ezt a
szót próbálják nyelvészeink villámpostának (az Édes Anyanyelvünk
c. folyóirat ezt javasolja), villanypostának elnevezni, de
ezeket a szavakat szinte senki sem használja (magam annyiban
vagyok kivétel, hogy a villámposta szót támogatnám, de csak
rövidített formájában: vipo-ként; egyébként túl hosszú; ezt a
rövidítésemet viszont a nyelvészek nem fogadják el – őszinte
sajnálatomra).
3/ Ez a legnagyobb csoport azokat az idegen szavakat tartalmazza,
amelyekre meghonosodott (vagy meghonosítandó,
átvételre alkalmas) magyar szó van. Különféle újságokból idézek.
„A holdjárműnek ezt az alkatrészét magyar konstrukció alapján
gyártották le.” Lehetett volna: magyar tervek, magyar mérnökök
elgondolása, megszerkesztése szavakkal kiváltani a konstrukció
szót. Tovább: „A díszes prospektus minden fontosabb adatot és
programot tartalmaz.” Ebben a mondatban kicserélném a
prospektus szót, mert az ismertető jó magyar szó lenne, és a program
helyett azt írtam volna, hogy rendezvényt, műsort tartalmaz.
De el is lehetett volna hagyni a prospektus szót: Többször
utaltam már arra, hogy a fölösleges szavakat töröljük
szövegünkből. A díszes kiadvány… - mindenki tudta volna, hogy
miről van szó. „Minden jelentkező jó referenciával rendelkezett,
ezért nehéz volt a választás.” A referencia többértelmű szó; itt
ajánlást, ajánlólevelet jelent. De a „rendelkezni” igét is ki kell
iktatnunk: minden jelentkezőnek jó volt az ajánlólevele…
Egyébként jelenthet a referencia bizalmas tájékoztatást valakiről,
amit nem lenne kívánatos a jelentkezéshez csatolni.
„Kiderült, hogy a terv nem volt egyéb egy naiv illúziónál.”
Kihagynám a mondatból az „egy” szót (fölösleges), a naiv illúzió
helyett pedig úgy fogalmaznék, hogy a terv maga alaptalan
reményre épült.
A végtelenségig lehetne folytatni a fölöslegesen használt idegen
szavak felsorolását. Csak azt kérhetem, hogy mielőtt
kimondjuk (még inkább: ha leírjuk) az idegen szót, gondolkozzunk
egy kicsit: nincs-e rá jó magyar szó. Aki sok idegen szót
használ, nem a műveltségét, hanem a lustaságát bizonyítja!
Láng Miklós
Vipo:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Rövid hó a február –
minden élő tavaszt vár.
Várjunk mi is kicsikét,
míg elmúlik néhány hét.
Inkább magyarul…
Természetesen az idegen szavak (túlburjánzása) ellen írok le néhány gondolatot. Nem könnyű erről írni, hiszen nyelvünk mostanáig is befogadott számtalan, idegenből (török, német, angol, latin…) vett szót. Önhatalmúlag háromfelé bontom a témát.
|
|
Bővebben...
|
|
Tagtoborzó - Balatonalmádi Város Vegyeskarába |
|
|
|
|
Írta: Bukvai Károly kórustag
|
|
2012. február 13. hétfő, 15:51 |
|
Balatonalmádi Város Vegyeskarába
Tisztelt Olvasóim!
Énekkarunk, Balatonalmádi Város Vegyeskara vidám, jókedvű dalosok
gyülekezete. A kórusmuzsika szeretete az, ami elsősorban összetart bennünket
– már 22 éve. Számos, sikeres hazai és külföldi szereplés van
mögöttünk ezen időszak alatt.
A szakmai munka mellett baráti összejöveteleket (közös névnapok,
batyus bál stb.) is tartunk rendszeresen, amelyek szintén az összetartozás
kedves alkalmai. Minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy „jó a csapat”.
Büszke vagyok arra, hogy én is az együttes tagja lehetek, több mint 11 éve.
Az énekkar 1990-ben alakult.
Jelenlegi vezetője: Petheő Balázsné karnagy.
Az együttes létszáma 37 fő, amelyből 26 fő női, és 11 fő a férfi dalos.
Kórusunkat a legkülönbözőbb foglalkozású személyek alkotják.
A kórustagság nincs zenei végzettséghez kötve.
A Vegyeskar Balatonalmádin kívül is vonzó, vannak dalos társaink
Szentkirályszabadjáról, Veszprémből, sőt Gyulafirátótról is.
A Vegyeskar fenntartója Balatonalmádi Város Önkormányzata, szervezetileg
a Pannónia Kulturális Központhoz (a továbbiakban: PKKK) tartozunk.
