|
Beszélgetés Ézsiás Erzsébettel, Az én Balatonom című könyv szerzőjével |
 |
 |
 |
     
|
Írta: Vecsey Kiss Mária
|
|
2012. február 13. hétfő, 16:49 |
|
„Minden hely megszentelődik, ahol boldog voltál”
Beszélgetés Ézsiás Erzsébettel, Az én Balatonom című könyv szerzőjével
- Egy Müller Péter idézetet ajánlottál az interjú címének, miért?
- Magaménak érzem ezt a gondolatot. Különösen akkor, ha a Balatonról van szó, aminek szeretetét anyámtól örököltem. Máig hálás vagyok neki érte, Az én Balatonom című könyvem az ő emlékére született. Nálunk a családban generációk töltötték a Tó partján a pihenésüket. Úgy érzem, láncszem vagyok ebben a sorban, és ahogy felmenőimtől kaptam a nyár és a víz szeretetét, úgy adom tovább a gyerekemnek is. Budapesten születtem, de a gyerekkorom Keszthelyhez kötődik. Az ötvenes évek végén – a félelemben élő főváros nyomasztó légköre után - ott minket nyaranta egy olyan nagyvilági élet várt, amit addig elképzelni sem tudtam. Úgy éreztem magam, mint aki egy filmbe csöppent. Nem tudtam, hogy ez az a bizonyos polgári jólét, amiben a szüleim nemzedéke nevelkedett, és amelyből Keszthely még őrzött valamit azokban az években. Csak azt tudtam, hogy itt és így akarok élni, számomra ez volt az élet édessége. Később elkerültem innen, az ifjúkorom Balatonfüredhez köt: az első Anna-bál, az első szerelem, az első csalódás. A felnőttkorom pedig Balatonalmádihoz kapcsolódik, amely ma második otthonom. De nemcsak Almádi, hanem a teljes északi part, a Balaton-felvidék, ez a csodálatos riviéra, ahol többet süt a nap az országos átlagnál, és az emberek is kedvesebbek. Ez az a táj, ahol mindig otthon voltak a magyar írók.
- Az említett könyv folytatása az előző, Az én Toszkánám című kötetednek. Az olasz tájegységet honnan ismered ilyen jól?
- Nálunk a családban szinte kötelező volt az olasz nyelv és kultúra ismerete, szeretete. Ezt nagybátyámnak, dr. Herczeg Gyula professzornak, a pécsi olasz tanszék megalapítójának köszönhetem, aki a ma is használatos olasz szótár és számos nyelvkönyv szerzője. A sort lányom folytatja, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz szakán szerzett diplomát, és ma Toszkánában él. Ennek köszönhetem, hogy kitárult számomra a világ térben is, és megszülethetett ez a két utolsó könyvem. Persze utazgatni korábban is szoktam, akkor is főleg Olaszországnak erre a vidékére. Ez a táj ugyanis - a hajdani Etruria - az európai kultúra bölcsője volt, mindig meghatódom, ha ennek az Atlantisként elsüllyedt civilizációnak a nyomát látom. Annyira szeretem benne azt az etruszk örökséget, ami a mai toszkánoknak is sajátja: a jókedvet, a napfényimádatot, a halálon diadalmaskodó életörömet. Vannak tájak az ember életében, ahol boldognak érezheti magát. Számomra ilyen Toszkána, de csak a Balaton után. Ezért kínálkozott, hogy ugyanebben a szellemben megírjam Az én Balatonomat, ami a 2011-es karácsonyi könyvvásárra jelent meg.
- Hogyan kezdődött az írói pályád?
- Pályaválasztásom legmeghatározóbb személyisége középiskolai magyartanárnőm, Puskely Mária azaz Cordia nővér volt, aki több nyelven beszél és remek könyveket ír jelenleg is. Az ő biztatására kezdtem el írni, és tizenkilenc évesen belekerültem az újságírásba, rangos lapok kulturális rovataiban dolgozhattam kezdőként. Később külsősként, majd a zenei osztályon belsősként munkatársa lettem a Magyar Rádiónak. Csodálatos művészeket, írókat, színészeket, énekeseket ismerhettem meg. Róluk írtam azokat az életrajzi monográfiákat – szám szerint tízet -, amelyek az első könyveim lettek. Személyesen ismerhettem Básti Lajost és Mészáros Ágit, későbbi alanyaim: Pitti Katalin, Berek Kati, Fényes Kató, Baranyi Ferenc, Gyurkovics Tibor pedig a barátságukkal is megtiszteltek. A legmeghatározóbb találkozás a monográfiák kapcsán Olofsson Placid atyához köt. Ő az a csodálatos bencés szerzetes, egy ország Placid atyája, aki tíz évet töltött a Gulágon, de nála derűsebb, bölcsebb, szentebb emberrel nem találkoztam. És ő az, aki ebben a megosztott országban mindenkiért imádkozik, aki 95 éves koráig aktívan járta a vidéket és a határon túli területeket, hitet, erőt adva mindenkinek. A túlélés négy szabálya, amelyet közös könyvünkben, A hit pajzsában fogalmazott meg, olyan segítség, amelyre a ma emberének is szüksége van. A sors ajándékának és Isten kegyelmének tartom a vele való találkozást. A monográfiák sorát a tavalyi évben egy tudós agykutató akadémikus, Vizi E. Szilveszter gazdagította, akiről A Mindentudás Professzora címmel jelent meg munkám a Lexica Kiadó gondozásában.
