… És ki/mi volt Laci bácsi az 1930-as években?

Te nyaranta a Balatonalmádi Tenisz Klub főedzője voltál – alig 25 évesen –, és Laci „bácsi” a legkedvesebb labdaszedőd volt, aki rajongott érted.

Ha akkor úri fiú lettem volna, biztosan nagy teniszezővé nevelsz. Mivel „csak” labdaszedő voltam, a legtöbb amit tehettél értem, hogy egy életre belém oltottad a tenisz szeretetét. Az almádi lakók közül viszonylag kevesen éltek a lehetőséggel, pedig kb. 10 pálya állt a parkban. Csak Wolf Öcsi nevére és barátnőjére emlékszem. Abban az időben a legdrágább sportok közé tartozott a tenisz. („Urak sportja”). A tehetősebb családok gyermekei, ha megismerkedtek itt nyaraló fiatalokkal, esetleg elkísérték a pályára őket, és néha-néha játszottak is.

Berényi parasztgyerek, öreghegyi, tóállási szegénygyerek „csak” labdaszedő lehetett.

Akkor is voltak olyan jóérzésű urak, hölgyek, akik nem csak a labdaszedőt látták bennünk, hanem az emberpalántát is, és amikor kis pihenőre a klubházba mentek, átadták ütőiket, labdáikat; amíg nem jönnek vissza, próbálkozzunk a csodajátékkal. (Egyébként néhány öreghegyi pajtásommal már „előtanulmányt” végeztünk Keresztes nagyapám bányagödrében. Lesarlóztuk a füvet, deszkából ütőt csináltunk, a labdákat a Lőrincz villában nyaraló Grünner Ili és Grünner Laci hozták…)

Később, amikor a Grünner család magyarosította a nevét, Dr. Kamarás László néven a Veszprémi Kórház neves sebész főorvosaként szintén jó teniszező hírében állt. Nem tudom kihagyni, hogy meg ne említsem lányai, Dr. Kamarás Katalin és Dr. Kamarás Zsuzsa nevét, akik papájukon is túlléptek. Úgy emlékszem, hogy orvosok számára rendezett nemzetközi versenyen valamelyik Kamarás lány első helyezett lett. (Ha nem jól emlékszem, bocsánatot kérek.)

A fentieket azért említettem, mert emlékezetem szerint Grünner Ili és Grünner Laci is Janó bácsi tanítványai voltak.

Örökre belém vésődött egy úri fiú emléke is, aki szintén Janó bácsi tanítványa volt. Csodáltuk őt, mert barátjával Püspöki Lacival (szintén tanítvány) felváltva nyerték korosztályuk versenyeit.

Cabdebó Tibor volt a becsületes neve ennek a gyermeknek. Édesapja nemesi családból származott. Szép, fatornácos családi otthonuk Erzsébet királyné útja első háza volt a baloldalon (ma Bajcsy út). Egyidősek voltunk, nagyon szerettük egymást. Náluk és Grünneréknél ettem először téliszalámis vajas zsömlét.

Janó bácsi, a Te éles szemed észrevette, hogy a labdaszedők között akadnak kis „csillagok”. Nemcsak felfigyeltél ránk, hanem ha volt egy kis időd, és mi is ráértünk, foglalkoztál velünk. Istenem! Azok a szép idők!

Had emlékezzem meg néhány pajtásomról, akinek neve még eszembe jut: Kőfalvi Jancsi (Husi), Balázs Jóska (Pocsony), Wimláti Tibi (Bambusz 1), és én voltam a Bambusz 2.

Négy fős csapatokat állítottál össze a labdaszedők közül, és a szezon végén megrendezted a labdaszedők bajnokságát.

De nemcsak labdaszedők bajnokságát szerveztél, hanem Almádinak is hírnevet, dicsőséget akartál szerezni. Tervezted nemzetközi mérkőzések megrendezését. Ebben segítőtársat találtál Püspöki Laci bácsi pályagondnok személyében, de különösen sokat segített Asbóth József, többszörös magyar bajnok, nemzetközi versenyek helyezettje. Vállalkozásotok sikerrel járt.

Akkor még nem fogtam fel, hogy ki az a négy muskétás (négy francia teniszező, akik akkor a világ legjobbjai közé számítottak). Közülük kettő, valószínűsíthetően La Coste és Borotra, benevezett az almádi versenyre. Osztrák, német és olasz nevezések is érkeztek. (Információim részben ifjú Bíró Jánostól származnak.) Természetesen indult az egész magyar élgárda, többek között Asbóth József, Kerling Béla. Büszke vagyok arra, hogy bekerültem a labdaszedők elit csapatába. A nagy feladatra Püspöki Laci bácsi és Te készítettél föl bennünket. Zászlóerdő lobogott, ha jól emlékszem, a 10 teniszpálya kerítésén.  Istenem, azok a szép idők! Még most is az orromban érzem a hófehér labdák sajátos illatát. A vörös salak vonzó varázsa idegeimet máig birizgálja.