Kóruspróbák hetente két alkalommal vannak, kedden és csütörtökön
17.30–19.30 óra között, a PKKK-ban.
Fellépéseink száma évente 8–10 alkalom.
Általában városi ünnepségeken, kiállítás-megnyitókon, megyei kórustalálkozókon,
karácsonyi koncerten szerepelünk.
Rendszeres, jó kapcsolatunk van balatonfüredi és siófoki kórussal.
Több alkalommal szerepeltünk külföldön is (Ausztria, Lengyelország,
Németország).
A sok-sok munka, amit a kórussal elvégeztünk, meghozta gyümölcsét,
szerves részévé váltunk Balatonalmádi város kulturális életének.
Az önkormányzattól és a PKKK-tól minden támogatást megkaptunk
ehhez, köszönet érte.
Balatonalmádi Város Vegyeskara várja olyan személyek jelentkezését,
akik tehetséget éreznek magukban a kórusmuzsika elsajátítására, és szívesen
áldoznak szabadidejükből erre.
Jelentkezni lehet Petheő Balázsné karnagynál, a PKKK-ban, Balatonalmádi,
Városház tér 4. sz. alatt kedden és csütörtökön 17.30 és 19.30 óra
között.
Bukvai Károly
Tisztelt Olvasóim!
Énekkarunk, Balatonalmádi Város Vegyeskara vidám, jókedvű dalosok gyülekezete. A kórusmuzsika szeretete az, ami elsősorban összetart bennünket – már 22 éve. Számos, sikeres hazai és külföldi szereplés van mögöttünk ezen időszak alatt.
|
|
Bővebben...
|
|
Írta: Sz.M.
|
|
2012. február 10. péntek, 19:09 |
|
Kontinensünk általunk lakott részén télen hideg van.
Néha nagyon hideg, és gyakran esik a hó. Ezt még az óvodások
is tudják. A hideg ellen fel kell öltözni, a havat el kell lapátolni.
Szerintem ennyi. Ehelyett mit látok? Riadalmat, figyelmeztetést
minden médiában, mintha rendkívüli lenne, hogy éjszaka
várhatóan havazni fog.
Jókat vigyorgok magamban, mert arra gondolok, hogy akkor
kéne ennyire ámuldozni, ha mindez mondjuk júliusban történne.
Így, február elején nekem ez természetes annak ellenére, hogy
nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé öt réteg ruha magamra
húzkodása, utálom vakarni a kocsiról a jeget és a havat,
hóláncom pedig nincs is. Minek? Úgysem tudom felszerelni… A
gázszámlát fizetni pedig mindenekfelett ki nem állhatom.
Viszont elkapott a nosztalgia. Aki emlékszik az 1986–87-es
télre, tartson velem egy kis időutazásra.
Azon a télen akkora hó esett, hogy azt a mennyiséget ellapátolni
még szegény apám sem állt neki, pedig nem félt a munkától.
Négyéves kisfiammal úgy kellett felmászni a kapu köré fújt
hóhegyre, majd lebotorkálni a másik oldalon. Ennél a pontnál már
be is ázott a cipőnk, mert egyikünké sem volt Gore-tex. Igen!
Kivittem a gyereket, mégsem betegedett meg, és a személyisége
sem sérült; nem alakult ki sem hideg-, sem szél- vagy hófóbiája.
Az utcán már „csak” térdig ért a fehérség, tombolt a szél, de
mindenképpen el kellett jutni az ABC-ig, hiszen nem volt még
forgalomban tartós tej, mélyhűtő láda, meg hasonló vívmányok.
Naponta kellett megvenni a friss tejet és kenyeret. Szombat
délelőtt dupla mennyiséget, mert délután bezártak a boltok, és
vasárnap egész nap nem volt nyitva semmi. Ha rosszul kalkuláltunk
valamit, akkor lehetett kölcsönkérni a szomszédból, esetleg
praktikusan helyettesíteni valamivel a hiányzó élelmiszert.
Szóval megmásztuk a hóhegyet, majd a süvítő széllel szemben
nekiveselkedtünk az útnak.
Az ABC előtt jókora tömeg verődött össze, az almádi taxisok
CB-rádión értekeztek a veszprémiekkel. Így terjedt el a hír, hogy
katonai járművet indítanak Almádiba, megpakolva alap élelmiszerekkel,
mert a Megyehegyről rajtuk kívül le nem jön semmilyen
más szállítóautó.
Vártuk tehát a Magyar Néphadsereget a friss kenyérrel, remélve,
hogy a veszprémi pékek egy része valamiképpen eljutott a
munkahelyére. Várakozás közben kisebb-nagyobb békésen beszélgető
csoportok verődtek össze, akik senkit nem szidtak, amiért
hiányos a boltban a választék. Hihetetlen, de nem voltak idegesek
azért sem, amiért nem volt lehetőségük telefonálni a városon
kívüli munkahelyükre. Mindenki tudta, hogy a főnöke majd kinéz
az ablakon, aztán magától is rájön, hogy hol lehet a beosztottja.
