Szeretettel köszöntöm 75. születésnapján Szikszay Andrást (Csontit), aki fénykorában hazánk kitűnő Dévis-Kupa játékosa volt.

Az Almádi tenisz kibontakozásának is lelkes segítője. Két budapesti tanítványát plántálta a helyi csapatba. Ezáltal biztosítottá vált, hogy tartósan bent maradjunk a másodosztályban. Közreműködésükkel megnyertük Veszprém megye legpatinásabb versenyét, a „VERGA” kupát. Sőt nem sokon múlt, hogy a Nemzeti Bajnokság első osztályának B csoportjába kerüljön Almádi II. osztályú csapata.

Ha együtt voltunk, sokat beszélgettünk az utánpótlás nevelésről. Diskurzusainknak már akkor az volt a végső kicsengése, hogy a versenysport alapja a tömegsport, és az utánpótlás nevelésnek is erre kell épülnie. Ja! És a versenyeztetésre. Házi bajnokságok, házi versenyek sorát kell megrendezni (természetesen megyei és országos versenyeken is részt venni), hogy a kis teniszpalánták élesben alkalmazzák a fokozatosan elsajátított alapütéseket. Ehhez már „csak” az kell, hogy az utánpótlás nevelőből sugározzon a teniszjáték önzetlen szeretete.

Emlékszel? Amikor szóba került, hogy a versenyhez sok díjat is kell biztosítani, felajánlottad ifjúkori trófeáidat. Ebből az ötletből pattant ki az a gondolat, hogy a helyi művészekhez és vállalkozókhoz fordultam: támogassák rangos versenyeinket. (Festmények, kajak, kerékpár, stb.) Egyetértettünk abban, hogy a díjkiosztást ünnepélyessé kell tenni. Amikor a polgármester úr, esetleg egy helyi képviselő, vagy éppen a díjakat felajánló polgár akasztotta a győztesek és helyezettek nyakába az érmeket, majd átadták a tárgyjutalmakat; szinte sugárzott a megjelent szülők és gyermekek arcán a boldogító öröm…

Jóérzéssel számolok be Neked, Csonti, hogy az utánpótlás neveléssel kapcsolatos gondolatainkat következetesen megvalósítottam – több, kevesebb sikerrel.

Terméke: két volt tanítványom többszörös megyebajnok lett, vagy második helyezett (Kovács Lajos, Hitter Csaba), valamint többszörös helyezettek: (Solymosi László, Szentpéteri Zoltán, ifj. Varga László), és bocsánat, ha valakit kihagytam volna. És a „végtermék”, a jövő reménységei: Klimkó Emese, Mógor Ági és Zsófi, Buday András, Szekeres Dávid, és Ti mind, kiknek nevét nem sorolhatom fel, maradjatok a tenisz hűséges „szolgái”, mert a teniszjáték gyümölcse beérik, melyből életetek végéig „lakmározhattok”! Az öreghegyi pálya szép emléke kísérjen utatokon!

Szeretettel gondolok azokra, akik teniszpalántáimat tovább „locsolgatták”, hogy szárba szökkenjenek. (Szabó Lajos, Ferdinándi Zoltán, Péczeli Péter és ifj. Varga László). Közösen mondhatjuk: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!”

Biztos vagyok benne, hogy ha a körülmények nem akadályozzák meg, Almádiban ma már nemzetközi teniszversenyek lennének, mint régen a ’30-as években. (Akkor, ott, labdát szedtem.)

Örömmel olvastam a Naplóban, hogy a napokban vehetted át a „Magyar Köztársaság Aranykereszt”-jét. Mindig boldoggá tesz, ha valaki megérdemelt kitüntetésben részesül.

Meg ne feledkezzem már Kinga asszonyról, szeretettel gondolok rá, mert ő egy igazi teniszfeleség.

Isten éltessen! Hálával gondol Rád Laci bátyád, az öreghegyi remete.

Utóhang: Egy kiöregedett utánpótlás nevelő búcsú szavai volt tanítványaihoz:

„Hozzám nőttetek, / Mint fához az ága, / Ne feledjétek, / milyen csodálatos, / A TENISZ világa”