Drága Mesterem! Alig 13 éves voltam, amikor el kellett szakadnom Tőled és a teniszpályától. El kellett szakadni, mert a labdaszedéssel csak nyáron lehetett pénzt keresni. A kis föld hozadékából nyolcan éltünk. Különösen rossz termés esetén szükség volt a nővérem, a bátyám és az én keresetemre is. Előbb újságkihordó, rikkancs – Stefi néni újság és dohány boltjában –, majd Nagy Gyula divatáru kereskedésében inas gyerek lettem. Ma az üzlet helyén fodrász szalon van.

Egy szép nyári nap reggelén éppen a kirakatok üvegeit mostam. A főnököm nagyon precíz ember volt. A kirakat üvegén nem lehetett ujjnyom, a kirakatban pókháló és por. Ezért én voltam a felelős. Ahogy elkészültem az utolsó előtti kirakattal, gondoltam leülök pihenni a járdaszegélyre, egy akácfa alá. Ahogy megtettem egy lépést, és a Majbó cukrászda felé néztem (ma Takarékszövetkezet), kit látok kijönni onnan? Cabdebó Tibort két teniszező lánnyal. Az egyikbe nagyon szerelmes voltam (ezt csak én tudtam, meg a mamám). Usgyi, be a kiskapun a kertbe, hogy elbújjak a bokrok mögé. Nem akartam, hogy a Tibi szégyenkezésre kényszerüljön, mivel egy kirakatot mosó gyereknek a köszönését fogadja. Ott kuksoltam a bokrok mögött, de a Tibi csak
nem jött. Gondoltam, másfelé mentek, esetleg ő is észrevett, és nem akar velem találkozni. De a Tibi nem ilyen gyerek volt, ő szeretett és tisztelt engem, és én is őt. Kiléptem a kiskapun, és majdnem Tibi tyúkszemére léptem. Ott állt, mindkét kezében egy-egy tölcséres fagyit tartott. Az egyiket nyalogatta, a másikat felém nyújtotta.

– Neked hoztam! Csoki fagyi! A kedvenced!

Még azt is elintézte, hogy a főnököm ne haragudjon meg rám, ha észreveszi, hogy fagyizom kirakatmosás közben. Ilyen gyerek volt ez a Tibi. Aki nemesi családból származott. Most a berényi temetőben pihen szüleivel, testvéreivel. Özvegye, Magdika, bár Pesten él, példásan gondozza sírhelyüket.

Eszembe jutottak elemi iskolai osztálytársaim közül azok, akik tehetős szülők gyermekei voltak, és az elemi iskola 4. osztálya után középiskolában tanultak tovább. Ha néha-néha találkoztunk, csak ímmel-ámmal fogadták köszönésemet. Tisztelet a kivételnek: Kopár Pista (papája órás), Helber Ali (papája tisztviselő), Sterker Pubi (panzió tulajdonosok), Kiss Vince és Laci (hentes-mészáros), Horváth Gyuszi (édesapja a környék elismert asztalosa), Halász Tibor (úgy emlékszem, kifőzdéjük volt). Álljon itt intő példaként minden beképzelt alaknak tanítványod, Cabdebó Tibor visszaidézett emberi megnyilvánulása. A tenisz tisztelettudó embereket nevelt! Különösen, ha olyan ember tanította, mint Te voltál, Janó bácsi!

1944 őszén úgy tűnt, a háború vérzivatara végleg elszakít bennünket egymástól. Te a fővárosba költöztél ifjú feleségeddel (almádi lány volt). Én meg jelentkeztem Czibor Laci barátommal együtt katonának, hogy megvédjük a hazát. (Nem tudtuk.) Az ádándi hídfőállás védelmezése közben megsebesültem, az almádi ideiglenes kórházba szállítottak. (Postás Üdülő.) Mikor ellátták a sebesülésemet (egy aknaszilánk felhasította a lábfejemet), a mamám – egy szakajtó fánk ellenében – otthoni ápolásra, a nővérem segítségével hazakísért. A kórház váratlanul továbbtelepült Tapolcára, engem pedig itt hagytak.

Almádit – úgy március vége felé – szőnyegbombázás érte. Ez áldozatokat is követelt. Egy hatalmas robbanás ereje egy katonai járművet az állomás tetejére „dobott” fel. A teniszpályán is óriási
kráterek tátongtak.

Janó bácsi, Rád gondoltam, és a szívemben úgy éreztem, hogy mi még találkoztunk!