A gyerekek örömmel szaladgáltak az ABC sarkában összetorlódott
havon fel az üzlet tetejére, majd onnan le. Nem verekedtek,
nem veszekedtek, nem lökték le egymást a tetőről, és a
szülőknek eszükbe sem jutott, hogy ettől félni kéne. Kicsik és
nagyok boldog egyetértésben kihasználták a tényleg rendkívüli
időjárás okozta iskolai és óvodai szünetet.
Azon a napon megsokszorozódott a Kuckó forgalma, hiszen
az átfagyott kenyérre várók meghívták egymást egy-egy dupla
eszpresszóra, a délelőtti óra ellenére esetleg Rumpuncsra, Éva
Vermouthra, vagy valami jóféle – zárjegy nélküli! – pálinkára. A
gyerekek kaptak sütit és üdítőt, a számla végösszege pedig még
így sem rúgott egynapi minimálbérre.
Így emlékszem erre a régi téli napra, és nem vagyok megijedve
a várhatóan 40 cm-es hótól, amivel két napja riogatnak.
Van már mélyhűtőládánk mindenféle alapanyaggal, kész- és
félkész termékek vésztartaléknak, tartós tej két hétre való. Éhen
nem halunk, az biztos.
Mégis, mintha boldogabb lett volna az a ráérősen beszélgetős
időszak, amikor természetes volt, hogy télen hideg van és havazás
várható…
Jó lenne, ha olvasóink is megosztanák emlékeiket ezekről a
hetekről. Örülnénk, ha megírnák nekünk, hogyan vészelték át –
mobiltelefon és internet nélkül, mindösszesen 2 (kettő!) tévécsatornával,
a téli gumit csak hírből ismerve – a kegyetlen
időjárást. Esetleg van valakinek erről a télről fényképe? A márciusi
számban szívesen közölnénk ezzel kapcsolatos fotókat, írásokat.
Sz.M.
Kontinensünk általunk lakott részén télen hideg van. Néha nagyon hideg, és gyakran esik a hó. Ezt még az óvodások is tudják. A hideg ellen fel kell öltözni, a havat el kell lapátolni. Szerintem ennyi. Ehelyett mit látok? Riadalmat, figyelmeztetést minden médiában, mintha rendkívüli lenne, hogy éjszaka várhatóan havazni fog.
|
|
Bővebben...
|
|
...Hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon... |
|
|
|
|
Írta: dr. Péterfia Katalin.
|
|
2012. január 17. kedd, 07:26 |
|
Elmúltak az ünnepek. Véget ért az ádventi elcsendesedés, és a
készülődési láz. Megünnepeltük a Megváltó születését. Elmentünk az
éjféli misére, a zúgó harangok hívó szavára az ünnepi istentiszteletekre.
Meghatottan csodáltuk a főtéren felállított csodás betlehemet, felállítottuk
karácsonyfáinkat, átadtuk ajándékainkat. A meghitt családi összejövetelek
sokunk szívét örömmel töltötték el, boldogság volt együtt lenni
a gyermekeinkkel, unokáinkkal. Sok otthonban felcsendültek a szép
karácsonyi énekek, mert jó dolog hangosan dícsérni az Urat.
Elmúl pár nap és új készülődés vette kezdetét. A vigalomé. Mert véget
ért egy esztendő, a maga örömeivel, bánataival. Mindnyájan tudjuk, hogy
nehéz év volt. Sokak számára jó is, hogy elmúlt. Mindnyájan jobbat kívánunk
egymásnak, de a magunk számára is. A kicsiknek jó tanulást, az
ifjaknak munkalehetőséget, szép családot, mindenkinek jobb megélhetést,
időseinknek békés öregséget. Sokszor mondjuk, "fő az egészség!", tehát ezt
is kívánjuk. Ki-ki tudja, miért fohászkodik, hogy jobb legyen. De azért egy
éjszakára vígadjunk! Egy évben egyszer van tűzijátékos, pezsgős Szilveszter!