Gyurkovics Tiborról két könyvet is írtam, ő egyben szellemi apám és mentorom volt, aki mindig mellettem állt és biztatott. Mágus címmel egy monográfiát és 75. születésnapjára a Fecskekód című kötetet, amely a költő ötven legszebb versét és azok keletkezéstörténetét taglalja. Ebben visszatértem eredeti szakmámhoz, az irodalomtörténethez. Első kötetem 1986-ban a Kossuth Kiadó gondozásában is esszékötet volt: A mai magyar drámáról. Egyébként ebből a témából doktoráltam az ELTÉ-n.
- Gyurkovics Tibor volt az, aki novellák írására buzdított.
- Ezek elsőként a Lyukasóra folyóiratban jelentek meg a kilencvenes években, ezekből születtek meg Az éjszaka sárkányai, a Babanapló és a Kamasznapló című könyveim. Az elsőhöz kellett az a trauma is, amelyet az édesanyám elvesztése jelentett, az ő halála felszakított bennem valamit. Az írás terápia, ezt mindannyian tudjuk. A két másik kötet pedig a lányomról szól, akinek születése megváltoztatta az életemet. Mind a három igazi női könyv, a kisgyerekkor, kamaszkor apró titkaitól a párkapcsolaton át a nővé, anyává érés, gyerekvállalás, magány, öregség folyamatain átívelő női lét katartikus élményeinek története.
- Sajátos műfajú útikönyveidbe is belecsempésztél családi történeteket.
- Szubjektív útikönyv, talán így jellemezhető az a stílus, aminek Szerb Antal volt a nagymestere. Neki szemére vetették, hogy nem tiszteli az irodalmat és a történelmet, mert olyan barátságosan beszél róluk. Ilyen „barátságos” stílusban írtam meg én is ezt a két könyvemet, ami azért Az én Toszkánám és Az én Balatonom, mert a megszokott és kötelező tartalom helyett az van benne, amit én magam láttam és tapasztaltam utazásaim során. Nem tudományos műveket akartam írni, hanem egy valóságos utazást történelmi, irodalmi, zenei, képzőművészeti ismeretekkel fűszerezve. A Balatonról szóló kötetem egyben időutazás is: vissza a gyerekkorom és ifjúságom helyszíneire.
- Tudom, hogy alig várod a jó időt , már az első valamirevaló napsütés lecsal a fővárosból balatonalmádi nyaralódba.
- Az ember igazi otthona az, ahonnan fájó szívvel jön el, és ahová mindig visszavágyik. Nekem ilyen a Balaton. Ahogy Illyés Gyula fogalmazza: „Akármelyik tájról jön az utazó ehhez a tóhoz, itt hazafelé tart, azt fogja érezni.” Én ezt nagyon érzem, és a lehető legelső alkalommal már tartok is hazafelé.
Vecsey Kiss Mária
 „Minden hely megszentelődik, ahol boldog voltál”
- Egy Müller Péter idézetet ajánlottál az interjú címének, miért?
