Januárban áll a hó,
zárva a sok nyaraló.
Szegény disznó: itt a vég,
a bőrödön szalma ég!

Ha csak egy kicsi hiányzik…

Az első – közismert – mondatból valóban csak egy kicsi hiányzik, de mi majd rendbe tesszük, azaz az írásjelekkel bemutatjuk a szöveg kettős értelmét.

De nézzük előbb a mondat megszületésének körülményeit. Az ókorban vagyunk. Felső sugallat érkezett: Zeusz tiszteletére szentélyt kell építeni egy tölgyfa alatt. Ez lett a dodonai jóshely. Itt éltek azok a papok, akik jóslással foglalkoztak, majd az eredményt Díóné foglalta írásba, és adta át a kérdezőnek. E helynek olyan híre kelt, hogy még a csatába induló hadvezérek is kikérték a papok véleményét. Aztán, amikor kézhez vették a jóslatot, törhették a fejüket annak értelmezésén. Íme, egy (ismert) jóslat: A királynét meggyilkolni nem kell félnetek jó lesz ha mind beleegyeznek én nem ellenzem. A mondatból hiányzanak az írásjelek, ami a szöveget kétértelművé teszi. Az egyik kérdező ezt olvasta ki a szövegből: A királynét meggyilkolni nem kell félnetek: jó lesz, ha mind beleegyeznek; én nem ellenzem. A másik azonban a szövegben éppen ellenkező értelmet talált: A királynét meggyilkolni nem kell; félnetek jó lesz; ha mind beleegyeznek, én nem; ellenzem.

Ezzel a példamondattal szokták bemutatni a diákoknak az írásjelek jelentőségét.

De mindennapi példákban is felfigyelhetünk egy-egy vessző helyének fontosságára. Pl.: Akarok venni egy másik, bőrkesztyűt. (Van kesztyűm, de most bőrből akarok venni egyet.) – Akarok venni egy másik bőrkesztyűt. (Van már egy bőrkesztyűm, de akarok venni még egyet.) Tehát a vessző meghatározza a mondat értelmét.

Más írásjeggyel is akadhat gondunk. Pl.: János megkérdezte, hogy akarok-e vele moziba menni. Ez alárendelő összetett mondat; ilyenkor a végére olyan írásjelet kell tenni, amilyent a főmondat kíván. A főmondat: János megkérdezte, hogy … Tehát a mondat végére pont kívánkozik. De. Akarok-e vele moziba menni? – kérdezte János. Itt a főmondat egyértelműen kérdő, tehát jogos a kérdőjel használata.

Előfordulnak kérdő alakú felszólítások; ezek végére nem kérdőjelet, hanem felkiáltójelet szokás tenni: Nem viszed el mindjárt! – Miért ver engem a sors! Stb.

Még valamit a pontosvesszőről. Az újságcikkekben ritkán találkozunk velük, pedig olykor nagyon jót tenne, mert a többszörösen összetett mondatokban ezekkel tudjuk elhatárolni egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait. Erre látunk példát a cikk 2. bekezdésének utolsó mondatában. De. A magyar helyesírás szabályaiban is találunk bemutató mondatot: Nyugat felől sötét felhőket hozott a szél, a port felkavarta, és az emberek arcába vágta; a büszke jegenyék alázatosan hajlongtak, hogy derekuk ne törjön; s a közeledő viharnak látni lehetett már egy-egy távoli villámlását.

Végül álljon itt Hoczer József – Lőrincze-díjas nyelvész – világos példája. Az eredeti szövegben csupa vesszőt olvashatunk: „Ott úsztam mellette, ha süllyedt, kihúztam, itt vagyok veled, ne félj!” A megfelelő írásjeleket használva olvassuk el újra a mondatot: „Ott úsztam mellette; (pontosvessző) ha süllyedt, kihúztam: (kettőspont) itt vagyok.”

A modern költészetben gyakran elmaradnak az írásjelek, sőt, gyakran minden mondat kisbetűvel kezdődik. Ezt én olykor zavarónak tartom. Nem mindig világos az értelme.

(Máskor meg túlzásba viszik a nagy kezdőbetűk használatát; ugye ez is zavaró?)

Vigyázzunk tehát, mert ha csak egy kicsi (vessző) is hiányzik, más értelmet nyerhet a szövegünk!