- Imádni fogod!

Ennyi felkészítéssel indított dolgomra Szerkesztő úr e havi portrénkkal kapcsolatban. Mármint a riportalanyomat fogom imádni Fábián Laci szerint, és hát illik vitatkozni az embernek a szerkesztőjével? Persze, hogy illik, de ezúttal szükségtelen lenne.

Jung Zseni már vár rám és fotós kollegámra, teát főz és süteményt kínál.

- Milyen teát kértek? Feketét, gyümölcsöt, vagy valami ilyesmit?

- Valami ilyesmit…

- Szóval ilyesmit! Jó, hozom.

Teázás közben megtudtuk, hogy a fotóművészt születésekor Ukrajnában Zsenjának anyakönyvezték, de hét éves kora óta – amikor magyar édesanyjával és testvéreivel Magyarországra költöztek - nem hívja így a „régieken kívül” senki. Pedig ő nagyon szeretné, ha végre megint így szólítanák.

Zsenja kalandos élete véletlenül és váratlanul vezetett Almádiba. Budapesti otthonában  elviselhetetlennek érezte a nyári hőséget, ezért onnan megszökött.  Új világot teremtett  magának Honton, saját képére építette, nagyon megszerette, majd jött a tavalyi árvíz, és galádul alámosta az  álomházat, elöntötte az álomkertet, ahol nevük volt még a fáknak is. Ezután már hiába vonult vissza az Ipoly saját medrébe, a művésznő nem akarta még egyszer átélni a rémálmot.

A Balatont sokáig nem kedvelte, mert  a túl nagy nyüzsgés, a lángos olajos szaga élt emlékeiben, de még ezeket a benyomásokat is inkább a déli parton szerezte sok évvel ezelőtt.  A tó északi részét  igazából nem ismerte;  sokáig kerülte a zsúfoltság miatt.

Mert ő  szeret egyedül lenni, szereti a csendet, tévéje nincs, nem használ számítógépet és digitális fényképezőgépet, valamint gyerekkori rossz élményei miatt újságot sem nagyon olvas.

- Nem tudom, hogy kell! Tanítsatok meg rá! Egyszerűen lecsukódik a szemem a negyedik sornál!

Most aztán rakja szépen össze a kedves olvasó a fentieket azokkal a tényekkel, hogy a szépirodalomnál véletlenül sem alszik el, és láthatóan jó társasági ember, kiváló humorérzékkel.

Balatonalmádit végleges otthonának tervezi a fent leírtak ellenére, pedig a mi településünk nem is hasonlít az elhagyott, szeretett Hontra.  Ehhez vegyük még hozzá, hogy első itteni élménye egy kutyaharapás volt, amikor az új lakás keresésének időszakában véletlenül városunkban akadt dolga.

Hamar megszerette az itteni klímát, a langymeleg nyári estéket. Barátai segítségével, a digitális technikát egyáltalán nem kedvelő művésznőnk az interneten talált rá az átépítésre váró Balatonalmádi házra, aminek felújítása május óta lefoglalja.

Ellentmondás van tehát bőven benne, de ezek valahogy mégis harmóniává olvadnak össze, mint ahogy  fotóit is a megfontolt,  minden részletében végtelen pontossággal megtervezett, ám természetes lágyság jellemzi. Fekete fehérben persze, és lehetőleg fekvő formátumban. Állóban csak megrendelésre készíti műveit.

A leginkább aktfotóiról híres művésznő fotózást tanít, alkotótáborokat vezet, de szívesen végez fizikai munkát, füvet nyír és rendbe rakja a felvágatott tűzifát. 
Közben az életmű kiállítására készül, amit  november 17-től Budapesten a Mai Manó Fotóházban tekinthetnek meg az érdeklődők.

Önarcképe a Honton elültetett, „Bolond nő” névre keresztelt nyírfácska leveleivel montázsolt portré. Nyeszlett kis csemetéből nőtt nála terebélyessé a szomorú göndör nyír, és növekedés közben kócos fejével, izgalmasan kesze-kusza ágaival  belopta magát gazdája szívébe. Szilárdnak tűnik az elhatározása, miszerint egy ilyen fát mindenképpen ültetni fog az új kertjébe is.

Isten hozott Almádiban, Zsenja!