Kevesen tudjuk ennek az ünnepnek fontos, szinte legfontosabb másik
jelentését. Az Újév, vagyis január elseje Karácsony nyolcada, nyolcadnapja,
más nevén " Kiskarácsony", Korai keresztyén testvéreink számára eddig
tartott a karácsonyi ünnepkör. Mert jeles nap ez, Jézus névadásának napja,
számunkra ünnepe. A zsidó vallás szigorú szabályai szerint a születés nyolcadnapján
kellett bemutatni az újszülött csecsemőt a zsinagógában, körülmetélni
és nevet adni neki. Az elsőszülött fiúgyermeket pedig még Isten
szolgálatára is ajánlani. Vajon, milyen nevet szántak a betlehemi kisdednek
szülei? Hogyan is választották a JÉZUS nevet? Lukács evangéliumából
tudjuk, hogy az angyal, aki Máriának a hírt vitte, hogy őt az Úr kiválasztotta
szolgálólányának, és az Istenfiú szűzi édesanyjának, így szólt. "Íme
fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit JÉZUSNAK nevezz el. Nagy lesz ő,
és a Magasságos Fiának mondják Őt". Máté evangélista tudósítása szerint,
mikor József megtudta, hogy jegyese áldott állapotban van, el akarta őt
bocsátani. De angyal jelent meg éjjel álmában, és ezt mondta: "Mária fiút
fog szülni, akit nevezz el JÉZUSNAK, mert Ő szabadítja meg népét
bűneiből." Majd: "Íme a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek
neveznek, ami azt jelenti: velünk az Isten".
Látjuk, hogy ez a szent név Isten megváltó tervének, szeretetének
ajándéka az ember számára, ezért is olyan kedves mindazoknak, akik
segítségül hívják Őt. Amikor Jézus megkérdezte tanítványait, hogy minek
nevezik Őt, Péter válasza ez a gyönyörű bizonyságtétel volt: "Te vagy a
Krisztus, az élő Isten Fia!"
Ezért mondja az Írás: "Néki adatott a név, mely minden névnél nagyobb,
hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké,
földieké, és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus
Úr, az Atya Isten dicsőségére". Hajtsuk meg tehát térdünket ezen az Újév
napján, és az év elkövetkező napjain az Ő szent neve előtt! Ezzel kívánok
mindenkinek boldog, áldott új évet.
dr. Péterfia Katalin.
Elmúltak az ünnepek. Véget ért az ádventi elcsendesedés, és a készülődési láz. Megünnepeltük a Megváltó születését. Elmentünk az éjféli misére, a zúgó harangok hívó szavára az ünnepi istentiszteletekre. Meghatottan csodáltuk a főtéren felállított csodás betlehemet, felállítottuk karácsonyfáinkat, átadtuk ajándékainkat. A meghitt családi összejövetelek sokunk szívét örömmel töltötték el, boldogság volt együtt lenni a gyermekeinkkel, unokáinkkal. Sok otthonban felcsendültek a szép karácsonyi énekek, mert jó dolog hangosan dícsérni az Urat.
|
|
Bővebben...
|
|
Írta: Láng Miklós
|
|
2012. január 15. vasárnap, 19:05 |
|
Januárban áll a hó,
zárva a sok nyaraló.
Szegény disznó: itt a vég,
a bőrödön szalma ég!
Ha csak egy kicsi hiányzik…
Az első – közismert – mondatból valóban csak egy kicsi
hiányzik, de mi majd rendbe tesszük, azaz az írásjelekkel
bemutatjuk a szöveg kettős értelmét.
De nézzük előbb a mondat megszületésének körülményeit.
Az ókorban vagyunk. Felső sugallat érkezett: Zeusz tiszteletére
szentélyt kell építeni egy tölgyfa alatt. Ez lett a dodonai jóshely.
Itt éltek azok a papok, akik jóslással foglalkoztak, majd az eredményt
Díóné foglalta írásba, és adta át a kérdezőnek. E helynek
olyan híre kelt, hogy még a csatába induló hadvezérek is kikérték
a papok véleményét. Aztán, amikor kézhez vették a jóslatot,
törhették a fejüket annak értelmezésén. Íme, egy (ismert) jóslat:
A királynét meggyilkolni nem kell félnetek jó lesz ha mind beleegyeznek
én nem ellenzem. A mondatból hiányzanak az írásjelek,
ami a szöveget kétértelművé teszi. Az egyik kérdező ezt olvasta
ki a szövegből: A királynét meggyilkolni nem kell félnetek: jó
lesz, ha mind beleegyeznek; én nem ellenzem. A másik azonban
a szövegben éppen ellenkező értelmet talált: A királynét meggyilkolni
nem kell; félnetek jó lesz; ha mind beleegyeznek, én
nem; ellenzem.
Ezzel a példamondattal szokták bemutatni a diákoknak az
írásjelek jelentőségét.
De mindennapi példákban is felfigyelhetünk egy-egy vessző
helyének fontosságára. Pl.: Akarok venni egy másik, bőrkesztyűt.
(Van kesztyűm, de most bőrből akarok venni egyet.) – Akarok
venni egy másik bőrkesztyűt. (Van már egy bőrkesztyűm, de
akarok venni még egyet.) Tehát a vessző meghatározza a mondat
értelmét.