- Magaménak érzem ezt a gondolatot. Különösen akkor, ha a Balatonról van szó, aminek szeretetét anyámtól örököltem. Máig hálás vagyok neki érte, Az én Balatonom című könyvem az ő emlékére született. Nálunk a családban generációk töltötték a Tó partján a pihenésüket. Úgy érzem, láncszem vagyok ebben a sorban, és ahogy felmenőimtől kaptam a nyár és a víz szeretetét, úgy adom tovább a gyerekemnek is. Budapesten születtem, de a gyerekkorom Keszthelyhez kötődik. Az ötvenes évek végén – a félelemben élő főváros nyomasztó légköre után - ott minket nyaranta egy olyan nagyvilági élet várt, amit addig elképzelni sem tudtam. Úgy éreztem magam, mint aki egy filmbe csöppent. Nem tudtam, hogy ez az a bizonyos polgári jólét, amiben a szüleim nemzedéke nevelkedett, és amelyből Keszthely még őrzött valamit azokban az években. Csak azt tudtam, hogy itt és így akarok élni, számomra ez volt az élet édessége. Később elkerültem innen, az ifjúkorom Balatonfüredhez köt: az első Anna-bál, az első szerelem, az első csalódás. A felnőttkorom pedig Balatonalmádihoz kapcsolódik, amely ma második otthonom. De nemcsak Almádi, hanem a teljes északi part, a Balaton-felvidék, ez a csodálatos riviéra, ahol többet süt a nap az országos átlagnál, és az emberek is kedvesebbek. Ez az a táj, ahol mindig otthon voltak a magyar írók.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Dobos Lajos festőművész 1921-2012 |
|
|
|
|
2012. február 13. hétfő, 16:45 |
|
Városunk köztiszteletben álló művészétől búcsúzunk. Lajos
bácsi Almádi művészeti életének évtizedek óta meghatározó és
megbecsült tagja volt, igazi régi vágású mester, akinek a kis
ujjában volt a szakma minden fogása, de képes volt olyan
egyszerűnek látszó képekkel elvarázsolni bennünket, amelyek
mindenki számára örömöt okoztak. Szakmai és emberi
tisztessége példaképpé avatta, nagyon fog hiányozni Almádiból.
A Rendelőintézetnek felajánlott 10 akvarelljének átadásakor
tisztelgünk emléke előtt.
 Városunk köztiszteletben álló művészétől búcsúzunk. Lajos bácsi Almádi művészeti életének évtizedek óta meghatározó és megbecsült tagja volt, igazi régi vágású mester, akinek a kis ujjában volt a szakma minden fogása, de képes volt olyan egyszerűnek látszó képekkel elvarázsolni bennünket, amelyek mindenki számára örömöt okoztak. Szakmai és emberi tisztessége példaképpé avatta, nagyon fog hiányozni Almádiból.
A Rendelőintézetnek felajánlott 10 akvarelljének átadásakor tisztelgünk emléke előtt. |
|
Írta: Sz.M.
|
|
2012. január 16. hétfő, 20:22 |
|
A Hungaricum – mint fogalom –, igazából még nincs definiálva. Úgy lehetne
meghatározni, hogy Hungarikum az a termék, amely „nagy hagyományokkal
bír, kiemelkedő minőségű, nemzetközileg ismert és elismert,
valamint alkalmas arra, hogy arról egy külföldi Magyarországot azonosítsa”.
Ilyen termék többek között a pálinka.
De mi is igazából a pálinka? Kérdésünkkel ki mást kereshettünk volna fel,
mint Csalló Jenőt, aki negyven féle pálinkájával együtt Balatonalmádi jó
hírét is teríti országszerte.
– Pálinkának azt az italt nevezzük, ami Magyarországon termett
gyümölcsből készült, cukor hozzáadása nélkül történt az erjesztése,
hazánkban főzik le, és itt palackozzák.
Egyes termékek ára összemérhető a whiskyével. Ennek mi az oka?
– A whisky gabonaszesz. Ne felejtsük el, hogy egy mázsa gabonából 60 liter
50%-os szesz állítódik elő, árát csak a hosszú tárolási idő növeli. A
pálinkánál viszont tudni kell, hogy van olyan gyümölcs – például a
galagonya -, amelynek mázsájából másfél liter, a málnából pedig jó esetben
négy liter keletkezik. És vessük össze egy mázsa gabona és egy mázsa
gyümölcs árát. Remélem, hogy a pálinka ára utoléri, sőt túl is szárnyalja
majd a whiskyét.
Hogy jutott eszébe vegyészmérnökként pálinkafőzdét nyitni?
– 1990 októberében – tehát a rendszerváltás idejében – édesapám kórházba
került és megkért, hogy vigyem el az összeszedett körtét Balatonfüredre
kifőzetni. A főzdében nem nagyon értek rá velem foglalkozni, úgy egy órányit
ácsorogtam, nézelődtem, majd kaptam egy januári időpontot. Ekkor felmerült
bennem, hogy ha ennyit kell várni, akkor itt van egy kis piaci lehetőség.
