Egy ideje azt vettem észre, hogy kevesebbet és rövidebb ideig kell takarítanom. Ezt megmagyaráztam egyrészt azzal, hogy anynyira ügyes vagyok… J. Másrészt azzal, hogy már nem hullik annyira a hajunk (hála egy agyonreklámozott csodaszernek), a gyerekek pedig megnőttek, nem kennek már mindent össze. Örömmel használtam fel a hétvégéimet, délutánjaimat sok minden másra, ami szórakoztatóbb és pihentetőbb, mint mindenféle flakonokkal és rongyokkal szaladgálni a házban.

Aztán telt-múlt az idő, és elérkezett a szemműtétem napja, amit korábbi meggyőződésem ellenére sikerült túlélnem.

Másnap reggel, amikor a kórházban levették a kötést a jobb szememről, hunyorogva az ablakhoz álltam, és bizony rácsodálkoztam a világra. Igaz, hogy kilátásként be kellett osztanom az APEH és a temetkezési vállalkozók irodáinak látványát, de higgyék el nekem: gyönyörűek! És az autók az utcán! Micsoda színek!

A műtéttől legyengülve, de a sikertől feldobódva bebotorkáltam a fürdőszobába, tükörbe néztem: – a kép közel sem tetszett annyira, mint előtte az APEH épülete, úgyhogy gyorsan kimentem
a folyosóra. Kisgyerekként bámultam rá a plafonról lelógó adventi koszorúra: szenzációs! Tegnap olyan porosnak-semmilyennek tűnt, most pedig mintha ragyogna!

Később megérkezett a férjem, és azonnal eldöntöttem, hogy este majd kinyomom a mitesszerét, ami szerintem tegnap még nem volt rajta.

Hazafelé minden nagyon tetszett: szép fehérek a felezővonalak, élénk színűek a közlekedési táblák, és nini: a telefonom is milyen jól néz ki! Úgy csillog, mintha új lenne.

Na, aztán otthon jött ám a feketeleves! Belépek az ajtón, és az első mondat, ami elhagyja a számat:

– Te Laci, hát itt festeni kéne! Mióta ilyen a villanykapcsolók környéke?

Két perc múlva:

– Hogy néz ki ez a szőnyeg? El kell hozni a szőnyegtisztítót a Piroskától!

Fürdőszoba:

– Úristen! Ez a zuhanykabin nagyon kopott, ki kell cserélni! És mi ez a rengeteg haj? Kukába a csodaszerrel! Szedje tovább az, aki hisz még a mesékben!

Sebtében letöröltem-feltöröltem, amit tudtam, aztán fáradtan a kanapé felé vettem az irányt, megállapítva, hogy keresek egy kárpitost, mert bizony ezt át kell húzatni.

Útközben még megbámultam a narancsot a gyümölcsöstálban: nagyon szép színe van…

Ledőltem egy kicsit, de közben szőttem a terveimet a globális téli nagytakarításra vonatkozóan – amit amúgy már egyszer elvégeztem. Szórakozottan megnyomtam a tévé távirányítóját, és meglepődtem, hogy milyen jó minőségű a kép. Korábbi elképzelésemet módosítottam: tévécsere törölve, zuhanykabin csere előrehozva…

Fárasztó dolog ám egy szemműtét!