|
… És ki/mi volt Laci bácsi az
1930-as években?
Te nyaranta a Balatonalmádi
Tenisz Klub főedzője voltál – alig 25
évesen –, és Laci „bácsi” a legkedvesebb
labdaszedőd volt, aki rajongott
érted.
Ha akkor úri fiú lettem volna,
biztosan nagy teniszezővé nevelsz.
Mivel „csak” labdaszedő voltam, a
legtöbb amit tehettél értem, hogy
egy életre belém oltottad a tenisz
szeretetét. Az almádi lakók közül
viszonylag kevesen éltek a lehetőséggel,
pedig kb. 10 pálya állt a
parkban. Csak Wolf Öcsi nevére és
barátnőjére emlékszem. Abban az
időben a legdrágább sportok közé
tartozott a tenisz. („Urak sportja”).
A tehetősebb családok gyermekei,
ha megismerkedtek itt nyaraló fiatalokkal, esetleg elkísérték a pályára
őket, és néha-néha játszottak is.
Berényi parasztgyerek, öreghegyi, tóállási szegénygyerek „csak”
labdaszedő lehetett.
Akkor is voltak olyan jóérzésű urak, hölgyek, akik nem csak a
labdaszedőt látták bennünk, hanem az emberpalántát is, és amikor kis
pihenőre a klubházba mentek, átadták ütőiket, labdáikat; amíg nem
jönnek vissza, próbálkozzunk a csodajátékkal. (Egyébként néhány
öreghegyi pajtásommal már „előtanulmányt” végeztünk Keresztes
nagyapám bányagödrében. Lesarlóztuk a füvet, deszkából ütőt
csináltunk, a labdákat a Lőrincz villában nyaraló Grünner Ili és
Grünner Laci hozták…)
Később, amikor a Grünner család magyarosította a nevét, Dr.
Kamarás László néven a Veszprémi Kórház neves sebész főorvosaként
szintén jó teniszező hírében állt. Nem tudom kihagyni, hogy meg ne
említsem lányai, Dr. Kamarás Katalin és Dr. Kamarás Zsuzsa nevét,
akik papájukon is túlléptek. Úgy emlékszem, hogy orvosok számára
rendezett nemzetközi versenyen valamelyik Kamarás lány első
helyezett lett. (Ha nem jól emlékszem, bocsánatot kérek.)
A fentieket azért említettem, mert emlékezetem szerint Grünner Ili
és Grünner Laci is Janó bácsi tanítványai voltak.
Örökre belém vésődött egy úri fiú emléke is, aki szintén Janó bácsi
tanítványa volt. Csodáltuk őt, mert barátjával Püspöki Lacival (szintén
tanítvány) felváltva nyerték korosztályuk versenyeit.
Cabdebó Tibor volt a becsületes neve ennek a gyermeknek.
Édesapja nemesi családból származott. Szép, fatornácos családi
otthonuk Erzsébet királyné útja első háza volt a baloldalon (ma Bajcsy
út). Egyidősek voltunk, nagyon szerettük egymást. Náluk és
Grünneréknél ettem először téliszalámis vajas zsömlét.
Janó bácsi, a Te éles szemed észrevette, hogy a labdaszedők között
akadnak kis „csillagok”. Nemcsak felfigyeltél ránk, hanem ha volt egy
kis időd, és mi is ráértünk, foglalkoztál velünk. Istenem! Azok a szép
idők!
Had emlékezzem meg néhány pajtásomról, akinek neve még
eszembe jut: Kőfalvi Jancsi (Husi), Balázs Jóska (Pocsony), Wimláti Tibi
(Bambusz 1), és én voltam a Bambusz 2.
Négy fős csapatokat állítottál össze a labdaszedők közül, és a szezon
végén megrendezted a labdaszedők bajnokságát.
De nemcsak labdaszedők bajnokságát szerveztél, hanem Almádinak
is hírnevet, dicsőséget akartál szerezni. Tervezted nemzetközi
mérkőzések megrendezését. Ebben segítőtársat találtál Püspöki Laci
bácsi pályagondnok személyében, de különösen sokat segített Asbóth
József, többszörös magyar bajnok, nemzetközi versenyek helyezettje.
Vállalkozásotok sikerrel járt.
Akkor még nem fogtam fel, hogy ki az a négy muskétás (négy
francia teniszező, akik akkor a világ legjobbjai közé számítottak).
Közülük kettő, valószínűsíthetően La Coste és Borotra, benevezett az
almádi versenyre. Osztrák, német és olasz nevezések is érkeztek.
(Információim részben ifjú Bíró Jánostól származnak.) Természetesen
indult az egész magyar élgárda, többek között Asbóth József, Kerling
Béla. Büszke vagyok arra, hogy bekerültem a labdaszedők elit csapatába.
A nagy feladatra Püspöki Laci bácsi és Te készítettél föl bennünket.
Zászlóerdő lobogott, ha jól emlékszem, a 10 teniszpálya kerítésén.
Istenem, azok a szép idők! Még most is az orromban érzem a hófehér
labdák sajátos illatát. A vörös salak vonzó varázsa idegeimet máig
birizgálja.
Drága Mesterem! Alig 13 éves voltam, amikor el kellett szakadnom
Tőled és a teniszpályától. El kellett szakadni, mert a labdaszedéssel
csak nyáron lehetett pénzt keresni. A kis föld hozadékából nyolcan
éltünk. Különösen rossz termés esetén szükség volt a nővérem, a
bátyám és az én keresetemre is. Előbb újságkihordó, rikkancs – Stefi
néni újság és dohány boltjában –, majd Nagy Gyula divatáru kereskedésében
inas gyerek lettem. Ma az üzlet helyén fodrász szalon van.
