Címlap Sport Nem lehet elég korán elkezdeni!

Vendégkönyv


Nem lehet elég korán elkezdeni! PDF Nyomtatás E-mail
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitter
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Kerekes Anita   
2011. november 11. péntek, 19:40
A mozgás örömére és annak fontosságára való szoktatás már jó,
ha az óvodás korban elkezdődik. Szerencsére Balatonalmádiban több
délutáni, mozgással összefüggő lehetőség közül tudnak választani az
óvodás korú gyermekek és/vagy szüleik. Szülők által gyakran feltett
kérdések: „Hova is vigyem a gyerekemet?”, illetve „Miért pont
oda?”, „Vajon tetszik-e majd neki?”, vagy „Micsoda, ovitorna?”.
Ezzel kapcsolatban kerestem meg Otti nénit, aki óvodás korú
gyerekeknek tart foglalkozást – és aktívan együtt is tornázik velük –
hetente kétszer a Pannónia Kulturális Központban. Beckerné Sabján
Ottilia, óvodapedagógus, testnevelő-, és gyógytestnevelő tanár. A
szakma-, és egyben gyakorló anyuka szemével és szájával fog kérdéseinkre
válaszolni.
– Otti néni! Mit jelent az, hogy ovitorna?
– Az Ugri-Bugri ovitorna a 3–7 éves gyermekek számára tartott
örömteli mozgásfejlesztés, amellyel célom a kisgyermekek mozgáshoz,
sporthoz szoktatása játékos formában, kihasználva a hatalmas
mozgásigényüket, fejlesztve testi képességüket és egész személyiségüket.
Itt megismerkednek a gyermekek az alap sportágak (atlétika,
torna, labdajátékok) mozgásanyagaival; utánzó és zenés gyakorlatokkal;
játékos gimnasztikai gyakorlatokkal; különböző tornaszerek,
eszközök használatával; olyan gyógyító gyakorlatokkal, melyek a
rendellenességek kialakulásának a megelőzésében segítenek és természetesen
rengeteg sokmozgásos testnevelési játékkal.
– Miért gondoltál arra, hogy óvodás korú gyerekeknek indítasz
foglalkozást?
– Úgy gondolom, hogy ebben a korban különösen fontos az idejében
elkezdett mozgásfejlesztés, mert a gyermekek fejlődése és a
testmozgás szorosan összefügg. Gyermekeim születése előtt, Balatonfüreden
tartottam többek között óvodás tornát is, s mióta Almádiban
lakunk, nagyon vártam, hogy itt is sok-sok kisgyermekkel megszerettessem
a mozgás, a sport örömét, szeretetét, hogy úgy zárják a
szívükbe, hogy a későbbiekben is megmaradjanak ezen az úton!
– Hogyan néz ki egy ilyen alkalom? Milyen feladatokat kell
végezni a gyerekeknek?
– 45 perces foglalkozásoknak az anyaga döntő részben a játékok
(testnevelési, sokmozgásos játékok, utánzó és zenés gyakorlatok, játékos
gimnasztika, tartásjavítás…), melyek feladata a testi képességek
fejlesztése, a mozgásigény kielégítése, a képességfejlesztés, az ismeretszerzés,
a feladatmegoldó képesség alakítása, a személyiségük
szellemi és pszichikai fejlődése, az erkölcsi magatartás és az esztétikai
ízlés kialakítása. Minden alkalommal vannak új játékok, gyakorlatok,
különböző eszközök használata és vannak visszatérő feladatok,
mint pl. a lábfejtorna, talpboltozat-erősítő gyakorlatok, helyes testtartás
gyakorlása. Nagy hangsúlyt fektetek a nyújtó jellegű gyakorlatok
beiktatására és a torna lezárására, ami az izmok ellazulását is
elősegíti.
– Melyik feladatot kedvelik a gyerekek a legjobban?
– Természetesen minden gyermeknek van kedvesebb játéka és feladata,
amihez érzelmileg jobban kötődik. Szeretik a sokmozgásos testnevelési
játékokat, amikben belebújhatnak egy-egy állat „bőrébe”, a
különböző tornaszerekkel való tornázást, a tartásjavító gyakorlatokat…
Pl: baglyos játék, kiscsikók, fecskemama, Matróz bácsi, harangozás,
gyümölcsszedés, gyöngyszedés, gépkocsi, repülők, asztalkészítés…
stb.
– Véleményed szerint mely gyakorlatokban ügyesebbek a lányok
és melyekben a fiúk?
– Hatéves korig a fiúk és lányok közötti különbség teljesítményben
alig észrevehető. Ilyenkor egyformán terhelhetők, az eddigi mozgástapasztalatuktól
függ, ki miben nyújt kiemelkedőbb teljesítményt.
– Mely gyakorlatok fejlesztik leginkább az apróságokat?
– Leginkább a sokmozgásos testnevelési játékok fejlesztik a gyermekeket,
mert intenzív fiziológiai hatást gyakorolnak az egész szervezetükre,
feszültség levezető hatásuk van, növeli a szervezet teherbíró
képességét, vagyis edzettebbek lesznek, mindezt játékos keretek között.
A játékok mozgásos anyaga sokrétű, általuk tapasztalatokra tesznek
szert, csiszolódnak, tökéletesednek a mozgásaik, és így mozgáskultúrájuk
alkalmassá válik, hogy a változó körülmények között is
alkalmazni tudják.
– Távlati terveidben szerepel-e, hogy nagyobbakkal is szeretnéle
foglalkozni? (Ha igen, milyen területen?)
– Igen, terveim között szerepel, hogy nagyobbakkal is foglalkozzak.
Nem titok, hogy aktívan kézilabdáztam, általános iskolásokat és
ifjúsági korosztályt edzettem a gyermekeim születése előtt. Még
kialakulóban van, remélem sikerül megvalósítani!
Az egészséges életmód elengedhetetlen része a rendszeres testmozgás.
Ezt szeretnénk beleültetni gyermekeink fejecskéjébe is, hogy
ebben a tudatban nőjenek fel, és épüljön be mindennapjaikba – nagyon
helyesen! Ma már egyre több felnőtt sportol rendszeresen – és
milyen jól teszik, mert így mutatnak igazán élő példát a felnövekvő
gyermekek számára, hogy a mozgás öröme az élet része.
Elkezdeni sohasem késő!! Bármely évszakban és életkorban van
lehetőség a mozgáskultúra gyakorlására, csak a kényelmünkből kell
lejjebb adni egy picit!
Emlékeznek még?
„Mert egy kis mozgás mindenkinek kell,
a karos székből álljanak most fel!...”
Kerekes Anita