Más írásjeggyel is akadhat gondunk. Pl.: János megkérdezte,
hogy akarok-e vele moziba menni. Ez alárendelő összetett mondat;
ilyenkor a végére olyan írásjelet kell tenni, amilyent a
főmondat kíván. A főmondat: János megkérdezte, hogy … Tehát
a mondat végére pont kívánkozik. De. Akarok-e vele moziba
menni? – kérdezte János. Itt a főmondat egyértelműen kérdő,
tehát jogos a kérdőjel használata.
Előfordulnak kérdő alakú felszólítások; ezek végére nem
kérdőjelet, hanem felkiáltójelet szokás tenni: Nem viszed el
mindjárt! – Miért ver engem a sors! Stb.
Még valamit a pontosvesszőről. Az újságcikkekben ritkán
találkozunk velük, pedig olykor nagyon jót tenne, mert a többszörösen
összetett mondatokban ezekkel tudjuk elhatárolni
egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait.
Erre látunk példát a cikk 2. bekezdésének utolsó mondatában.
De. A magyar helyesírás szabályaiban is találunk bemutató
mondatot: Nyugat felől sötét felhőket hozott a szél, a port felkavarta,
és az emberek arcába vágta; a büszke jegenyék alázatosan
hajlongtak, hogy derekuk ne törjön; s a közeledő viharnak látni
lehetett már egy-egy távoli villámlását.
Végül álljon itt Hoczer József – Lőrincze-díjas nyelvész –
világos példája. Az eredeti szövegben csupa vesszőt olvashatunk:
„Ott úsztam mellette, ha süllyedt, kihúztam, itt vagyok veled, ne
félj!” A megfelelő írásjeleket használva olvassuk el újra a mondatot:
„Ott úsztam mellette; (pontosvessző) ha süllyedt, kihúztam:
(kettőspont) itt vagyok.”
A modern költészetben gyakran elmaradnak az írásjelek, sőt,
gyakran minden mondat kisbetűvel kezdődik. Ezt én olykor
zavarónak tartom. Nem mindig világos az értelme.
(Máskor meg túlzásba viszik a nagy kezdőbetűk használatát;
ugye ez is zavaró?)
Vigyázzunk tehát, mert ha csak egy kicsi (vessző) is hiányzik,
más értelmet nyerhet a szövegünk!
Láng Miklós
Vipo:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Januárban áll a hó,
zárva a sok nyaraló.
Szegény disznó: itt a vég,
a bőrödön szalma ég!
Ha csak egy kicsi hiányzik…
Az első – közismert – mondatból valóban csak egy kicsi hiányzik, de mi majd rendbe tesszük, azaz az írásjelekkel bemutatjuk a szöveg kettős értelmét.
|
|
Bővebben...
|
|
Visszaemlékezéseim 4. Ki a tudósabb? |
|
|
|
|
Írta: Boda Zoltánné nyugalmazott tanító
|
|
2012. január 15. vasárnap, 18:45 |
|
Gyakran megtapasztaltam, és a mai napig is hallom, hogy
fővárosból vagy más városról elszármazott emberek leszólják a
vidéki, falusi embereket: „Nem tudnak ezek semmit,
elmaradottak. Na, majd mi megtanítjuk őket a KULTÚRÁRA!”
Mindig felteszem magamban ilyenkor a kérdést: „Milyen alapon
beszélhetnek így ezek az emberek?”
Tudósok, művészek, nemzetünk nagyjai nem a városi,
emeletes házbeli lakásukban „szerezték tudományukat”. De nem
ám! Csak néhány példa: Hermann Ottó, Fekete István, Kodály
Zoltán, Bartók Béla. Az erdőn-mezőn járó emberektől kapták
ajándékba ismereteiket természetről, népi életmódról, népünk
ősi eredetű művészetéről. Vajon miért van manapság olyan nagy
keletje a kézműves munkáknak? Ősi munkafogások, vagy a gyógyításban
/természetgyógyászat/, mondhatni minden területen
fölelevenedik a múltbéli ismeret. A falusi ember mindent tud a
természetről. A „tanult” városi ember „megsütheti a tudományát”,
de nem lakna jól vele, ha nem alkalmazkodik, nem igyekszik
beleigazodni a vidéki élet regulájába. A vidéki emberek manapság
már szintén iskolázott emberek. Falusi ismerőseim, de
egykori tanítványaim sokasága is, nemcsak érettségizett, de
diplomás is. Hogyan? Megadatott nekik a lehetőség. Éltek vele.
De visszajárnak szülőfalujukba, tisztelik földijeiket, ha kell – akár
két diplomával is – kapálnak, kaszát fognak a kezükbe.
Fontos a jövő, az új ismeretek birtoklása, vegyük csak az
internethasználat lehetőségeit! Pillanatok alatt a világ túlsó felére
„juthatunk”. De múltban gyökerező tudásunk is legalább ennyire
szükséges.