Egy szép nyári nap reggelén éppen a kirakatok üvegeit mostam. A
főnököm nagyon precíz ember volt. A kirakat üvegén nem lehetett
ujjnyom, a kirakatban pókháló és por. Ezért én voltam a felelős. Ahogy
elkészültem az utolsó előtti kirakattal, gondoltam leülök pihenni a járdaszegélyre,
egy akácfa alá. Ahogy megtettem egy lépést, és a Majbó
cukrászda felé néztem (ma Takarékszövetkezet), kit látok kijönni
onnan? Cabdebó Tibort két teniszező lánnyal. Az egyikbe nagyon
szerelmes voltam (ezt csak én tudtam, meg a mamám). Usgyi, be a
kiskapun a kertbe, hogy elbújjak a bokrok mögé. Nem akartam, hogy a
Tibi szégyenkezésre kényszerüljön, mivel egy kirakatot mosó gyereknek
a köszönését fogadja. Ott kuksoltam a bokrok mögött, de a Tibi csak
nem jött. Gondoltam, másfelé mentek, esetleg ő is észrevett, és nem
akar velem találkozni. De a Tibi nem ilyen gyerek volt, ő szeretett és
tisztelt engem, és én is őt. Kiléptem a kiskapun, és majdnem Tibi tyúkszemére
léptem. Ott állt, mindkét kezében egy-egy tölcséres fagyit tartott.
Az egyiket nyalogatta, a másikat felém nyújtotta.
– Neked hoztam! Csoki fagyi! A kedvenced!
Még azt is elintézte, hogy a főnököm ne haragudjon meg rám, ha
észreveszi, hogy fagyizom kirakatmosás közben. Ilyen gyerek volt ez a
Tibi. Aki nemesi családból származott. Most a berényi temetőben pihen
szüleivel, testvéreivel. Özvegye, Magdika, bár Pesten él, példásan gondozza
sírhelyüket.
Eszembe jutottak elemi iskolai osztálytársaim közül azok, akik
tehetős szülők gyermekei voltak, és az elemi iskola 4. osztálya után
középiskolában tanultak tovább. Ha néha-néha találkoztunk, csak
ímmel-ámmal fogadták köszönésemet. Tisztelet a kivételnek: Kopár
Pista (papája órás), Helber Ali (papája tisztviselő), Sterker Pubi (panzió
tulajdonosok), Kiss Vince és Laci (hentes-mészáros), Horváth Gyuszi
(édesapja a környék elismert asztalosa), Halász Tibor (úgy emlékszem,
kifőzdéjük volt). Álljon itt intő példaként minden beképzelt alaknak
tanítványod, Cabdebó Tibor visszaidézett emberi megnyilvánulása. A
tenisz tisztelettudó embereket nevelt! Különösen, ha olyan ember tanította,
mint Te voltál, Janó bácsi!
1944 őszén úgy tűnt, a háború vérzivatara végleg elszakít bennünket
egymástól. Te a fővárosba költöztél ifjú feleségeddel (almádi
lány volt). Én meg jelentkeztem Czibor Laci barátommal együtt katonának,
hogy megvédjük a hazát. (Nem
tudtuk.) Az ádándi hídfőállás védelmezése
közben megsebesültem, az almádi
ideiglenes kórházba szállítottak. (Postás
Üdülő.) Mikor ellátták a sebesülésemet
(egy aknaszilánk felhasította a lábfejemet),
a mamám – egy szakajtó fánk
ellenében – otthoni ápolásra, a nővérem
segítségével hazakísért. A kórház váratlanul
továbbtelepült Tapolcára, engem
pedig itt hagytak.
Almádit – úgy március vége felé –
szőnyegbombázás érte. Ez áldozatokat
is követelt. Egy hatalmas robbanás ereje
egy katonai járművet az állomás tetejére
„dobott” fel. A teniszpályán is óriási
kráterek tátongtak.
Janó bácsi, Rád gondoltam, és a
szívemben úgy éreztem, hogy mi még
találkoztunk!
Varga László
 … És ki/mi volt Laci bácsi az 1930-as években?
Te nyaranta a Balatonalmádi Tenisz Klub főedzője voltál – alig 25 évesen –, és Laci „bácsi” a legkedvesebb labdaszedőd volt, aki rajongott érted.
Ha akkor úri fiú lettem volna, biztosan nagy teniszezővé nevelsz. Mivel „csak” labdaszedő voltam, a legtöbb amit tehettél értem, hogy egy életre belém oltottad a tenisz szeretetét. Az almádi lakók közül viszonylag kevesen éltek a lehetőséggel, pedig kb. 10 pálya állt a parkban. Csak Wolf Öcsi nevére és barátnőjére emlékszem. Abban az időben a legdrágább sportok közé tartozott a tenisz. („Urak sportja”). A tehetősebb családok gyermekei, ha megismerkedtek itt nyaraló fiatalokkal, esetleg elkísérték a pályára őket, és néha-néha játszottak is.
Berényi parasztgyerek, öreghegyi, tóállási szegénygyerek „csak” labdaszedő lehetett.
Akkor is voltak olyan jóérzésű urak, hölgyek, akik nem csak a labdaszedőt látták bennünk, hanem az emberpalántát is, és amikor kis pihenőre a klubházba mentek, átadták ütőiket, labdáikat; amíg nem jönnek vissza, próbálkozzunk a csodajátékkal. (Egyébként néhány öreghegyi pajtásommal már „előtanulmányt” végeztünk Keresztes nagyapám bányagödrében. Lesarlóztuk a füvet, deszkából ütőt csináltunk, a labdákat a Lőrincz villában nyaraló Grünner Ili és Grünner Laci hozták…)
|
Sport
