Címlap Megyehír

Vendégkönyv


Veszprém megye - Megyehír
Családok zarándokoltak a magyar szent család emlékhelyeihez PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Toldi Éva (Magyar Kurír)   
2011. október 13. csütörtök, 17:23
Családok zarándokoltak a magyar szent család emlékhelyeihez
Családok zarándoklata a jövő családjaiért – ezzel a mottóval rendezték meg szeptember 24-én a Veszprémi Főegyházmegye családos zarándoklatát a Balaton-parton, melynek célja az volt, hogy a Család évében a magyar királyi szent család emlékhelyeit, kegyhelyeit érintve együtt imádkozzanak a résztvevők egymás családjaiért.
Mintegy százan érkeztek a kora délelőtti órákban a gyalogos zarándoklat kiinduló helyszínére, az alsóörsi Boldog Gizella királyné plébániatemplomba, ahol Szabó János atya, a templom plébánosa imádságra hívta az egybegyűlteket, s beszélt a nemrégiben templommá emelt korábbi imaház védőszentjéről, Gizella királynéról, feladatairól férje, Szent István király oldalán, s a család összetartásában betöltött fontos szerepéről. A zarándokok imádkoztak Gizella csontereklyéje előtt, amelyet az egyházközség a templom ünnepélyes felszentelése alkalmából májusban kapott a Veszprémi Érsekségtől.
A zarándoklat második helyszínén, a káptalanfüredi Boldogasszony-kápolna szabadtéri oltáránál ünnepi szentmisét mutatott be Szabó János atya Szakács Péterrel, az egyházmegye nemrég kinevezett új családreferens lelkipásztorával együtt, aki szentbeszédében egy gyermekeknek szóló tanmese alapján az összefogásról, egymás megsegítéséről, az egymásra figyelés fontosságáról szólt. Ezután a szentmise keretében megáldották az új házasokat. Káptalanfüredről a zarándokok Balatonalmádiba, a tóparti Öregparkba indultak, ahol - mint a Genezáreti-tó partján hajdan a tanítványokat Jézus - jó illatú, finom sült hallal várták őket a szervezők. Az ebéd elköltése után pedig szabad, kötetlen program következett a gyermekek örömére, ugyanis a parkban és a strandon érdekes játékok, pingpong, röplabda várta őket, Szakács Péter atyával pedig még egy kis horgászásra is nyílt alkalom.
Ezután a zarándoklat zárásaként a város Szent Imre-templomának Szent Jobb-kápolnájában (ahol a magyar szent család ereklyéit őrzik) tisztelegtek a zarándokok imával és énekes áhítattal, majd a templomban Csernai Balázs atya megáldotta a gyermekeket. Minden gyermek és fiatal kapott egy gyertyát, amelyet meggyújtottak, s végül valamennyien közös imádsággal, énekkel mondtak hálát a zarándoklat lélekben megújító erejéért.
Toldi Éva/Magyar Kurír

csaldok4Családok zarándoklata a jövő családjaiért – ezzel a mottóval rendezték meg szeptember 24-én a Veszprémi Főegyházmegye családos zarándoklatát a Balaton-parton, melynek célja az volt, hogy a Család évében a magyar királyi szent család emlékhelyeit, kegyhelyeit érintve együtt imádkozzanak a résztvevők egymás családjaiért.

Mintegy százan érkeztek a kora délelőtti órákban a gyalogos zarándoklat kiinduló helyszínére, az alsóörsi Boldog Gizella királyné plébániatemplomba, ahol Szabó János atya, a templom plébánosa imádságra hívta az egybegyűlteket, s beszélt a nemrégiben templommá emelt korábbi imaház védőszentjéről, Gizella királynéról, feladatairól férje, Szent István király oldalán, s a család összetartásában betöltött fontos szerepéről. A zarándokok imádkoztak Gizella csontereklyéje előtt, amelyet az egyházközség a templom ünnepélyes felszentelése alkalmából májusban kapott a Veszprémi Érsekségtől.

Bővebben...
 
A diszkrimináció elleni küzdelem PDF Nyomtatás E-mail
2011. március 14. hétfő, 08:16

Minden embernek joga van ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen. Az esélyegyenlőség előmozdítása elsősorban állami kötelezettség, úgyszintén az is, hogy hatékony jogvédelmet biztosítson a hátrányos megkülönböztetést elszenvedők számára. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) a TÁMOP 5-5-5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem - a társadalmi szemléletformálás és a hatósági munka erősítése című, csaknem 915 milliós uniós finanszírozású projektje 2009 áprilisa és 2013 júniusa között kerül megvalósításra. Magyarországon a diszkrimináció több társadalmi csoportot érint és az élet számos területén - például foglalkoztatás, szolgáltatások igénybevétele, lakhatás - jelen van. Ezek közül mind a társadalom, mind az egyén szempontjából a legjelentősebb hatással bíró terület a foglalkoztatásban tapasztalható diszkrimináció. Az érintett társadalmi csoportok közül ki kell emelni a romák, a fogyatékkal élők és a nők szegmenseit, hiszen kutatások bizonyítják, hogy hazánkban ezen, ún. védett tulajdonságokkal élőket éri a legtöbbször hátrányos megkülönböztetés. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság - a konkrét jogsértések orvoslása mellett - feladatának tekinti a széleskörû társadalmi szemléletformálást is. Az EBH ügyfélszolgálatot létesített mind a 19 megyében, az ügyfélfogadás helyszíne mindenhol a helyi Esélyek Háza, így helyi szinten tudnak információt szolgáltatni, segítséget nyújtani a hozzájuk fordulóknak, ezen felül a megyei referens a kistérségekben is tart ügyfélfogadást. A projekt kiemelt célja, hogy a hátrányos megkülönböztetéssel és a társadalmi előítéletekkel leginkább sújtott, védett tulajdonsággal rendelkezõ társadalmi csoportok ismerjék fel a diszkriminációt és szerezzenek kellõ tájékozottságot a jogérvényesítés terén. A

Veszprém megyei referens Dr. Fábián Alexandra ügyvéd, aki hétfőnként 12:00-16:00 óra között várja a panaszosokat a veszprémi Esélyek Házában (Kossuth utca 10. 1. em. 107.). Célszerű előzetesen telefonon időpontot egyeztetni a 88/422-033 telefonszámon.

Tags: Hirdetmény
 


Hirdetés

Letölthető anyagok

Ki olvas minket

Oldalainkat 14 vendég böngészi
XHTML and CSS. | Kepri Portal