Amikor Külsővatra kerültem, alkalmazásom feltétele volt,
hogy helyben lakjak. A falu egykori jegyzőjének özvegyénél
kaptam szállást. A ház a falu főterén állt. Közelben a szövetkezeti
bolt, a kocsma, egyéb fontos épületek. Szeptember első napjaiban,
egy éjszaka, rettenetes kurjongatásra, „nótázásra”
Emlékezzünk a szeretett mesterre – tanító bácsira – születésének
100., halálának 15. évfordulóján. Ez a méltatás, egy korábbi
Bíró János emlékverseny felidézésével szemlélteti, hogy ezen
versenyek megrendezése, lebonyolítása és befejezése méltó volt a
MESTERHEZ. A fődíjakat Fülöp Lajos és Hunyadi István festőművészek
zsűrizett alkotásait, Keszey János (aki jelenleg a polgármesterünk),
az Ifjúsági, Környezetvédelmi és Sportbizottság
elnöke adta át. Majd a mester fia, ifj. Biró János főmecénás, aki
a Váci Mihály Általános Iskolában folyó utánpótlás nevelésére
nagyobb összeget ajánlott fel, érméket, teniszfigurákat, egyéb
jutalmakat (Szikszay András, Jákói Sport, Közösségi Ház, és
Bozsó József ajándékai) osztott szét a győztesek és helyezettek
közt. Almádiban először minden résztvevő (30 fő) emlékérmet
kapott. Ezzel hazánk 1000 éves fennállására és egy kicsit Janó
bácsira is emlékeztünk. Ezen emlékérmek költségeit – dicséretükre
legyen mondva – a városi képviselőtestület tagjai fedezték!
Arra is nagy súlyt helyeztünk, hogy a sportszerűség uralkodjon
a neveddel fémjelzett eseményeken, hiszen Te is Fair play-díjas
versenyző voltál. Ezért a verseny megkezdése előtti fogadáson arra
kértük a résztvevőket, legyenek méltóak a MESTERHEZ…
A Bíró Emlékversenyek híre szárnyra kelt. Az egyik korosztályos
versenyünkre 96-an neveztek (még Nyíregyházáról is). A
lebonyolításhoz a Váci Iskola két pályáját is igénybe vettük.
Az Országos Tenisz Szövetségnek feltűnt, hogy az almádi
Tenisz Szakosztály csodákra képes, és ránk bízta a női vidékbajnokság
rendezési jogát, sőt egy női első osztályú verseny
megrendezésére is engedélyt kaptunk. (Indult rajta Csurgó Virág
is, az akkori magyar bajnok).
ébredtem. Igaz, hogy városi származék voltam, de nem mentem
az ablak közelébe sem. No, másnap délben az iskolában körbevettek
a nyolcadikos leányok, hogy mit szólok a szerenádhoz?
„Hát szerenádot kaptam? Azt hittem, hogy a falu kandúrjai
verekedtek az éjjel, attól volt az a rettenetes vernyogás!” – válaszoltam.
/Mert annyival azért tisztában voltam fiatal korom és
városi mivoltom ellenére is, hogy a falusi emberek nagyon szigorúan
veszik az erkölcsöt./ Hát azt hiszem, az „első vizsgát ezért
tettem le jól”./
Mondhatom, hogy rengeteget tanultam tőlük, az egyszerű,
bár nem tanulatlan, külsővati emberektől. Tisztességet, a munka
megbecsülését, paraszti furfangosságokat. Láttam, miként késztették
megfutamodásra azokat, akiknek nem való volt a falusi
élet. Gonosz tréfák sorozatának esett áldozatul a fennhéjázó,
városi ember.
Külsővaton, 1973-ban, nyolc osztályban, szaktantermi oktatás
folyt. Házilagosan nyelvi labort épített a fizikaszakos tanár. Főiskolákról
jöttek „csodájára járni”. 1974-ben beindult kísérleti jelleggel
az egész napos oktatási forma – ma a leghatékonyabbnak
tartják – az akkori igazgatónk is. Ezért tanulmányi útra indultunk
Makóra, ahol az elméleti alapokat kidolgozták, és Ó-Földeákra is
kikocsiztunk, a még létező tanyavilág, a semmi kellős közepére. A
gyakorlati megvalósulást tanulmányozhattuk egy tanyaközpontban
létesített bentlakásos intézményben.
S, hogy meg ne feledkezzem, az államosítás előtt Külsővaton
apácarend működött, a falu apraja, nagyja tőlük tanulta
tudományát. Zongoraoktatás is folyt.
„Messziről jött ember azt mond, amit akar.” – gondolják
sokan. Ez igaz. De nekem vannak tanúim, itt Vörösberényben!