Estéket töltöttem a könyvtárban, utánanéztem, hogy milyen engedélyek
kellenek a pálinkafőzéshez. Eredetileg Csopakon szerettem volna megalapítani
a vállalkozást, de az akkori Önkormányzat nem adott rá engedélyt. A bérleményt
nem találtam szerencsésnek, volt ez a területet, ami eltekintve egy régi
pincétől, teljesen üres volt, infrastruktúra nélkül. Hitelt sem akartam felvenni,
valamint különböző egyéb okok is közrejátszottak abban, hogy végül kilenc
évvel később ezen a helyen – zöldmezős beruházásként –, megnyitottam ezt az
üzemet.
Mire kell legjobban figyelni, hogy igazán jó minőségű ital legyen a végeredmény?
– A gyümölcs begyűjtésétől kezdve minden fázis fontos. Kizárólag jó – úgynevezett piac minőségű –, hibátlan árut vásárolok. Az
erjesztésnek is megvannak a maga fortélyai, de a finomítás a legfontosabb: itt van olyan időszak, amikor elég egy perc, hogy a minőség
rovására menjen. Ezt a fázist a palackozott italoknál nem adom ki a kezemből, ha kell – akár éjszaka –, de én végzem el. Nem azért,
mintha a kollegáim nem értenének hozzá, de meggyőződésem, hogy a bizalmat egyszer
lehet elveszíteni, visszaszerezni nagyon nehéz.
Márpedig Önnek sok helyen bizalmat szavaztak, hiszen országszerte sok étterem
kizárólag Csalló-pálinkát tart a polcain, a legtöbb pálinka szaküzletben is találkozhatunk
a termékekkel. Kereskedelmi láncokban értékesítést nem tervez?
– Kapacitásbővítésben nem gondolkozom: ez egy kis vállalkozás, nem akarok túlnövekedni.
Minőségi terméket forgalmazok, ennek érdekében teszek meg mindent. Az
üzleti elképzeléseimben is ez szerepel, és amíg így tudom csinálni, addig akarok csak
növekedni. Az üzemet viszont folyamatosan bővítem, most új gyümölcsfeldolgozóban
gondolkozom. Sikerült megvásárolni a szomszéd telket, ahol bővítettem, birset
telepítettem. Bérfőzést is végzünk, palackozunk, kiszállítunk.
Van valaki a családban, aki majd továbbviszi, amit Ön felépített?
– Három fiam közül az egyiknek minden papírja megvan ehhez a tevékenységhez.
Reményeim szerint ő fogja folytatni, bár egyelőre még Angliában dolgozik.
Csalló urat elnézve még nincs szükség az utánpótlásra, hiszen annyi energia van
benne, hogy nyugodtan maradhat még a fiú Angliában. Este hét órakor fejeztük be
az interjút, de még a könyvelőhöz készül, utána pedig visszajön a főzdébe, mert a
munka nem áll meg.
www..paszttii..hu//ffotto Köszönöm a beszélgetést! Sz.M.
 A Hungaricum – mint fogalom –, igazából még nincs definiálva. Úgy lehetne meghatározni, hogy Hungarikum az a termék, amely „nagy hagyományokkal bír, kiemelkedő minőségű, nemzetközileg ismert és elismert, valamint alkalmas arra, hogy arról egy külföldi Magyarországot azonosítsa”.
Ilyen termék többek között a pálinka.
De mi is igazából a pálinka? Kérdésünkkel ki mást kereshettünk volna fel, mint Csalló Jenőt, aki negyven féle pálinkájával együtt Balatonalmádi jó hírét is teríti országszerte.
– Pálinkának azt az italt nevezzük, ami Magyarországon termett gyümölcsből készült, cukor hozzáadása nélkül történt az erjesztése, hazánkban főzik le, és itt palackozzák.
Egyes termékek ára összemérhető a whiskyével. Ennek mi az oka?
|
|
Bővebben...
|
|
2011. december 15. csütörtök, 00:00 |
|
Schildmayer Ferencről már
mindent tudunk, ami a nyilvánosságra
tartozik. Közhely ugyan, de
épp emiatt valószínűleg igaz,
hogy minden sikeres férfi mögött
áll egy nő. Jelen esetben a hölgy e
havi portrénk szereplője, Schildmayer
Ferencné, azaz Magdi néni.
– Mikor és hogyan tetszett
Almá-diba kerülni?
– 1948 nyarán a nagynénim
meghívott balatonalmádi nyaralójába. Nemcsak a Balatonnal ismerkedhettem
meg, hanem több, velem egykorú lánnyal és fiúval
is. Az így létrejött batári társasággal mai napig (aki él még)
tartjuk a kapcsolatot. 1953. október 11-én költöztünk Almádiba,
és én már 15-én Veszprémben, az Állatforgalmi Vállalatnál – természetesen
a barátok közbenjárásával – munkába is álltam, anyagkönyvelő
beosztásban.
