|
Schildmayer Ferenc köszöntése 80. születésnapján
Kedves Frici!
Pár nappal ezelőtt kaptam a megtisztelő felkérést, hogy köszöntselek e nevezetes nap alkalmából az Új Almádi Újság hasábjain. Mely újságnak Te 1989 júliusa óta folyamatosan településtörténeti cikkeiddel – minden hónapban – meghatározó része vagy. Előszedtem egy csomó példányát, aztán a kereken 30 megjelent kisebb-nagyobb és még nagyobb lélegzetű írásművedet a Balatonalmádi és Vörösberény történetétől kezdve, a Bakony-Balaton Kalendáriumokon, az Almádi Füzeteken, a képeslapos könyveiden át, az Almádi Anno-ig bezárólag. Sőt, életed párja, Magdika jóvoltából, titokban betekinthettem a legújabba, az "Életem darabkái"-ba (puzzle) is.
Így, egyben az egész, lenyűgöző volt. Elgondolkodtam, vajon hány életmű fért bele az eddigi 80 évedbe?
Schildmayer Ferenc, a kőműves, a vöröskőbányász, az építőmérnök, az építésztervező, a műemlékes szakmérnök, a helytörténész, a "minden ami Almádi" gyűjtő, az ízig-vérig közéleti ember, aki 20 évig önkormányzati képviselő, közben 12 évig alpolgármester volt, és Schildmayer Ferenc, a férj, az apa, a nagyapa. Nagykanállal mérte Neked a Jó Isten a tehetséget, szorgalmat, kitartást és bölcsességet, s Te kitűnően sáfárkodtál mindezekkel!
Apropó Ferenc! Jóllehet vagy fél évszázada Fricinek ismerlek (megtudtam, hogy Fricinek a húgod nevezett el, megkülönböztetendő a Schildmayer Ferenceket), ám hogy valójában Ferenc a keresztneved, azt csak 21 éve, 1990 felejthetetlen hónapjaiban tudtam meg, amikor a Független Választási Tömörülés három viharos gyűlésén kiválasztódott a rendszerváltó csapatunk, s megkezdtük a kopogtató cédulák gyűjtését. Mivel közülünk Te vagy rá a legalkalmasabb, innen kéne folytatnod Balatonalmádi és Vörösberény legújabb kori történetének megírását.
Melyhez jó egészséget, derűs öregkort, családi boldogságot kíván, baráti szeretettel,
Balatonalmádi - Öreghegy, 2011. augusztus 24.
Dr. Kerényi László – nyugalmazott polgármester
Kedves Frici!
Pár nappal ezelőtt kaptam a megtisztelő felkérést, hogy köszöntselek e nevezetes nap alkalmából az Új Almádi Újság hasábjain. Mely újságnak Te 1989 júliusa óta folyamatosan településtörténeti cikkeiddel – minden hónapban – meghatározó része vagy. Előszedtem egy csomó példányát, aztán a kereken 30 megjelent kisebb-nagyobb és még nagyobb lélegzetű írásművedet a Balatonalmádi és Vörösberény történetétől kezdve, a Bakony-Balaton Kalendáriumokon, az Almádi Füzeteken, a képeslapos könyveiden át, az Almádi Anno-ig bezárólag. Sőt, életed párja, Magdika jóvoltából, titokban betekinthettem a legújabba, az "Életem darabkái"-ba (puzzle) is.
Így, egyben az egész, lenyűgöző volt. Elgondolkodtam, vajon hány életmű fért bele az eddigi 80 évedbe?
Schildmayer Ferenc, a kőműves, a vöröskőbányász, az építőmérnök, az építésztervező, a műemlékes szakmérnök, a helytörténész, a "minden ami Almádi" gyűjtő, az ízig-vérig közéleti ember, aki 20 évig önkormányzati képviselő, közben 12 évig alpolgármester volt, és Schildmayer Ferenc, a férj, az apa, a nagyapa. Nagykanállal mérte Neked a Jó Isten a tehetséget, szorgalmat, kitartást és bölcsességet, s Te kitűnően sáfárkodtál mindezekkel!
Apropó Ferenc! Jóllehet vagy fél évszázada Fricinek ismerlek (megtudtam, hogy Fricinek a húgod nevezett el, megkülönböztetendő a Schildmayer Ferenceket), ám hogy valójában Ferenc a keresztneved, azt csak 21 éve, 1990 felejthetetlen hónapjaiban tudtam meg, amikor a Független Választási Tömörülés három viharos gyűlésén kiválasztódott a rendszerváltó csapatunk, s megkezdtük a kopogtató cédulák gyűjtését. Mivel közülünk Te vagy rá a legalkalmasabb, innen kéne folytatnod Balatonalmádi és Vörösberény legújabb kori történetének megírását. Melyhez jó egészséget, derűs öregkort, családi boldogságot kíván, baráti szeretettel,
Balatonalmádi - Öreghegy, 2011. augusztus 24.
Dr. Kerényi László – nyugalmazott polgármester
|
2010-ben vettünk egy régi házat Almádiban. Tudtunk róla, hogy több mint 100 éves. Egy kicsit át volt építve és nem is látszott az "igazi arca". Szeretnénk ezt átalakítani úgy, hogy tájba illő balatonfelvidéki stilusú épületté váljon.
Története is érdekel. Kérdezösködtünk és kaptunk az Ön nevét, mint Almádi épitészeti történeszé. Ez egy nagyon jó dolog. Almádiban sok régi épület van, biztos mind színes történettel rendelkezik.
Tud-e tanácsot adni hol kezdjuk meg a keresést a házunk története illetően. Városi könyvtárban? Vagy van valami történeti gyújtemény?
Előre is köszönöm.
Tisztelettel,
Kerekes Zaira
mobil 06302319223