Nem írhattam hát le valótlan dolgokat.
Boda Zoltánné
nyugalmazott tanító
Gyakran megtapasztaltam, és a mai napig is hallom, hogy fővárosból vagy más városról elszármazott emberek leszólják a vidéki, falusi embereket: „Nem tudnak ezek semmit, elmaradottak. Na, majd mi megtanítjuk őket a KULTÚRÁRA!” Mindig felteszem magamban ilyenkor a kérdést: „Milyen alapon beszélhetnek így ezek az emberek?”
Tudósok, művészek, nemzetünk nagyjai nem a városi, emeletes házbeli lakásukban „szerezték tudományukat”. De nem ám! Csak néhány példa: Hermann Ottó, Fekete István, Kodály Zoltán, Bartók Béla. Az erdőn-mezőn járó emberektől kapták ajándékba ismereteiket természetről, népi életmódról, népünk ősi eredetű művészetéről. Vajon miért van manapság olyan nagy keletje a kézműves munkáknak? Ősi munkafogások, vagy a gyógyításban /természetgyógyászat/, mondhatni minden területen fölelevenedik a múltbéli ismeret. A falusi ember mindent tud a természetről. A „tanult” városi ember „megsütheti a tudományát”, de nem lakna jól vele, ha nem alkalmazkodik, nem igyekszik beleigazodni a vidéki élet regulájába. A vidéki emberek manapság már szintén iskolázott emberek. Falusi ismerőseim, de egykori tanítványaim sokasága is, nemcsak érettségizett, de diplomás is. Hogyan? Megadatott nekik a lehetőség. Éltek vele. De visszajárnak szülőfalujukba, tisztelik földijeiket, ha kell – akár két diplomával is – kapálnak, kaszát fognak a kezükbe.
|
|
Bővebben...
|
|
Almádi zeneiskolások korcertje |
|
|
|
|
Írta: te
|
|
2012. január 15. vasárnap, 17:44 |
|
A Városi Vegyeskar szívet melengető „Aranyszárnyú Angyal” karácsonyi hangversenyén
2011. december 17-én a Borostyán Népdalkör mellett hagyományosan a
Kósa György Városi Zeneiskola növendékei is közreműködtek.
Négykezes produkciót – mintegy rondótémaként – háromszor is hallhattunk.
Ezek közül Kövécs Adél és Hódossy Réka két művet is megszólaltatott: Johann
Christian Bach – Johann Sebastian tizenegyedik gyermeke, akit "Londoni Bachként is
emlegetnek – F-dúr Rondóját, majd az éppen évfordulós magyar zeneszerzőtől, Liszt
Ferenctől a Bölcsődal című művét. /Adél és Réka a megyei négykezes zongoraversenyen
novemberben Tapolcán arany minősítést kapott ezzekkel a művekkel.
Felkészítő tanáruk Tumpek Melinda és Fűkéné Sebsetyén Mónika./ A harmadik
négykezest Bors Luca és Szerdahelyi Borbála adta elő. Csajkovszkij karácsonyi
témájú művéből, a Diótörő című balettból szólaltatták meg a Babák táncát. Felkészítő
tanáruk Tamás Béláné és Tumpek Melinda.
Karácsonyi énekek is felcsendültek, melyeket a 12 gyerek szolfézsórán tanult meg
/Nádasné Varga Katalin tanárnő vezetésével/.
Szólóhangszeres produkciókat is hallhattunk – mintegy közjátékként. Először Nádas Panna fuvolázott egy szép barokk darabból,
Handel egyik szonátájából két tételt. Hódossy Gergely Tornyos György vidám tréfáját, azaz Scherzoját fújta trombitán.
Mindkettőjüket Tumpek Melinda kísérte zongorán.
Befejező műsorszámként Józsa Dalma hegedűjátékát hallgathattuk meg, aki az "ördög hegedűsének",
Niccolo Pagagninek Cantabile című darabját adta elő Fűkéné S. Mónika zongorakíséretével. /Felkészítő
tanárok: Török Ágnes, Pártai Attila és Horváthné Domonkos Tímea./
A program végén immáron harmadszor átadásra került a magánkezdeményezésre alapított Töltési
Imre Díj, mellyel az év ifjú almádi zenei tehetségét jutalmazzák.
