Szinte mindenki Rafiként ismerte (a családtagok Papici-nek szólították) Markó Rafaelt, a csendes, szerény, családért és közösségért egyaránt sokat tevő, háttérben meghúzódó, 78 éves hangyaszorgalmú embert.

Igazi CIVIL volt a szó legnemesebb értelmében. A téltemetőtől a mindenki karácsonyáig mindenhol ott volt. Nem volt hangadó, de csendesen, ha a beszélgetésben nagy butaság hangzott el, szúrósan nézett és csendesen azt mondta: "hát nem tudom…" és ebben minden benne volt, aki akarta, értette. Mondjanak nekem még egy vendéglőst aki már évtizedekkel ezelőtt összegyűjtötte és másoktól is átvette a fáradt étolajat és zsiradékot, aki a belvárosunk szívében olyan biokertet ápolt, mint Ő, akinek olyan volt a szőlője, mint az ÖVÉ. Mindig remek volt a saját bora. Két kiló zöldségmaradékot is kötelező volt az unokáinak elhozni a lovaknak, sőt a megpucolt almacsutkákat is, hisz kárba nem veszhet a kicsi sem. Hej, ha mindannyian ezzel a szemlélettel élnénk az életünket, fényévekkel előrébb tartanánk.

Felesége, szeretett OTTILIÁNK mondta tegnap: most látjuk csak mi mindent tett Ő csendben körülöttünk, nagyon hiányzik!

Feleséged, két lányod és hat unokád mellett, városunk apraja-nagyja jó egy részének is nagyon hiányzol! Búcsúztatásodon tele volt a templom, ez jelzi, sokan szerettünk.

Rafikám, Te mindig úgy búcsúztál el tőlem: "KÖSZÖNÖM A BARÁTSÁGOT". Csak azt tudom a Kertbarát-kör, a NABE, a Lovas-egyesület és a város összes civil-érzelmű tagja nevében üzenni NEKED, mi köszönjük, hogy a barátod lehettünk!

A civilek nevében: Szentesi István