Ugri-Bugri Gyermektorna a Pannóniában

A mozgás örömére és annak fontosságára való szoktatás már jó, ha az óvodás korban elkezdődik. Szerencsére Balatonalmádiban több délutáni, mozgással összefüggő lehetőség közül tudnak választani az óvodás korú gyermekek és/vagy szüleik. Szülők által gyakran feltett kérdések: „Hova is vigyem a gyerekemet?”, illetve „Miért pont oda?”, „Vajon tetszik-e majd neki?”, vagy „Micsoda, ovitorna?”.

Ezzel kapcsolatban kerestem meg Otti nénit, aki óvodás korú gyerekeknek tart foglalkozást – és aktívan együtt is tornázik velük – hetente kétszer a Pannónia Kulturális Központban. Beckerné Sabján Ottilia, óvodapedagógus, testnevelő-, és gyógytestnevelő tanár. A szakma-, és egyben gyakorló anyuka szemével és szájával fog kérdéseinkre válaszolni.

Otti néni! Mit jelent az, hogy ovitorna?

– Az Ugri-Bugri ovitorna a 3–7 éves gyermekek számára tartott örömteli mozgásfejlesztés, amellyel célom a kisgyermekek mozgáshoz, sporthoz szoktatása játékos formában, kihasználva a hatalmas mozgásigényüket, fejlesztve testi képességüket és egész személyiségüket. Itt megismerkednek a gyermekek az alap sportágak (atlétika, torna, labdajátékok) mozgásanyagaival; utánzó és zenés gyakorlatokkal; játékos gimnasztikai gyakorlatokkal; különböző tornaszerek, eszközök használatával; olyan gyógyító gyakorlatokkal, melyek a rendellenességek kialakulásának a megelőzésében segítenek és természetesen rengeteg sokmozgásos testnevelési játékkal.

Miért gondoltál arra, hogy óvodás korú gyerekeknek indítasz foglalkozást?