A korábbi években díjban részesültek: 1. Józsa Tamás - szorgalmas munkájáért és szép tanulmányi
verseny-eredményeiért - zongora, szolfézs, improvizáció /ez utóbbival több díjat is nyert Nagykanizsán a
Kreatív Fesztiválon/. 2. Józsa Dalma, aki az országos hegedűversenyen két alkalommal is bekerült a
legjobb 16 tanuló közé, s emellett számos nívódíjjal és arany
minősítéses oklevéllel tért haza mind a hegedű, mind a szolfézs
tanulmányi versenyekről. 3. Az idei díjat Hódossy Réka Anna
nyerte el, aki a Kósa György Városi Zeneiskola növendékeként
az előző tanévben kiérdemelte „Az év tanulója” címet. A legtöbb
zenei versenyen indult és valamennyin sikeresen szerepelt, a
város és a zeneiskola hírnevét is öregbítve ezzel. A hegedű- és
zongoratanulás mellett a kamarazenélésben, szolfézs tárgyban és
az éneklésben is kimagasló szorgalommal vett részt, melyet
következő szép eredményei is mutatnak:
- Országos szolfézsverseny II. helyezés.
- Országos társaséneklési verseny duettben arany minősítés.
- Regionális szolfézsverseny nívódíj.
- Regionális kamarazenei verseny négykezessel arany minősítés.
GRATULÁLUNK A DÍJAZOTTNAK ÉS AZ ÖSSZES ZENEISKOLÁSNAK,
KÖSZÖNJÜK AZ ÜNNEPI KONCERTET MINDEN FELLÉPŐNEK!!!!!!
A Városi Vegyeskar szívet melengető „Aranyszárnyú Angyal” karácsonyi hangversenyén 2011. december 17-én a Borostyán Népdalkör mellett hagyományosan a Kósa György Városi Zeneiskola növendékei is közreműködtek.
|
|
Bővebben...
|
|
Írta: Sziráczky Valéria, Kádár-Paksy Ágnes
|
|
2012. január 15. vasárnap, 17:22 |
|
Magocskák
A Magocskák Közhasznú Alapítvány Almádi Óvodáiért 2007-ben alakult meg, szülői kezdeményezésre. Célja elsősorban az óvodáskorú és óvodáskor előtt álló gyermekek érdekében történő tevékenységek kezdeményezése és támogatása. Ebbe beletartoznak egészségnevelési, környezettudatosságra nevelési, kulturális és zenei programok, a szülők nevelési és életvezetési támogatása, hagyományaink ápolása.
Az Alapítvány idén második alkalommal szervezte meg jótékonysági vásárát a Pannóniában. A vásáron a gyerekek, szülők és óvónők által készített, felajánlott ajándéktárgyakat lehetett megvásárolni. Az adományok az Alapítvány számláját gazdagítják. A befolyt összeget ismeretterjesztő és közösségépítő programokra szeretnénk fordítani.
Idén első alkalommal a Mogyoró úti oviban szerveztünk egy kézműves délutánt, mely nyitott volt minden érdeklődő gyermek és szülő számára, nem csak óvodáinkból. A délután meghitt, jó hangulatban telt. Tervezzük hasonló játszóházak rendszeresítését ünnepeinkhez kapcsolódóan (húsvét, anyák napja…) A „bütykölés” alkalmával elkészült tárgyak, képeslapok igen kelendőek voltak a vásáron is, de ennél talán még értékesebb volt az ott közösen eltöltött idő. Jó látni, hogy milyen sokunkban él a közösség-építésének és a közösséghez tartozásnak az igénye. Fontosnak tartjuk az összetartozás erősítését, és jövőbeni programjainkkal is ezt a célt szeretnénk szolgálni.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a sok-sok segítségért, melyet az óvónők, az óvoda vezetése, a szülők és a Pannónia dolgozói részéről kaptunk a vásár megszervezéséhez, és köszönet azon támogatóknak, akik adományaikkal segítik az Alapítvány további működését.
A szervezők nevében
Sziráczky Valéria
Kádár-Paksy Ágnes
 A Magocskák Közhasznú Alapítvány Almádi Óvodáiért 2007-ben alakult meg, szülői kezdeményezésre. Célja elsősorban az óvodáskorú és óvodáskor előtt álló gyermekek érdekében történő tevékenységek kezdeményezése és támogatása. Ebbe beletartoznak egészségnevelési, környezettudatosságra nevelési, kulturális és zenei programok, a szülők nevelési és életvezetési támogatása, hagyományaink ápolása. Az Alapítvány idén második alkalommal szervezte meg jótékonysági vásárát a Pannóniában. A vásáron a gyerekek, szülők és óvónők által készített, felajánlott ajándéktárgyakat lehetett megvásárolni. Az adományok az Alapítvány számláját gazdagítják. A befolyt összeget ismeretterjesztő és közösségépítő programokra szeretnénk fordítani.
Idén első alkalommal a Mogyoró úti oviban szerveztünk egy kézműves délutánt, mely nyitott volt minden érdeklődő gyermek és szülő számára, nem csak óvodáinkból. A délután meghitt, jó hangulatban telt. Tervezzük hasonló játszóházak rendszeresítését
|
|
Bővebben...
|
|
|
Krónika