Naponta jártunk be a kis vonattal Veszprémbe. Ez nagyon
kedves korszak volt életemben, mert baráti körünkhöz Füredről,
Csopakról, Alsóörsről bejárók is csatlakoztak hozzánk. Veszprémig
együtt utazva játszottunk, vitatkoztunk, beszélgettünk,
majd munka után hazafelé is hasonlóképpen töltöttük az időt. A
vonaton az utasok már ismertek minket, sokszor csatlakoztak
hozzánk, és remekül mulattunk az utazási idő alatt. Így ismerkedtem
meg Feri bácsival is 1959-ben. Ő akkor költözött haza
Budapestről, ahol dolgozott és tanult.
1961-ben házasodtunk össze, idén ünnepeltük meg 50. házassági
évfordulónkat. 1964-ben megszületett a fiúnk, sajnos
egészségi okokból nem lehetett több gyermekünk. A sors most
kárpótol bennünket, mert 2 és ½ (áprilistól 3) fiú unokánk van,
illetve lesz. Kisfiammal 1967-ig „Gyesen” voltam, ami zömében
fizetés nélküli szabadságot jelentett. Közben megtudtam, hogy a
Községi Könyvtárba munkatársat keresnek. Nem akartam továbbra
is Veszprémbe járni, ezért jelentkeztem a Községi Tanácsnál
az állás ügyében. Szabó László elnök úr azonban azt kérdezte,
hogy akarok-e üdülőhelyi előadó lenni.
Nem tudtam, milyen munkakör ez, de elfogadtam. 1967-ben
kezdtem el dolgozni ebben a munkakörben és 22 év után, 1989-
ben mentem nyugdíjba. Dolgozhattam volna tovább, de idős
szüleimnek szüksége volt a segítségemre.
1991-ben megalakult az Almádiért Alapítvány, alapító tag lettem,
és 16 évig teljes odaadással végeztem a vállalt feladatot.
Veszeli Lajos ötlete alapján létrehoztuk az Almádi Újságot, megalapítottuk
a Hattyú Bál hagyományát, különböző kiadványokat
adtunk ki, illetve támogattunk az adományokból és rendezvényekből
befolyt összegekből, valamint természetesen Önkormányzati
támogatásból. Szerveztünk gitár kurzust, támogattunk
tehetséges gyerekeket, kulturális és művelődési rendezvényt.
– Közeleg a Karácsony. Magdi néninek milyen élményei vannak
erről az ünnepről?
– Majdnem minden Karácsony szép és felemelő volt. A nagy
családi ünnepségeken még a nagybácsik és nagynénik is jelen
voltak. A háború alatt már kevesebben voltunk, de akkor is,
szerényebb körülmények között, de szép volt. Inkább a két
szomorúra emlékszem. Az öcsém megkapta a skarlát betegséget
– állítólag én vittem haza az iskolából – és a lakás egy részét
lezárták. Anyám öcsémmel, és édesapámmal voltam a lakás másik
felén, de én sehová sem mehettem.
Karácsonykor csak a szűk család ünnepelt úgy, hogy összenyitottuk
az ajtót és egyik felén Anyámék, másik felén mi voltunk,
de csak megfelelő távolságban. Másnap azért én elmentem
Nagyapáékhoz, de nem engedtek be. Kiraktak egy széket a hóba
és kihozták az ajándékot és a süteményeket. Nagyon rosszul
esett, leprásnak éreztem magam.
A másik szomorú karácsony 1941-ben volt. Novemberben
halt meg a Nagyapán (62 évesen), az édesapám pedig az orosz
fronton volt. A nagy családból csupán a Nagymamám, Anyám,
nagynénim és a gyerekek „ünnepeltünk.
Ez igazán nagyon szomorú volt. Édesanyám bánatában írt
egy verset, amit most közreadok.
Mindenkinek kívánok nagyon szép, áldott Karácsonyt, jó
egészséget, boldogságot az új évben.
Karácsony 1941.
Karácsony este csillan a gyertyafény,
Nekünk ma mégis sötét és sivár
Hiába csillog a sok csillagszóró,
nem melegít, mert már nincs Nagyapám.
Ahogy behunyta áldott két szemét
Véle a jóság sírba tért.
Csak állunk némán Őt keresve.
Érzem, hogy lelke most itt lebeg.
Megfáradtan köztünk megpihen
Megsimogatja kedves Nagymamánkat.
És ő örökké köztünk marad.
