„Minden hely megszentelődik, ahol boldog voltál”

- Egy Müller Péter idézetet ajánlottál az interjú címének, miért?

- Magaménak érzem ezt a gondolatot. Különösen akkor, ha a Balatonról van szó, aminek szeretetét anyámtól örököltem. Máig hálás vagyok neki érte, Az én Balatonom című könyvem az ő emlékére született. Nálunk a családban generációk töltötték a Tó partján a pihenésüket. Úgy érzem, láncszem vagyok ebben a sorban, és ahogy felmenőimtől kaptam a nyár és a víz szeretetét, úgy adom tovább a gyerekemnek is. Budapesten születtem, de a gyerekkorom Keszthelyhez kötődik. Az ötvenes évek végén – a félelemben élő főváros nyomasztó légköre után - ott minket nyaranta egy olyan nagyvilági élet várt, amit addig elképzelni sem tudtam. Úgy éreztem magam, mint aki egy filmbe csöppent. Nem tudtam, hogy ez az a bizonyos polgári jólét, amiben a szüleim nemzedéke nevelkedett, és amelyből Keszthely még őrzött valamit azokban az években. Csak azt tudtam, hogy itt és így akarok élni, számomra ez volt az élet édessége. Később elkerültem innen, az ifjúkorom Balatonfüredhez köt: az első Anna-bál, az első szerelem, az első csalódás. A felnőttkorom pedig Balatonalmádihoz kapcsolódik, amely ma második otthonom. De nemcsak Almádi, hanem a teljes északi part, a Balaton-felvidék, ez a csodálatos riviéra, ahol többet süt a nap az országos átlagnál, és az emberek is kedvesebbek. Ez az a táj, ahol mindig otthon voltak a magyar írók.

- Az említett könyv  folytatása az előző, Az én Toszkánám című kötetednek. Az olasz tájegységet honnan ismered ilyen jól?

- Nálunk a családban szinte kötelező volt az olasz nyelv és kultúra ismerete, szeretete. Ezt nagybátyámnak, dr. Herczeg Gyula professzornak, a pécsi olasz tanszék megalapítójának köszönhetem, aki a ma is használatos olasz szótár és számos nyelvkönyv szerzője. A sort lányom folytatja, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz szakán szerzett diplomát, és ma Toszkánában él. Ennek köszönhetem, hogy kitárult számomra a világ térben is, és megszülethetett ez a két utolsó könyvem. Persze utazgatni korábban is szoktam, akkor is főleg Olaszországnak erre a vidékére. Ez a táj ugyanis - a hajdani Etruria - az európai kultúra bölcsője volt, mindig meghatódom, ha ennek az Atlantisként elsüllyedt civilizációnak a nyomát látom. Annyira szeretem benne azt az etruszk örökséget, ami a mai toszkánoknak is sajátja: a jókedvet, a napfényimádatot, a halálon diadalmaskodó életörömet. Vannak tájak az ember életében, ahol boldognak érezheti magát. Számomra ilyen Toszkána, de csak a Balaton után. Ezért kínálkozott, hogy ugyanebben a szellemben megírjam Az én Balatonomat, ami a 2011-es karácsonyi könyvvásárra jelent meg.

- Hogyan kezdődött az írói pályád?

