Schildmayer Ferencről már mindent tudunk, ami a nyilvánosságra tartozik. Közhely ugyan, de épp emiatt valószínűleg igaz, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Jelen esetben a hölgy e havi portrénk szereplője, Schildmayer Ferencné, azaz Magdi néni.

– Mikor és hogyan tetszett Almádiba kerülni?

– 1948 nyarán a nagynénim meghívott balatonalmádi nyaralójába. Nemcsak a Balatonnal ismerkedhettem meg, hanem több, velem egykorú lánnyal és fiúval is. Az így létrejött batári társasággal mai napig (aki él még) tartjuk a kapcsolatot. 1953. október 11-én költöztünk Almádiba, és én már 15-én Veszprémben, az Állatforgalmi Vállalatnál – természetesen a barátok közbenjárásával – munkába is álltam, anyagkönyvelő beosztásban.

Naponta jártunk be a kis vonattal Veszprémbe. Ez nagyon kedves korszak volt életemben, mert baráti körünkhöz Füredről, Csopakról, Alsóörsről bejárók is csatlakoztak hozzánk. Veszprémig együtt utazva játszottunk, vitatkoztunk, beszélgettünk, majd munka után hazafelé is hasonlóképpen töltöttük az időt. A vonaton az utasok már ismertek minket, sokszor csatlakoztak hozzánk, és remekül mulattunk az utazási idő alatt. Így ismerkedtem meg Feri bácsival is 1959-ben. Ő akkor költözött haza Budapestről, ahol dolgozott és tanult.

1961-ben házasodtunk össze, idén ünnepeltük meg 50. házassági évfordulónkat. 1964-ben megszületett a fiúnk, sajnos egészségi okokból nem lehetett több gyermekünk. A sors most kárpótol bennünket, mert 2 és ½ (áprilistól 3) fiú unokánk van, illetve lesz. Kisfiammal 1967-ig „Gyesen” voltam, ami zömében fizetés nélküli szabadságot jelentett. Közben megtudtam, hogy a Községi Könyvtárba munkatársat keresnek. Nem akartam továbbra is Veszprémbe járni, ezért jelentkeztem a Községi Tanácsnál az állás ügyében. Szabó László elnök úr azonban azt kérdezte, hogy akarok-e üdülőhelyi előadó lenni.

Nem tudtam, milyen munkakör ez, de elfogadtam. 1967-ben kezdtem el dolgozni ebben a munkakörben és 22 év után, 1989-ben mentem nyugdíjba. Dolgozhattam volna tovább, de idős szüleimnek szüksége volt a segítségemre.

1991-ben megalakult az Almádiért Alapítvány, alapító tag lettem, és 16 évig teljes odaadással végeztem a vállalt feladatot. Veszeli Lajos ötlete alapján létrehoztuk az Almádi Újságot, megalapítottuk a Hattyú Bál hagyományát, különböző kiadványokat adtunk ki, illetve támogattunk az adományokból és rendezvényekből befolyt összegekből, valamint természetesen Önkormányzati támogatásból. Szerveztünk gitár kurzust, támogattunk tehetséges gyerekeket, kulturális és művelődési rendezvényt.

– Közeleg a Karácsony. Magdi néninek milyen élményei vannak erről az ünnepről?

– Majdnem minden Karácsony szép és felemelő volt. A nagy családi ünnepségeken még a nagybácsik és nagynénik is jelen voltak. A háború alatt már kevesebben voltunk, de akkor is, szerényebb körülmények között, de szép volt. Inkább a két szomorúra emlékszem. Az öcsém megkapta a skarlát betegséget – állítólag én vittem haza az iskolából – és a lakás egy részét lezárták. Anyám öcsémmel, és édesapámmal voltam a lakás másik felén, de én sehová sem mehettem.

Karácsonykor csak a szűk család ünnepelt úgy, hogy összenyitottuk az ajtót és egyik felén Anyámék, másik felén mi voltunk, de csak megfelelő távolságban. Másnap azért én elmentem Nagyapáékhoz, de nem engedtek be. Kiraktak egy széket a hóba és kihozták az ajándékot és a süteményeket. Nagyon rosszul esett, leprásnak éreztem magam.

A másik szomorú karácsony 1941-ben volt. Novemberben halt meg a Nagyapán (62 évesen), az édesapám pedig az orosz fronton volt. A nagy családból csupán a Nagymamám, Anyám, nagynénim és a gyerekek „ünnepeltünk.

Ez igazán nagyon szomorú volt. Édesanyám bánatában írt egy verset, amit most közreadok.

Mindenkinek kívánok nagyon szép, áldott Karácsonyt, jó egészséget, boldogságot az új évben.

Karácsony 1941.

Karácsony este csillan a gyertyafény,
Nekünk ma mégis sötét és sivár
Hiába csillog a sok csillagszóró,
nem melegít, mert már nincs Nagyapám.
Ahogy behunyta áldott két szemét
Véle a jóság sírba tért.
Csak állunk némán Őt keresve.
Érzem, hogy lelke most itt lebeg.
Megfáradtan köztünk megpihen
Megsimogatja kedves Nagymamánkat.
És ő örökké köztünk marad.
Ha jók leszünk – megtartjuk szavát.
Csak az hal meg, kit elfelednek.
Mi nem felejtjük, azért él ő tovább
csillagok hátán, angyalok szárnyán.
Istenem, adj békét a mi szívünkben,
Szűnjön meg lázas dobogása.
Kint úgyis dúl a harc, legyen itt béke.
Még arra kérünk Istenem, Atyám,
Valahol ott az orosz hómezőn
Imádkozik most értünk az Apám.
Röpüljön lelkünk Hozzá e percben.
Tégy újra egy nagy csodát.
Érezze, hogy nincs egyedül, árván.
Vele vagyunk és vigyázz Rá fentről
mindkét Nagyapám.