Ha jók leszünk – megtartjuk szavát.
Csak az hal meg, kit elfelednek.
Mi nem felejtjük, azért él ő tovább
csillagok hátán, angyalok szárnyán.
Istenem, adj békét a mi szívünkben,
Szűnjön meg lázas dobogása.
Kint úgyis dúl a harc, legyen itt béke.
Még arra kérünk Istenem, Atyám,
Valahol ott az orosz hómezőn
Imádkozik most értünk az Apám.
Röpüljön lelkünk Hozzá e percben.
Tégy újra egy nagy csodát.
Érezze, hogy nincs egyedül, árván.
Vele vagyunk és vigyázz Rá fentről
mindkét Nagyapám.
 Schildmayer Ferencről már mindent tudunk, ami a nyilvánosságra tartozik. Közhely ugyan, de épp emiatt valószínűleg igaz, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Jelen esetben a hölgy e havi portrénk szereplője, Schildmayer Ferencné, azaz Magdi néni.
– Mikor és hogyan tetszett Almádiba kerülni?
– 1948 nyarán a nagynénim meghívott balatonalmádi nyaralójába. Nemcsak a Balatonnal ismerkedhettem meg, hanem több, velem egykorú lánnyal és fiúval is. Az így létrejött batári társasággal mai napig (aki él még) tartjuk a kapcsolatot. 1953. október 11-én költöztünk Almádiba, és én már 15-én Veszprémben, az Állatforgalmi Vállalatnál – természetesen a barátok közbenjárásával – munkába is álltam, anyagkönyvelő beosztásban.
|
|
Bővebben...
|
|
Jung Zseni Almádiban is elülteti a „Bolond nőt” |
|
|
|
|
Írta: Sz.M.
|
|
2011. október 13. csütörtök, 20:14 |
|
Jung Zseni Almádiban is elülteti a „Bolond nőt”
- Imádni fogod!
Ennyi felkészítéssel indított dolgomra Szerkesztő úr e havi portrénkkal kapcsolatban. Mármint a riportalanyomat fogom imádni Fábián Laci szerint, és hát illik vitatkozni az embernek a szerkesztőjével? Persze, hogy illik, de ezúttal szükségtelen lenne.
Jung Zseni már vár rám és fotós kollegámra, teát főz és süteményt kínál.
- Milyen teát kértek? Feketét, gyümölcsöt, vagy valami ilyesmit?
- Valami ilyesmit…
- Szóval ilyesmit! Jó, hozom.
Teázás közben megtudtuk, hogy a fotóművészt születésekor Ukrajnában Zsenjának anyakönyvezték, de hét éves kora óta – amikor magyar édesanyjával és testvéreivel Magyarországra költöztek - nem hívja így a „régieken kívül” senki. Pedig ő nagyon szeretné, ha végre megint így szólítanák.
Zsenja kalandos élete véletlenül és váratlanul vezetett Almádiba. Budapesti otthonában elviselhetetlennek érezte a nyári hőséget, ezért onnan megszökött. Új világot teremtett magának Honton, saját képére építette, nagyon megszerette, majd jött a tavalyi árvíz, és galádul alámosta az álomházat, elöntötte az álomkertet, ahol nevük volt még a fáknak is. Ezután már hiába vonult vissza az Ipoly saját medrébe, a művésznő nem akarta még egyszer átélni a rémálmot.
A Balatont sokáig nem kedvelte, mert a túl nagy nyüzsgés, a lángos olajos szaga élt emlékeiben, de még ezeket a benyomásokat is inkább a déli parton szerezte sok évvel ezelőtt. A tó északi részét igazából nem ismerte; sokáig kerülte a zsúfoltság miatt.
Mert ő szeret egyedül lenni, szereti a csendet, tévéje nincs, nem használ számítógépet és digitális fényképezőgépet, valamint gyerekkori rossz élményei miatt újságot sem nagyon olvas.
- Nem tudom, hogy kell! Tanítsatok meg rá! Egyszerűen lecsukódik a szemem a negyedik sornál!
Most aztán rakja szépen össze a kedves olvasó a fentieket azokkal a tényekkel, hogy a szépirodalomnál véletlenül sem alszik el, és láthatóan jó társasági ember, kiváló humorérzékkel.
Balatonalmádit végleges otthonának tervezi a fent leírtak ellenére, pedig a mi településünk nem is hasonlít az elhagyott, szeretett Hontra. Ehhez vegyük még hozzá, hogy első itteni élménye egy kutyaharapás volt, amikor az új lakás keresésének időszakában véletlenül városunkban akadt dolga.