– Úgy gondolom, hogy ebben a korban különösen fontos az idejében elkezdett mozgásfejlesztés, mert a gyermekek fejlődése és a testmozgás szorosan összefügg. Gyermekeim születése előtt, Balatonfüreden tartottam többek között óvodás tornát is, s mióta Almádiban lakunk, nagyon vártam, hogy itt is sok-sok kisgyermekkel megszerettessem a mozgás, a sport örömét, szeretetét, hogy úgy zárják a szívükbe, hogy a későbbiekben is megmaradjanak ezen az úton!

Hogyan néz ki egy ilyen alkalom? Milyen feladatokat kell végezni a gyerekeknek?

– 45 perces foglalkozásoknak az anyaga döntő részben a játékok (testnevelési, sokmozgásos játékok, utánzó és zenés gyakorlatok, játékos gimnasztika, tartásjavítás…), melyek feladata a testi képességek fejlesztése, a mozgásigény kielégítése, a képességfejlesztés, az ismeretszerzés, a feladatmegoldó képesség alakítása, a személyiségük szellemi és pszichikai fejlődése, az erkölcsi magatartás és az esztétikai ízlés kialakítása. Minden alkalommal vannak új játékok, gyakorlatok, különböző eszközök használata és vannak visszatérő feladatok, mint pl. a lábfejtorna, talpboltozat-erősítő gyakorlatok, helyes testtartás gyakorlása. Nagy hangsúlyt fektetek a nyújtó jellegű gyakorlatok beiktatására és a torna lezárására, ami az izmok ellazulását is elősegíti.

Melyik feladatot kedvelik a gyerekek a legjobban?

– Természetesen minden gyermeknek van kedvesebb játéka és feladata, amihez érzelmileg jobban kötődik. Szeretik a sokmozgásos testnevelési játékokat, amikben belebújhatnak egy-egy állat „bőrébe”, a különböző tornaszerekkel való tornázást, a tartásjavító gyakorlatokat… Pl: baglyos játék, kiscsikók, fecskemama, Matróz bácsi, harangozás, gyümölcsszedés, gyöngyszedés, gépkocsi, repülők, asztalkészítés… stb.

Véleményed szerint mely gyakorlatokban ügyesebbek a lányok és melyekben a fiúk?

– Hatéves korig a fiúk és lányok közötti különbség teljesítményben alig észrevehető. Ilyenkor egyformán terhelhetők, az eddigi mozgástapasztalatuktól függ, ki miben nyújt kiemelkedőbb teljesítményt.

Mely gyakorlatok fejlesztik leginkább az apróságokat?

– Leginkább a sokmozgásos testnevelési játékok fejlesztik a gyermekeket, mert intenzív fiziológiai hatást gyakorolnak az egész szervezetükre, feszültség levezető hatásuk van, növeli a szervezet teherbíró képességét, vagyis edzettebbek lesznek, mindezt játékos keretek között. A játékok mozgásos anyaga sokrétű, általuk tapasztalatokra tesznek szert, csiszolódnak, tökéletesednek a mozgásaik, és így mozgáskultúrájuk alkalmassá válik, hogy a változó körülmények között is alkalmazni tudják.

Távlati terveidben szerepel-e, hogy nagyobbakkal is szeretnéle foglalkozni? (Ha igen, milyen területen?)

– Igen, terveim között szerepel, hogy nagyobbakkal is foglalkozzak. Nem titok, hogy aktívan kézilabdáztam, általános iskolásokat és ifjúsági korosztályt edzettem a gyermekeim születése előtt. Még kialakulóban van, remélem sikerül megvalósítani!

Az egészséges életmód elengedhetetlen része a rendszeres testmozgás. Ezt szeretnénk beleültetni gyermekeink fejecskéjébe is, hogy ebben a tudatban nőjenek fel, és épüljön be mindennapjaikba – nagyon helyesen! Ma már egyre több felnőtt sportol rendszeresen – és milyen jól teszik, mert így mutatnak igazán élő példát a felnövekvő gyermekek számára, hogy a mozgás öröme az élet része.

Elkezdeni sohasem késő!! Bármely évszakban és életkorban van lehetőség a mozgáskultúra gyakorlására, csak a kényelmünkből kell lejjebb adni egy picit!

Emlékeznek még?

 

„Mert egy kis mozgás mindenkinek kell,
a karos székből álljanak most fel!...”

 

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:
  A biztonsági kód. Csak kisbetűs szavak, szóközök nélkül.
Biztonsági kód:

Hirdetés

Letölthető anyagok

Ki olvas minket

Oldalainkat 13 vendég böngészi
XHTML and CSS. | Kepri Portal