- Pályaválasztásom legmeghatározóbb személyisége középiskolai magyartanárnőm, Puskely Mária azaz Cordia nővér volt, aki több nyelven beszél és remek könyveket ír jelenleg is. Az ő biztatására kezdtem el írni, és tizenkilenc évesen belekerültem az újságírásba, rangos lapok kulturális rovataiban dolgozhattam kezdőként. Később külsősként, majd a zenei osztályon belsősként munkatársa lettem a Magyar Rádiónak. Csodálatos művészeket, írókat, színészeket, énekeseket ismerhettem meg. Róluk írtam azokat az életrajzi monográfiákat – szám szerint tízet -, amelyek az első könyveim lettek. Személyesen ismerhettem Básti Lajost és Mészáros Ágit, későbbi alanyaim: Pitti Katalin, Berek Kati, Fényes Kató, Baranyi Ferenc, Gyurkovics Tibor pedig a barátságukkal is megtiszteltek. A legmeghatározóbb találkozás a monográfiák kapcsán Olofsson Placid atyához köt. Ő az a csodálatos bencés szerzetes, egy ország Placid atyája, aki tíz évet töltött a Gulágon, de nála derűsebb, bölcsebb, szentebb emberrel nem találkoztam. És ő az, aki ebben a megosztott országban mindenkiért imádkozik, aki 95 éves koráig aktívan járta a vidéket és a határon túli területeket, hitet, erőt adva mindenkinek. A túlélés négy szabálya, amelyet közös könyvünkben, A hit pajzsában fogalmazott meg, olyan segítség, amelyre a ma emberének is szüksége van. A sors ajándékának és Isten kegyelmének tartom a vele való találkozást. A monográfiák sorát a tavalyi évben egy tudós agykutató akadémikus, Vizi E. Szilveszter gazdagította, akiről A Mindentudás Professzora címmel jelent meg munkám a Lexica Kiadó gondozásában.
Gyurkovics Tiborról két könyvet is írtam, ő egyben szellemi apám és mentorom volt, aki mindig mellettem állt és biztatott. Mágus címmel egy monográfiát és 75. születésnapjára a Fecskekód című kötetet, amely a költő ötven legszebb versét és azok keletkezéstörténetét taglalja. Ebben visszatértem eredeti szakmámhoz, az irodalomtörténethez. Első kötetem 1986-ban a Kossuth Kiadó gondozásában is esszékötet volt: A mai magyar drámáról. Egyébként ebből a témából doktoráltam az ELTÉ-n.

- Gyurkovics Tibor volt az, aki novellák írására  buzdított.

- Ezek elsőként a Lyukasóra folyóiratban jelentek meg a kilencvenes években, ezekből  születtek meg Az éjszaka sárkányai, a Babanapló és a Kamasznapló című könyveim. Az elsőhöz kellett az a trauma is, amelyet az édesanyám elvesztése jelentett, az ő halála felszakított bennem valamit. Az írás terápia, ezt mindannyian tudjuk. A két másik kötet pedig a lányomról szól, akinek születése megváltoztatta az életemet. Mind a három igazi női könyv, a kisgyerekkor, kamaszkor apró titkaitól a párkapcsolaton át a nővé, anyává érés, gyerekvállalás, magány, öregség folyamatain átívelő női lét katartikus élményeinek története.

- Sajátos műfajú útikönyveidbe is belecsempésztél családi történeteket.

- Szubjektív útikönyv, talán így jellemezhető az a stílus,  aminek Szerb Antal volt a nagymestere. Neki szemére vetették, hogy nem tiszteli az irodalmat és a történelmet, mert olyan barátságosan beszél róluk. Ilyen „barátságos” stílusban írtam meg én is ezt a két könyvemet, ami azért Az én Toszkánám és Az én Balatonom, mert a megszokott és kötelező tartalom helyett az van benne, amit én magam láttam és tapasztaltam utazásaim során. Nem tudományos műveket akartam írni, hanem egy valóságos utazást történelmi, irodalmi, zenei, képzőművészeti ismeretekkel fűszerezve. A Balatonról szóló kötetem egyben időutazás is: vissza a gyerekkorom és ifjúságom helyszíneire.

- Tudom, hogy alig várod a jó időt , már  az első valamirevaló napsütés lecsal a fővárosból balatonalmádi nyaralódba.

- Az ember igazi otthona az, ahonnan fájó szívvel jön el, és ahová mindig visszavágyik. Nekem ilyen a Balaton. Ahogy Illyés Gyula fogalmazza: „Akármelyik tájról jön az utazó ehhez a tóhoz, itt hazafelé tart, azt fogja érezni.” Én ezt nagyon érzem, és a lehető legelső alkalommal már tartok is hazafelé.