Hamar megszerette az itteni klímát, a langymeleg nyári estéket. Barátai segítségével, a digitális technikát egyáltalán nem kedvelő művésznőnk az interneten talált rá az átépítésre váró Balatonalmádi házra, aminek felújítása május óta lefoglalja.
Ellentmondás van tehát bőven benne, de ezek valahogy mégis harmóniává olvadnak össze, mint ahogy fotóit is a megfontolt, minden részletében végtelen pontossággal megtervezett, ám természetes lágyság jellemzi. Fekete fehérben persze, és lehetőleg fekvő formátumban. Állóban csak megrendelésre készíti műveit.
A leginkább aktfotóiról híres művésznő fotózást tanít, alkotótáborokat vezet, de szívesen végez fizikai munkát, füvet nyír és rendbe rakja a felvágatott tűzifát.
Közben az életmű kiállítására készül, amit november 17-től Budapesten a Mai Manó Fotóházban tekinthetnek meg az érdeklődők.
Önarcképe a Honton elültetett, „Bolond nő” névre keresztelt nyírfácska leveleivel montázsolt portré. Nyeszlett kis csemetéből nőtt nála terebélyessé a szomorú göndör nyír, és növekedés közben kócos fejével, izgalmasan kesze-kusza ágaival belopta magát gazdája szívébe. Szilárdnak tűnik az elhatározása, miszerint egy ilyen fát mindenképpen ültetni fog az új kertjébe is.
Isten hozott Almádiban, Zsenja!
Sz.M.
 - Imádni fogod!
Ennyi felkészítéssel indított dolgomra Szerkesztő úr e havi portrénkkal kapcsolatban. Mármint a riportalanyomat fogom imádni Fábián Laci szerint, és hát illik vitatkozni az embernek a szerkesztőjével? Persze, hogy illik, de ezúttal szükségtelen lenne.
Jung Zseni már vár rám és fotós kollegámra, teát főz és süteményt kínál.
- Milyen teát kértek? Feketét, gyümölcsöt, vagy valami ilyesmit?
- Valami ilyesmit…
- Szóval ilyesmit! Jó, hozom.
|
|
Bővebben...
|
|
Schildmayer Ferenc köszöntése 80. születésnapján |
|
|
|
|
2011. szeptember 18. vasárnap, 00:00 |
|
Schildmayer Ferenc köszöntése 80. születésnapján
Kedves Frici!
Pár nappal ezelőtt kaptam a megtisztelő felkérést, hogy köszöntselek e nevezetes nap alkalmából az Új Almádi Újság hasábjain. Mely újságnak Te 1989 júliusa óta folyamatosan településtörténeti cikkeiddel – minden hónapban – meghatározó része vagy. Előszedtem egy csomó példányát, aztán a kereken 30 megjelent kisebb-nagyobb és még nagyobb lélegzetű írásművedet a Balatonalmádi és Vörösberény történetétől kezdve, a Bakony-Balaton Kalendáriumokon, az Almádi Füzeteken, a képeslapos könyveiden át, az Almádi Anno-ig bezárólag. Sőt, életed párja, Magdika jóvoltából, titokban betekinthettem a legújabba, az "Életem darabkái"-ba (puzzle) is.
Így, egyben az egész, lenyűgöző volt. Elgondolkodtam, vajon hány életmű fért bele az eddigi 80 évedbe?
Schildmayer Ferenc, a kőműves, a vöröskőbányász, az építőmérnök, az építésztervező, a műemlékes szakmérnök, a helytörténész, a "minden ami Almádi" gyűjtő, az ízig-vérig közéleti ember, aki 20 évig önkormányzati képviselő, közben 12 évig alpolgármester volt, és Schildmayer Ferenc, a férj, az apa, a nagyapa. Nagykanállal mérte Neked a Jó Isten a tehetséget, szorgalmat, kitartást és bölcsességet, s Te kitűnően sáfárkodtál mindezekkel!
Apropó Ferenc! Jóllehet vagy fél évszázada Fricinek ismerlek (megtudtam, hogy Fricinek a húgod nevezett el, megkülönböztetendő a Schildmayer Ferenceket), ám hogy valójában Ferenc a keresztneved, azt csak 21 éve, 1990 felejthetetlen hónapjaiban tudtam meg, amikor a Független Választási Tömörülés három viharos gyűlésén kiválasztódott a rendszerváltó csapatunk, s megkezdtük a kopogtató cédulák gyűjtését. Mivel közülünk Te vagy rá a legalkalmasabb, innen kéne folytatnod Balatonalmádi és Vörösberény legújabb kori történetének megírását.
