Balatonalmádi Város Önkormányzat képviselő-testülete az 1956-os Forradalom és Szabadságharcban Balatonalmádi közösségéért végzett lelkiismeretes, munkájáért, eszmei elvhűségéért, a jövőért érzett felelősségéért, példaértékű életútjáért FARKAS BÉLA úrnak posztumusz „Balatonalmádi Városért Érdemérem” kitüntetést adományoz.

1906-ban Budapesten született, édesanyja Szász Margit. Egyéb származású, párton kívüli, nős, magyar állampolgár és nemzetiségű. Tősgyökeres Balatonalmádi, haláláig itt élt családjával.

Almádiban 1956. október 24-én este már annyira feszült volt a hangulat, hogy a vasútállomás előtt álló szovjet emlékművet a 4-es számú Mélyépítő Vállalat dolgozói ledöntötték.

Október 26-án este felvonulást hirdetve megkoszorúzták a Kossuth-szobrot és énekeltek.

1956. október 27-én távirati utasítást kaptak a veszprémi Járási Tanácstól, hogy a Forradalmi Tanácsot meg kell alakítani. Erre aznap este a Pannónia étterem helyiségében került sor, ahova nagygyűlést hirdettek. Ezen kb. 500 fő vett részt, míg az épület előtt még háromszor annyian várakoztak. Megválasztották a Nemzeti Bizottságot, melynek elnökévé Farkas Bélát kiáltották ki. Ő akkor a Mélyépítő Vállalatnál pénzügyekkel foglalkozó tisztviselőként dolgozott. A választás a legdemokratikusabb úton történt, képviselve volt a község minden rétege, munkás, paraszt, kisiparos, értelmiségi, posta, vasút, rendőrség, községi tanács, még a Magyar Dolgozók Pártja is. Létrehozták a Nemzet Őrséget, melynek parancsnoka Adolf Győző lett. Feladatuk a rend és nyugalom megvédése és az esetleges fosztogatások megakadályozása. Ehhez Veszprémből fegyvereket is hoztak. Külön felhívták a nemzetőrök figyelmét, hogy önbíráskodást ne hajtsanak végre.

A Forradalmi Tanács biztosította a községben a legtökéletesebb rendet, a lakosság ellátását. Még szesztilalmat is elrendeltek, mert akkoriban nemcsak a kedélyek forrtak, hanem a must is.

A helyi szovjet üdülő katonai parancsnokával megbeszélést folytattak. Erre azért volt szükség, mert a katonai erőkkel megerősített szovjet üdülő nyugtalanságot okozott a lakosság körében. Kölcsönösen garantálták egymást a békességről, biztonságról és bántatlanságról.

Elhatározták egy 180 ágyas kórház felállítását a nemzeti forradalom sebesültjeinek ápolására. A dohányipari üdülőt be is rendezték fogadásukra. A Vendéglátó Vállalat biztosította volna a kórház élelmezési teendőit, a Mélyépítő Vállalat kokszot, az Erdészet tűzifát ajánlott fel. A helyi Vöröskereszt pénzgyűjtést indított a budapesti szabadságharcosok támogatására, valamint véradást szervezett.

A november 4-i események után elhatározták a fegyverek összeszedését, melynek leadását a Székesfehérvárról érkező orosz parancsnok november 9-ében jelölte meg, és a szovjet üdülőbe kellett szállítani.

Közben semmiféle rendzavarás nem történt, nem üldöztek kommunistákat, állásából nem bocsátottak el senkit. Mindez a vezetés higgadtságának köszönhető.

1957. január 2-án Farkas Bélát letartóztatták. Ügyében ekkor még volt vállalata segítően lépett fel, és szabadlábra helyezését követelték. 1957. május 16-án helyezték közbiztonsági őrizetbe. Ezután itthon jelentkezett munkára, de vállalata azonnali hatállyal elbocsátotta, és különböző hamis vádaskodásokat indított meg ellene. (Pl. Rágalmazta a november 4-ével megalakult Munkás Paraszt Kormányt, a Népköztársaság Tanácsának elnökét, a Szabad Európa rádió hallgatására buzdított, gimnazista lánya táskájában „röpcédulákat” találtak stb.) Elítélése ügyében még levelet is írtak az MSZMP párttitkárának, a sportkórház igazgatójának, ahol egészségi rehabilitáción vett részt Farkas Béla. Még a lovasi vbtitkár is levelet írt a népbíróságnak 56-os „bűnei” felelősségre vonásáért, mert „rettegésben” tartotta Almádi lakosságát. Tehát fegyelmi ügyből politikai ügyet kreáltak. Végül is a meghurcoltatás egészségét megtörte, felőrölte. 1958. február 27-i keltezéssel a Veszprém Megyei Ügyészség egészségi állapota miatt kénytelen volt a nyomozást megszüntetni.

Egész élete példa volt. Ahogy Veszprémnek egy Brusznyai Árpádja, úgy Balatonalmádinak egy Farkas Bélája van, aki korán, 58 évesen áldozta életét az eszme tisztaságáért, s nem volt hajlandó megalkuvóként fejet hajtani a „pufajkás” rendszer előtt. Egészségével és fiatal életével fizetett, nem élhette meg családjával a boldog, békés éveket. Egy fiú és egy leány gyermeket hagyott árván Almádiért, a jövőért. Barátai mindvégig kitartottak mellette, segítették magára maradt családját.

Visszaemlékezve alakjára, tetteire Márai Sándor szavaival fogalmazhatnánk meg jelentőségét:

(Mennyből az angyal c. Márai vers)