Melyhez jó egészséget, derűs öregkort, családi boldogságot kíván, baráti szeretettel,
Balatonalmádi - Öreghegy, 2011. augusztus 24.
Dr. Kerényi László – nyugalmazott polgármester
 Kedves Frici!
Pár nappal ezelőtt kaptam a megtisztelő felkérést, hogy köszöntselek e nevezetes nap alkalmából az Új Almádi Újság hasábjain. Mely újságnak Te 1989 júliusa óta folyamatosan településtörténeti cikkeiddel – minden hónapban – meghatározó része vagy. Előszedtem egy csomó példányát, aztán a kereken 30 megjelent kisebb-nagyobb és még nagyobb lélegzetű írásművedet a Balatonalmádi és Vörösberény történetétől kezdve, a Bakony-Balaton Kalendáriumokon, az Almádi Füzeteken, a képeslapos könyveiden át, az Almádi Anno-ig bezárólag. Sőt, életed párja, Magdika jóvoltából, titokban betekinthettem a legújabba, az "Életem darabkái"-ba (puzzle) is.
|
|
Bővebben...
|
|
2011. szeptember 17. szombat, 00:00 |
|
„Rafi” elmentél…
Szinte mindenki Rafiként ismerte (a családtagok Papici-nek szólították) Markó Rafaelt, a csendes, szerény, családért és közösségért egyaránt sokat tevő, háttérben meghúzódó, 78 éves hangyaszorgalmú embert.
Igazi CIVIL volt a szó legnemesebb értelmében. A téltemetőtől a mindenki karácsonyáig mindenhol ott volt. Nem volt hangadó, de csendesen, ha a beszélgetésben nagy butaság hangzott el, szúrósan nézett és csendesen azt mondta: "hát nem tudom…" és ebben minden benne volt, aki akarta, értette. Mondjanak nekem még egy vendéglőst aki már évtizedekkel ezelőtt összegyűjtötte és másoktól is átvette a fáradt étolajat és zsiradékot, aki a belvárosunk szívében olyan biokertet ápolt, mint Ő, akinek olyan volt a szőlője, mint az ÖVÉ. Mindig remek volt a saját bora. Két kiló zöldségmaradékot is kötelező volt az unokáinak elhozni a lovaknak, sőt a megpucolt almacsutkákat is, hisz kárba nem veszhet a kicsi sem. Hej, ha mindannyian ezzel a szemlélettel élnénk az életünket, fényévekkel előrébb tartanánk.
Felesége, szeretett OTTILIÁNK mondta tegnap: most látjuk csak mi mindent tett Ő csendben körülöttünk, nagyon hiányzik!
Feleséged, két lányod és hat unokád mellett, városunk apraja-nagyja jó egy részének is nagyon hiányzol! Búcsúztatásodon tele volt a templom, ez jelzi, sokan szerettünk.
Rafikám, Te mindig úgy búcsúztál el tőlem: "KÖSZÖNÖM A BARÁTSÁGOT". Csak azt tudom a Kertbarát-kör, a NABE, a Lovas-egyesület és a város összes civil-érzelmű tagja nevében üzenni NEKED, mi köszönjük, hogy a barátod lehettünk!
Nyugodj békében!
… de mindig emlékezünk RÁD!
A civilek nevében: Szentesi István
 Szinte mindenki Rafiként ismerte (a családtagok Papici-nek szólították) Markó Rafaelt, a csendes, szerény, családért és közösségért egyaránt sokat tevő, háttérben meghúzódó, 78 éves hangyaszorgalmú embert.
Igazi CIVIL volt a szó legnemesebb értelmében. A téltemetőtől a mindenki karácsonyáig mindenhol ott volt. Nem volt hangadó, de csendesen, ha a beszélgetésben nagy butaság hangzott el, szúrósan nézett és csendesen azt mondta: "hát nem tudom…" és ebben minden benne volt, aki akarta, értette. Mondjanak nekem még egy vendéglőst aki már évtizedekkel ezelőtt összegyűjtötte és másoktól is átvette a fáradt étolajat és zsiradékot, aki a belvárosunk szívében olyan biokertet ápolt, mint Ő, akinek olyan volt a szőlője, mint az ÖVÉ. Mindig remek volt a saját bora. Két kiló zöldségmaradékot is kötelező volt az unokáinak elhozni a lovaknak, sőt a megpucolt almacsutkákat is, hisz kárba nem veszhet a kicsi sem. Hej, ha mindannyian ezzel a szemlélettel élnénk az életünket, fényévekkel előrébb tartanánk.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Portré
